aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: dante pokla [dante's peak] (1997) Takács Máté
2017. október 14. 11:49:00

Kategória: film 5 komment

Katasztrófafilm kétféleképpen kezdődhet: a szóban forgó katasztrófa előszeleként egy apróbb természeti rendellenesség áldozatává válik egy-két névtelen figura, lehetőség szerint fiatalok, akiket csak később vagy tán sose fedeznek fel. Vagy pedig: a főhős épp a szóban forgó katasztrófához hasonló, korábban történő katasztrófa közepén találja magát, és elveszít egy hozzá közel állót – hogy aztán a szóban forgó katasztrófában akár erre reflektálva cselekedjen.

dantes_peak.png

Nos, a Dante pokla nem átallja mindkét opciót megszavazni magának. Harry Dalton (Pierce Brosnan) egy kitörő vulkán közelében végez számításokat kedvesével, majd a sötétbe fordult nappalban lavírozó terepjárójukat telibe találja a forrongó égi áldás... Valamivel később a férfi a baljós előjeleket produkáló Dante's Peakbe érkezik, hogy megvizsgáljon egy szunnyadó tűzhányót – teszi ezt már azután, hogy egy fiatal pár hegyi fürdőzése felhevült állapotban ér véget, de nem az erotikától.

Harry nem tétovázik Dante's Peakben; egyrészt nyomban ott kezd sündörögni az egyedülálló anyuka polgármesterasszony (Linda Hamilton) körül, másrészt politikailag (de nem társadalmilag) felelősebb kollégáitól eltérően csakhamar már a városi tanács előtt magyarázza a vélt veszélyhelyzetet. A cápa óta viszont tudjuk, hogy a turisztikailag leginkább releváns időszakban nem ildomos vészmadárkodni, és minthogy Dante's Peak a második legkívánatosabb lakóhely az Egyesült Államokban, különösebb intézkedés nem történik, hogy ebben változás ne is álljon be. A baj persze bekövetkezik...

És meglehetősen derék módon követhetjük végig. Anno azt olvastam, a Dante pokla viszonylag hűen ábrázolja a vulkánkitörés fokozatait – de vajon a merő tudományos szándék vezérelte ebben az alkotókat? Azért azt talán nem. A jó pár eltérő és külön jelentkező csapás (rengés, hamu, füst, hordalék, láva...) jó pár eltérő és külön ábrázolható pusztítási lehetőséggel kecsegtet, amikben csak úgy tobzódtak a kamera túloldalán, és tobzódhat a néző is. Kellemes látvány makettek és díszletek teljes mértékű leamortizálása, ez így volt húsz esztendeje, és így van ma is, amikor már alig-alig láthatunk ilyesmit, hiszen az aprólékos munka javát monitorokon végzik. A költségek hasonlóak lehetnek: a Dante pokla 116 millió dollárba került, aminek mai árfolyama nagyjából megfelelhet annak az összegnek, amit 2017-ben rá kellene szánni.

A pusztítás tehát a helyén van, olyannyira, hogy csaknem minden mást maga alá rendel, és ilyenkor vetődik fel a kellemetlen kérdés: tesznek-e elég filmszerűsítő erőfeszítést? A feszültség épül, de nem hág a tetőfokra, s a figurák sem nőnek túl a szükségszerűn: a férfi ment, a nő aggódik, a gyerekek - a hihetőség határán bukdácsoló - butaságokat csinálnak, az anyós makacskodik, a kutya túlél. Megvannak a megmentendő, de dramaturgiai szempontból maximálisan védett mellékszereplők, illetve a feláldozható mellékszereplők, a katasztrófa árnyékában feloldott konfliktusok és a láva által leápolt dolgoknál is jobban meglágyuló szívek.

Végül is, megvan minden, ha azt vesszük. Ez megint erre fog kifutni: ilyen volt az évtized, ami termette, és a helyzet az, hogy mindez csekély mértékben változott azóta. Később például a 2012-ben ugyanúgy jártak el a figurák, a Törésvonalban is a családegyesítés volt a fennkölt cél, most pedig nyakunkon az Űrvihar, arról is lerí, hogy katasztrófahelyzetből csak fellángoló vagy felmelegedő érzelmekkel tudja kimenekíteni szereplőit, akiknek mindössze ez jut karakterisztikaként. Ja igen, és ha már ennyi film felsorakozott ide, hát muszáj megemlíteni a Dante pokla után két hónappal bemutatott Tűzhányót is... és most, hogy mindenki felidézte magában, máris jobb fény vetül Roger Donaldson igyekvő rendezésére, a maguk képtelenségén (gyerekek a kocsival, ne már) belül azért működő élethalál-szituációkra, a tulajdonképpen hibátlan trükkökre és a kellemetlenbe azért át sose forduló emberi mozzanatokra.

Katasztrófafilm egyféleképpen végződhet tehát. A Dante poklában a csonka családot tökéletesen egészíti ki Pierce Brosnan, a biztos szavú, tévedhetetlen, oldalbordájától megfosztott hős. Linda Hamilton inkább csak állmenekül és néz, a városvezető figura messze pottyant Sarah Connortól, de kétségtelenül sokra vitte a hivatás-oldalon, ez is valami, csak hát, a film végén már nem sokra megy vele. Úgyhogy a mélységeket annál is inkább a vulkán hivatott biztosítani. Az ő dimenziói fel is sejlenek. A többi meg pernyeként hull alá.

Címkék

kritika thriller 1997 5csillagos drama pierce brosnan disaster movie linda hamilton dantes peak

A bejegyzés trackback címe:

http://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr512958305

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

isvaen 2017.10.14. 16:48:09

heti átlag 4 film jön moziba, erre dante pokla... WTF?

tom991 2017.10.14. 20:31:23

@isvaen: Máté korábban leírta, hogy nem fog új, a mozikban jelenleg futó filmekről kritikát írni, és azt is, hogy miért nem.

Ez a film pedig 20 éves lett idén, ez a kritika apropója.

Csaba Turbucz 2017.10.15. 14:26:27

@tom991: mikor irta le mert én nem emlékszem.kifejtenéd légyszives

Kozmix200% 2017.10.27. 22:53:06

Tiszta röhely híg amerikai moslékfilm :) A legalapvetőbb geológiai törvényeket sem tartják be, de a csúcs az a lávában masirozó kocsi az elolvadhatatlan amerikai gumikerékkel volt :D Ja, hát James Bond kocsia :D

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók