aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: mindenség Takács Máté
2017. augusztus 07. 14:43:00

Kategória: boxoffice Szólj hozzá!

Az eggyel korábbi hétvége kissé lelassuló forgalmát fiúknak és lányoknak szóló film is igyekezett most felpörgetni, és hát tudjuk, kik vannak többen: a Minden, minden szerzett vezetést a magyar listán, méghozzá lehengerlő tömeggel a háta mögött. A Setét Torony arányaiban jobban nyitott, mint hazájában, de hasonlóan nem rejtette rabul az itteni közönséget a kívánt módon.

everything_everything.png

> új filmek
Két dolgot mondhattunk el mostanáig a tinédzser lányokat megcélzó, sikerkönyv alapján készült romantikus drámákról: nem különösebben érdekelték a magyar ifjúságot, és feliratosak voltak. Viszont ha a horror megkapta a maga megváltását az utóbbi pár évben, akkor ennek a típusnak is jár a friss esély. A Minden, minden annak rendje és módja szerint változtatott is a dolgok állásán. Szemben a Ha maradnékkal, a Csillagainkban a hibával vagy a Papírvárosokkal, szinkronizáltan került a mozikba, és biztosra vehetjük, hogy ez perdöntő kérdés volt. Ugyanis 44.889 néző érezte úgy, semmi akadály nem áll előtte, hogy élvezze a bezárt leány és az ablaka felé kacsintgató fiú szerelmének történetét. Ez máris több, mint ahányak a világsikerű Csillagainkban a hibát megnézték nálunk teljes pályafutása alatt, de igazából minden más hasonlítható produkciót magasan üt. És hogy miért pont ez? Kezdhetjük azzal, hogy ideális időpontban érkezett: a július igencsak férfias filmekkel támadott (még Charlize Theron is az erősebbik nem felé hajlott), miközben a nyári szünet egy barátnői társaságot sem hagyhat egy kiadós mozizás nélkül. Ezt tökéletesen szolgálta ki a Fórum Hungary bemutatója, ami amúgy a tengerentúlon már DVD is kapható lesz lassan - de ugye, magyar nyelven csak a moziban élvezhető. Az alapul szolgáló könyv is régebb óta kapható volt, így szerzett elég rajongót e kiemelkedő, 58,2 millió forintos bevétel eléréséhez. Lehetett érezni az igényt (a film előzetese a forgalmazó YouTube-csatornáján a legnézettebb video lett, a social media-aktivitás pedig felperzselő volt), de azért mégis messzemenően túltejesítette az amerikai szereplését is, arányaiban. 120 ezer nézőig talán elcsászkál a még hátralévő szünidőt hasznosítva, bár a hónap azért már számtalan új opciót kínál.

Amerikában nem meggyőző összeggel, de vezetést szerzett A Setét Torony, nálunk azonban e világpremierben behozott akció-fantasy az aranyéremről is lecsúszott, ha hozta is a minimális kötelezőt. A minimális kötelező persze akkor lehet 29.467 nézőben meghatározható, ha figyelembe vesszük, hogy otthonában sem muzsikál jól. Egyébiránt az InterCom 65 moziban futó terjesztése persze csábíthatott volna többeket is, ha csak színészeit és műfaját szemléljük. Viszont nem segítette térhatás, a korábbi hetek hasonló közönséget csalogató, jól pergő filmjei és még a Minden, minden is bizonyára korlátozta valamelyest (még ha a románc számára pluszban indított Cinema City-s előadások nem is A Setét Toronyot érintették előadásmegvonás formájában), hogy úgy kitörjön, ahogy illik. Hogy az eredeti King-mű mekkora táborral is rendelkezik, az lényegtelen tud lenni, és még a fanyalgó hazai kritikák sem ássák alá úgy az üzelmeket, mint odaát. A második helyet érő 41 millió forint mindazonáltal nem fog figyelemreméltó magasságokba fejlődni, ha olyan elterelők érkeznek, mint az Annabelle 2: A teremtés és a Sokkal több mint testőr, a mozizók gerincét alkotó ifjakat belasszózva piacképesebb műfajukkal. A 100 ezer néző kérdéses, de jelen állás szerint azért meglehet.

> korábbi filmek
A dobogó alsó fokán a Dunkirk áll, noha nézettségben a Baywatch megelőzi, méghozzá 7, azaz hét nézővel. Az InterCom háborús drámája 130 ezer magyar érdekelt eddig, a finis pedig nagyon közel lehet majd a 200 ezres korláthoz. A UIP vígjátéka eközben már 200 ezer eladott jegy felett menetel, természetesen.

A forgalmazó ennél is jelentősebb mérföldkőnek örülhetett a Gru 3.-mal. Az animációs vígjátékra már több mint félmillió magyar ült be. Nem kizárt, hogy Az Emoji-film és A mogyoró meló 2. se zavarja meg igazán köreit, és 575 ezer nézőig meg sem áll.

100 ezer néző fölött jár már a Valerian és az ezer bolygó városa. A Big Bang sci-fije halad, hogy forgalmazója eddigi legsikeresebb bemutatója legyen, de a lehetőségek akár 200 ezer néző feletti eredményt is tartogattak - persze, ehhez ütősebb visszahang se ártott volna.

A Pókember: Hazatérés már a harmadik legnézettebb Pókember-film a magyar piacon (Sam Raimi első kettője mögött), míg A majmok bolygója: Háború a trilógia legeredményesebb része lett, noha az előzőt a Cinema City hiánya alaposan korlátozta, ugyebár. Kérdés viszont, hogy a pók 200 ezres, a majmok 100 ezres fordulójának elmaradása elégedettségre ad-e okot az InterComnál.

> végszó & ami jön
Több mint 20%-kal nőtt a forgalom az előző hétvégéhez képest, köszönhetően az átlagolva jól teljesítő premiereknek. Majdnem 190 ezren moziztak az előző négy nap folyamán, a következő hétvégén pedig végre mozgolódik a kínálat, és öt hét után nem csupán három premiert tartogatnak a forgalmazók. Az Emoji-film pályázhat az első helyre, de az Annabelle 2: A teremtés megint hozhat ütős számokat, ahogy a Conjuring-franchise minden delikvense. Ezen felül a Bébibumm és az Anyák elszabadulva kéri a vígjátékra éhesek figyelmét.

> a top 10, augusztus 3 - 6. (csütörtök-vasárnap)

# film csüt-vas
Ft bevétel
csüt-vas
nézők
bevétel-
változás
Ft össz-
bevétel
össznéző
1  Minden, minden
58.2M 44.889 - 58.2M 44.889
2  A Setét Torony
41.0M 29.467 - 41.0M 29.467
3  Dunkirk
29.1M 19.560 -30.3% 187.3M 130.610
4  Baywatch
27.0M 19.567 -27.2% 309.8M 231.242
5  Valerian és az ezer bolygó városa
26.5M 16.154 -23.1% 164.9M 105.261
6  Gru 3.
25.0M 18.644 -14.2% 671.7M 507.416
7  Pókember: Hazatérés
11.8M 7.438 -3.5% 249.1M 169.753
8  A majmok bolygója: Háború
8.6M 5.469 -29.0% 134.7M 88.501
9  Atomszőke
8.4M 5.681 -44.6% 30.8M 21.668
10  Dzsungel-mentőakció
5.0M 3.909 -23.8% 15.4M 12.250

 

Címkék

fantasy stephen king box office forum hungary intercom romance adaptation everything everything the dark tower box office hazai

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr2812725872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása