aeon flux

ready for the action now, danger boy?

usa box office: setétség Takács Máté
2017. augusztus 06. 17:27:00

Kategória: boxoffice 1 komment

A kasszáknak nem volt nyerő augusztus első hétvégéje, a diverzitás azonban csúcsra járt: mindhárom országos premier főszerepében fekete színészek láthatók. A problematikus box office A Setét Toronynak jelenti a legfőbb zűrt; első lett, de az elmúlt fél év legalacsonyabb összegű győztese született meg benne. Kathryn Bigelow új drámája, a Detroit sok helyen indult, kevés érdeklődővel kísérve, míg Halle Berry az egyenest DVD-s fordulótól éppen megmenekített Kidnapje közepesen muzsikált.

darktower.png

> új filmek
Stephen King adaptáció utoljára 2013 őszén futott a mozikban országosan, de a Carrie csalódásnak bizonyult, tehát sikeres King-inkarnáció éppen tíz éve esett utoljára, az 1408 képében. A szerző legnagyobb szabású műve érte most a vásznakat, és A Setét Torony (The Dark Tower; hazai bemutató: már a mozikban) nem változtat az említett 2007-es horror helyzetén. A mozikba vezető utat megszenvedte az azonos című regényfolyam mozgóképes folytatása; 2010-ben jelentette be hivatalosan először a Sony a filmet, 2013 nyarára datálva - sok változáson ment azóta keresztül. Végül visszafogott költségvetéssel és játékidővel, illetve egy dán kosztümös drámával nevet szerzett rendezővel a volánnál "talán bejön" alapon került augusztus elejére a naptárban. 60 milliós büdzsé mellett kielégítő is lehetne 19,5 millió dollárral nyitni, de A Setét Torony mindettől függetlenül még egy nagy reményű nyári blockbusternek néz ki, ami nem elégedhet meg aprópénzzel. A rossz kritikák és közömbös nézői visszajelzések viszont nem helyeznek kilátásba prosperáló folytatást, és így, ha maga nem is válik kirívó kudarccá olyan 50 milliós végeredménnyel, a Sony stúdiónak újabb szeget jelent a koporsójába. Kisebb összegből és sokat rejtő alapanyagból sem képesek eredményesen gazdálkodni. A Setét Torony a könyv kedvelőit cserben hagyni látszik, mások számára pedig nem kínálhatott elég fogódzkodót a prognosztizált 20 milliós forduló meghódításához, pedig igazán nem kell sok ehhez, ha egy fantasztikus akciófilmről van szó Idris Elba és Matthew McConaughey főszereplésével.

Halle Berry valaha számíthatott húzónévnek, ma viszont már csak a teljesen kezdetleges filmek alapvető értékesítéséhez hasznosítják ismert színészként. Ezt meríti ki a Kidnap esete, egy gyerekelrablós-rosszanyávalkezdtekes thrilleré, amit már legalább egy éve lökdöstek előre a naptárban ilyen-olyan forgalmazói (jobbára a csődölő Relativity). Most végül egy bizonyos Aviron nevű cég karolta fel és tuszkolta be 2300 moziba. Ez a szokásos sztori piacképes, és az időzítés sem volt rossz, így nem lett végzetes kudarc a 20 milliós vállalkozásból, sőt: 10,2 millió dollárral indult neki, megfelelő nézői elégedettséggel és nem kirívóan rossz kritikákkal. Ellavírozhat 30-35 millió közé is, szóval a gyerekmentős témát még simán rá lehet bízni Berryre, ez a 2013-as A hívás is jelezte már.

Kathryn Bigelow és Mark Boal a kritikák szerint harmadjára is kiemelkedő filmet hozott össze a Detroitban, ami a címszereplő városban esett 1967-es, ötnapos zavargások egy szeletét dramatizálja. Az ilyen valós erőszakos eseményeket feldolgozó drámák nem a legtutibb tippek, ha bevételekről van szó, ezt a januári Patriots Day után most ez a film is megerősíti. Az Annapurna Pictures nagy hévvel történt (3000 moziban játsszák a filmet) bemutatkozása nem hozta a kívánt felhajtást a kasszáknál, lévén csupán 7,3 millió dollárt csengettek ki az amerikaiak a kellemetlen történelemóráért. A gyenge mozinkénti átlag hatására gyors kopás várható, úgyhogy a 34 milliós költségvetésnek alighanem bottal ütheti majd a nyomát a film. Érthetetlen, hogy miért nyáron próbálkoztak vele, s nem ősszel-télen, amikor jobban keletje van az ilyesminek, és még díjakért is sorba lehet állni. Így még az is bizonytalanabbá vált.

> korábbi filmek
Némi mozielvonás ellenére több mint duplázta nyitányát a Wolf Warriors 2 című kínai produkció az amerikai mozikban. A nem különösebben feltűnő premier után most csaknem félmillió dollár folyt be, a teljes bevétel pedig egymillió feletti. A nagy sztori viszont a hazában terem: a film növelt eleve letaglózó rajtján, s most 160 millió dollárnak megfelelő összeggel vezet - minden idők legmagasabb második hétvégi eredménye a világon, Az ébredő Erő észak-amerikai 149 millióját ütve ki az élről. A film kínai bevétele 470 millió dollárt számlál 11 nap után - döbbenetes szám, ami a The Mermaid rekordját napokon belül fenyegeti, és igencsak történelmi végződést helyez kilátásba.

> végszó & ami jön
Az év hatodik legharmatosabb forgalmú víkendjét zárták a mozik. Augusztus még a hó eleji befutótól is megfosztatott idén, s talán ez lesz a mákja az Annabelle 2: A teremtésnek és A mogyoró-meló 2.-nek, két olyan folytatásnak, ami az első része alá ígér papíron. A horror a satnya mezőnyben azonban megint befoghatja a 30 milliót, a rajzfilm pedig 15-20 millió közé érkezhet.

> a top 10 (hivatalos becsült adatok)

# film hétvégi
bevétel
összbevétel büdzsé
1  A Setét Torony
$19.5m $19.5m $60m
2  Dunkirk
$17.6m $133.6m $100m
3  Az Emoji-film
$12.4m $49.5m $50m
4  Girls Trip
$11.4m $85.4m $19m
5  Kidnap
$10.2m $10.2m $20m
6  Pókember: Hazatérés
$8.8m $294.9m $175m
7  Atomszőke
$8.2m $34.1m $30m
8  Detroit
$7.3m $7.8m $34m
9  A majmok bolygója: Háború
$6.0m $130.3m $150m
10  Gru 3.
$5.3m $240.8m $80m

Címkék

detroit fantasy stephen king thriller box office drama halle berry matthew mcconaughey kathryn bigelow adaptation idris elba kidnap annapurna mark boal the dark tower avilon wolf warriors 2

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr1912723894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csaba Turbucz 2017.08.06. 17:47:33

160 milliós második hétvége??? Úristen :D mivan ott???

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása