aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: az igazság alkonya Takács Máté
2017. november 19. 17:10:00

Kategória: boxoffice 9 komment

Az Igazság Ligája végül megérezte a DC mozis univerzumának defektjeit; a film a várakozások alatt nyitott, egyenesen a legalacsonyabb összeggel a franchise-on belül. Így a hét nyertese Az igazi csoda című bestselleradaptáció lett, amely közel 30 millióval lépett meg.

justice_league.png

> új filmek
Ezt megelőzően talán az Alkonyatnál tűnt ki, mennyire is vágyja a közönség a franchise filmjeit, miközben be kell érniük színvonal alatti produktumokkal. A DC képregényeinek gyorsan terebélyesedő filmes univerzumára is jellemző volt az elmúlt években, hogy a fanyalgó kritikák és változatos nézői elégedettség közepette irdatlan bevételi eredmények születtek. A Batman Superman ellen: Az igazság hajnala 166 millió dolláros nyitánya méltó volt a két szuperhős patáliájához, ellenben hogy ezt megduplázni sem tudta végül, intő jel volt. A Suicide Squad - Öngyilkos osztag hosszú távon jobban járt, ám híres esetét jelentette a megcsalt nézőknek, már ami trailer és végeredmény viszonyát illeti. A számok azonban a Warner látszottak igazolni, még inkább idén nyáron, amikor a Wonder Woman meglepően jó kritikákat begyűjtve 100 millió felett nyitott és ezt még meg is négyszerezte - képtelen tett ez manapság a nyári szezon blockbustereinél. Ezek a számok aztán végképp beszédesek: a jóra jobban harap a néző. És most, hogy elérkezett a fő film, a mindenkit tömörítő Az Igazság Ligája (Justice League; hazai bemutató: már a mozikban), az ítélet ideje is elérkezett. A Batman Superman ellen emlékét Wonder Woman jelenléte sem tudta kellőképpen javítani - érthetetlen, hogy miért nem a hölgyet tolta a kampány élére a stúdió -, és a film a visszafogott előrejelzések (maximum 120 millió dollár) mellett is hoppon maradt: 96 millió dollárt fizettek érte a nézők, ami mind a négy korábbi DC-filmtől elmarad. A konklúziók az utcán hevernek, ezt elsiették, és sietségükben elfelejtették jól érezni magukat és a közönséget is elszórakoztatni. Meg még tegyük hozzá, hogy a Thor: Ragnarök menetelése is beárnyékolta a pályát. Az Igazság Ligája hajszálnyival jobb nézői értékelést zsákolt be, mint a tavaly tavaszi bajuszösszeakasztás, de hogy ez mire elég? 250 millió dollárra, talán. És 300 millióból készült, állítólag.

R.J. Palacio Csodácska című könyve alapján Stephen Chbosky, az Egy különc srác feljegyzései írója forgatott filmet, és Az igazi csoda (Wonder; hazai bemutató: december 14.) kisebb csodává is vált a kasszáknál: 27 millió dolláros nyitánya jócskán meghaladja a prognózisokat, és a múlt heti, nagyobb szintre termett páros számaihoz is közel férkőzött. Julia Roberts, Owen Wilson és A szoba felfedezettje, Jacob Tremblay ráadásul nem csak a nézők kegyeibe férkőzött be, de még az újságírók szívét is meglágyította a deformált arcú kisfiú sztorija. A legmagasabb nézői értékeléssel, mi adható, a Lionsgate terjesztése tuti befutó a 100 millió dollár feletti ligába, és minthogy nagy-nagy közönség-kedvére-tevő mozi, a díjszezonban is érdemes lehet számolni vele a "kötelező" kalapban. A regény tehát nem véletlenül vált bestsellerré, a családi mozizás a novemberi-decemberi ünnepi szezonra pedig a Coco nélkül is adott lenne. És ez csak 20 millióba került.

A Sony szerezte meg a The Star című animációs film forgalmazási jogait. Ebben a szokatlan karácsonyi filmben Jézus születésének jól ismert történetét állatokkal dolgozták fel, így tehát igazán számító darabbal bővült a keresztény filmek egyre szélesedő vonulata. Minthogy az egészet kihozták 20 millió dollárból, sok kockázat nem rejlett benne, ráadásul még csak el se utasították kategorikusan a kritikusok, úgyhogy jöhetett bármi. 10 millió dollár jött, ami a több mint 2800 mozi fényében nem túl acélos kezdet, de ahhoz elég stabil, hogy szerény alternatívaként 35-45 millió közé érkezzen meg végül.

> korábbi filmek
Azt az ígéretet mindenképpen beváltotta Az Igazság Ligája, hogy a Thor: Ragnarököt alaposan visszalöki; a Disney akció-vígjátéka 62%-ot zuhant alá, ám minthogy negyedmilliárd felé közelít, ebből gond aligha kerekedik. A szóló hős harmadik mozija tehát lazán felülkerekedik a konkurencia első nagy csapatfilmjén.

Ugyan mind a Megjött apuci! 2., mind a Gyilkosság az Orient expresszen alaposan visszaesett, egyiknek sincs félnivalója a novemberi holiday beköszöntével. Az mindenesetre megjegyzendő fordulat, hogy a krimi már előbbre jár, mint a vígjáték-folytatás.

> végszó & mi jön
Nem egészen 200 millió dollár gyűlt össze a top 12-re, ami derekas összeg - július eleje óta a legmagasabb -, ám Az Igazság Ligájának egy tökéletesen franchise-olódó világban 150 millió fölött kellett volna nyitnia. Ez van, ennyi lett, a következő hétvégén pedig a Coco lesz az első, a Pixar egy feledhető fiaskót (Verdák 3.) kiheverve 250 millió dollár feletti vidékre igyekszik - miután Mexikóban már több peso folyt be rá, mint bármely más filmre ever!

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1  Az Igazság Ligája $96.0m $96.0m $300m
2  Az igazi csoda $27.1m $27.1m $20m
3  Thor: Ragnarök $21.8m $247.4m $180m
4  Megjött apuci! 2. $14.8m $50.6m $69m
5  Gyilkosság az Orient expresszen $13.8m $51.7m $55m
6  The Star $10.0m $10.0m $20m
7  Rossz anyák karácsonya $6.9m $50.9m $28m
8  Lady Bird $2.5m $4.7m $10m
9  Három óriásplakát Ebbing határában $1.1m $1.5m n.a.
10  Fűrész: Újra játékban $1.1m $36.5m $25m

Címkék

sony box office animation warner drama dc justice league julia roberts superhero wonder adaptation lionsgate religious the star

A bejegyzés trackback címe:

http://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr10013311585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

dzsoker1976 2017.11.19. 17:36:35

Remélem nem akarják majd Joss Whedonra ráverni a balhét a Warnernál a gyenge bevétel miatt, hanem ráébrednek, hogy rossz lóra tettek Snyderrel és szépen visszaminősitik vizuál effekt alkotóvá, mert a legtöbb filmjében ahoz értett szerintem a legjobban.

TomPowell25 2017.11.19. 17:55:55

Bocs, de első körben ezt olvastam ennél a mondatnál:
"Azt az ígéretet mindenképpen beváltotta Az Igazság Ligája, hogy a Thor: Ragnarököt alaposan visszaLOKI..."
Mondom, mi van? Ilyen szóvicc mágus kedvében van a szerző, de aztán rájöttem, hogy csak én nem tettem fel a szemüvegem.:)

@dzsoker1976: Szerintem a Warner nagyon is tisztában van a helyzettel és a bevételek tekintetében eddig is reménykedő álláspontra helyezkedtek. Snydert pedig kb. azóta igyekszenek finoman kiebrudalni, mióta Geoff Johnst kinevezték kreatívnak, csak hát ezt mégsem kommunikálhatták le érdemben, hogy ennyire rossz lóra tettek, pláne hogy a Liga forgatása gyakorlatilag a BvS premierjének a másnapján kezdődött. Bizonyos értelemben Snyder tragédiája kapóra is jött nekik, a Liga meg eme korszak lezárásnak a mementója.

dzsoker1976 2017.11.19. 18:09:25

@TomPowell25: Nagyon reménykedem benne, hogy így lesz.

Spawn85 2017.11.19. 19:07:27

@dzsoker1976: De lehet kipróbálhatnák egyszer azt is (csak a poén kedvéért) hogy hagyják Snydert dolgozni, plusz nem vágják ki a film felét. (Pont ma olvastam egy cikket hogy a JL-ből is mennyi mindent kivágtak)
A BvS-nek is sokkal jobb lett a rendezői változata mint a mozis.

Egyébként egy másik oldalon meg pont azon ment a panasz hogy kár volt Whedont odaengedni mert csak szétcseszte még jobban Snyder munkáját, és ott meg azt remélték hogy több DC filmhez nem lesz köze a jó öreg Joss-nak.
Szóval ember legyen a talpán aki igazat tesz. :)

Én meg remélem hogy majd a JL-hez is adnak ki egy rendezői változatot.

Vagy ha nagyon nem megy akkor adják el a Disney-nek az egész DC cuccot, a Marvel-nek az nagyon bejött. :D

Csaba Turbucz 2017.11.19. 20:00:56

Ez mélypont.250 millióért is tepernie kell majd.

TomPowell25 2017.11.21. 09:28:02

@Spawn85: Korábban pont hogy szabad kezet kapott, legalábbis a Warner is ezt hangoztatta, ahogy nem rég valamelyik fejes mondta, hogy ő nem is értett nagyon egyet Snyder látásmódjával, de tiszteletben tartotta, ha már szabad kezet kapott.

Spawn85 2017.11.21. 20:05:32

@TomPowell25: Ha annyira szabad kezet kapott akkor hogyan lehet hogy szinte minden filmjéhez amit a Warner-nek csinált van egy legalább fél órával hosszabb rendezői változata ami ráadásul minden esetben jobb is mint a mozikban leadott verzió? (Már a Watchmen-nek is sokkal jobb volt a rendezői változata)

Szóval már csak azért is remélem hogy lesz Justice League rendezői változat mert akkor végre megtudom, Snyder hogyan is képzelte a filmet.
Mert a mozikban leadott verzió az nem annyira az ő elképzelése. (Nemrég olvastam hogy az utómunkálatoknál Whedon még azt a zeneszerzőt is lecseréltette aki már több mint egy éve dolgozott a filmen. Állítólag most rajongói petíciókat írogatnak a Warner-nek hogy adjanak ki rendezői változatot az eredeti filmzenével...)

A másik oldalon meg ott van az is hogy ha a Warner-nek nem tetszett amit Snyder csinált eddig, miért nem rúgták ki.
A Lucasfilmnél pl. nem tökölnek ilyennel, két Star Wars filmtől is úgy rúgták ki a rendező(ke)t mint a pinty mert nem azt csinálták amit a stúdió elképzelt.

A vicc az hogy amikor hallottam hogy Whedon átmegy a DC-hez még mondtam is hogy milyen poén lenne ha a Bosszúállók után a Ligát is ő rendezné. Hát végül nem így lett.
Meg meg is lepődtem mert Whedon pont arra panaszkodott a Marvel-nél hogy túl sok mindenbe beleszóltak neki a második Bosszúállók film forgatásakor.
Viszont ha DC filmekről van szó a Warner sem arról híres hogy nyugodtan hagyja a rendezőit dolgozni, az önálló Flash filmtől sem véletlenül lépett már le két rendező is eddig.

Egy dolgon azonban semmi nem változtat. Hihehetlenül örülök hogy végre filmen láthattam a Ligát, eddig háromszor láttam moziban, de lehet megyek még. :) (Anno a második Bosszúállók filmet asszem négyszer láttam moziban, szóval nem lenne új dolog. :D)

TomPowell25 2017.11.22. 17:44:01

@Spawn85: Full egyszerű: 4 órás filmet nem küldenek moziba a stúdiók (3 órásat se nagyon) , mert azt kevesebbszer vetíthetik, ergo kevesebb pénzt is termel vissza. És itt most a DC univerzum filmjeiről van szó, azokban kapott (állítólag) szabad kezet, arról beszéltem nem másról.

De a többire is válaszolva: nem valószínű, hogy lesz rendezői változat, mivel Snyder a sajátját be sem fejezhette, amiből lehetne esetleg rendezői. Fél év volt még hátra az utómunkálatokból, ahhoz, hogy Snyder verzióját láthassa an agyérdemű, ahhoz még nem kis összegek kellenének. Igen, Whedon lecserélte a zeneszerzőt Junkie XL-ről a képregény veterán Danny Elfmanre és utóbbival jártunk jobban, mivel előbbi egyedül (vagyis nem Hans Zimmer segédletével) összvissz 3 értékelhető filmzenét tud felmutatni (Paranoia-300-Mad Max) és ezek se formabontó művek, míg Elfmannek csak a képregényfilmes zenéi többet számolnak ennél, nem hogy még a Tim Burton mozik és akkor még a minőségről nem is beszéltem. Snydert a Warner hülyesége miatt nem tudták kirúgni. Úgy volt lekommunikálva, hogy ő felügyeli a DC univerzumát, de aztán mikor látták, hogy ez nem működik először behozták Geoff Johnst, majd a 2 Liga filmből csak 1 lett, de annak is a forgatása már a BvS premierjének a másnapján megkezdődött, és ki volt tűzve a premiernap, szóval a kapkodás miatt is jobb híján maradt Snyder, elvégre hülyén lehetett volna azt lekommunikálni, hogy pont a főfejest rúgják ki. Kapóra is jött nekik Snyder tragédiája. A Flash-filmnél pont az a baj, hogy nincs egy egységes koncepció: először egy Flash-Cyborg haver film lett volna, most meg már a Flashpoint, a kiszemelt rendezőknek meg egyrészt van jobb dolguk is, hogy erre pazarolják az idejüket, másrészt meg tök tapasztalatlan, vagy nem éppen sikeres figurákat néztek ki az élére, pedig az első vázlatot a Phil Lord-Chris Miller páros dobta össze.

Spawn85 2017.11.25. 15:14:46

@TomPowell25: Pedig engem nem zavarna ha 4 órás filmeket küldenének mozikba. :D Így kevesebb filmnél lenne az az érzésem a moziból kifelé jövet hogy csak a film felét láttam. :)

Az hogy Junkie XL-t Whedon lecserélte Elfman-re végül is nem bántam én sem (csak meglepett) mert jó volt pl. a régi saját Batman zenéjét hallani, ami kicsit meglepett hogy a John Williams-féle Superman témát használta nem pedig a Man of Steel-ét.
Mindezzel együtt nekem az Avengers 2-höz készített zenéje jobban tetszett mint ez.
Ezzel együtt azért belehallgatnék abba is amit Junie XL dobott össze a filmhez. (Már csak azért is mert állítólag megígérte hogy feldolgozza a 2001-es JL animációs sorozat főcímzenéjét és már csak arra is kíváncsi lennék. Az új Pókember filmnél is tetszett hogy a régi klasszikus rajzfilm zenéjét modernizálták.)

Én amúgy kicsit úgy látom hogy a Warner mintha ezzel az egész DC dologgal nem nagyon tudna mit kezdeni. Egyrészt szerintem látják hogy Marvel-éknél megy a szekér és próbálnának ők is valami hasonlót de kapkodnak.
Anno már a Man of Steel is elég nehezen született meg és a DCEU többi filmje sem volt zökkenőmentes.

Egy dolog viszont biztos. Most látom csak hogy nem írtam korábban de én imádtam ezt a Justice League filmet így ahogy van (háromszor néztem meg moziban), egyszerűen az hogy a Ligát vásznon láthattam nekem óriási élmény volt. És (ahogy egyik haverom is mondta) ezt már nem veheti el senki és semmi mert a film elkészült és majd megvesszük Blu-rayen és még kismillószor megnézzük. :) Aztán az hogy anyagilag bukás volt meg a kritikusoknak nem tetszett az igazából totál mellékes. (Nekem, a Warner-nek nyilván nem. :) )

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók