aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: elveszett szellem Takács Máté
2017. április 03. 18:47:00

Kategória: boxoffice 2 komment

Talán ez volt az a hétvége, amin az időjárás úgy igazán megfúrta még a premierek dolgát is, de a helyzet az, hogy nem látszott az az erő a Páncélba zárt szellemen és a Hupikék törpikék: Az elveszett falun, ami mellett a langyos kezdésük kiábrándító lenne. A UIP sci-fije a második helyen rajtolt el elfogadható, de nem blockbusteri eredménnyel, miközben az InterCom rajzfilmje a korábbi két törpkalandhoz képest jóval lejjebb adta. A Menedék nyitott még a top 10-ben, érdektelen számokkal.

> új filmek
A japán filmgyártás a rendszerváltás utáni időkben gyakorlatilag eltűnt a magyarországi palettáról, emlékeit elvétve Mijazaki-filmek és kisebb, ám annál lelkesebb forgalmazók által propagált darabok őrizték. Ezek közül is az Akira és a Páncélba zárt szellem sokat késő premierje hozhatott megnyugvást az anime-rajongóknak. Utóbbi 2006 őszén, az Odeon jóvoltából élvezett szűkre szabott, de teltházas vetítéssorozatot - nos, az is rég volt már. Az új Páncélba zárt szellem tehát gyakorlatilag nálunk is a nulláról igyekezte produkálni magát, és mi azért egy kicsit vevőbbek is vagyunk az ilyesmire, mint amerikai társaink. Egy Scarlett Johansson főszereplésével készült, látványos, térhatású sci-fi alanyi jogon megér 20-25 ezer nézőt manapság, s ha még az időjárás és a kedvező piaci helyzet is mellé áll, akkor lehet igazán jól nekiugrani. A UIP terjesztése viszont nem fogott ki jó szelet minden irányból, így a premier előtti vetítésekkel egyetemben 31.854 nézővel kell beérnie. Rossznak nem rossz, de méltatlan az elmúlt hetek sikerfilmjeihez. A 46,8 millió forintos start a második helyet kölcsönzi a filmnek, ez lehet a legdicsőbb eredmény olyan környezetben, ami 200 ezer néző felé vágtató filmekkel van kikövezve. Ami pedig a futurisztikus szórakozás saját esélyeit illeti, az április rendre gyilkos időszak a kedvező meteorológia és az átmenetiség miatt (a márciusi rajzás és a májusi blockbuster-szezon közötti űr), viszont ott van a húsvét a tavaszi szünettel, szóval a 100 ezer nézőről egy ilyen szolidabb nyitány után még nem kell feltétlenül letennie. Akárhogyis, a 217 ezer nézőt vonzó Lucyhoz nehezen mérhető itt is a fogadtatás.

A hupikék törpikék a magyar mozikban anno még kis manókként mutatkoztak be 1978-ban, hogy aztán a következő évtizedben megkapják ma ismert nevüket. A rajzfilmek és a televíziós kaladok után 2011-ben keltek új életre az élő színészekkel forgatott filmben, amit meg is néztek annak rendje és módja szerint több mint 210 ezren. A világ más tájaival ellentétben a folytatás két évvel rá növelt közönségén, s már 220 ezren tették ki magukat a megpróbáltatásoknak. Az amerikai sikertelenség viszont visszalökte a franchise-t a teljes animálás felé, ennek szüleménye a Hupikék törpikék: Az elveszett falu. A kissé megtépázott nívó és jó idő már nem engedett több premiernézőt Aprajafalva lakóinak, mint 20.832, ami éppen az a küszöb, ahonnét még az iskolaszünet rásegítésével befogható a 100 ezres határ. Ez biztosan jobb bizonyítvány, mint amire Amerikában számíthat az InterCom 67 moziban pergő gondozottja, de a tavalyi év animációs virágzásának megidézése ezzel egyre kevésbé kivitelezhető 2017-ben.

Nem éppen az ilyesfajta filmeknek való időszakban érkezett a Menedék című könyvadaptáció, de ha már ide csöppent, a UIP úgy kezelte, ahogy illik: a (limitált körű) amerikai premierrel egy időben és szinkronizáltan mutatta be Jessica Chastain és az éppen hazánkban tartózkodó Daniel Brühl főszereplésével készült drámát. Az esélyek csekélyek voltak, pláne az igazán ütős visszhang hiányában, így hát az, hogy csupán 3.822-en választották, nem túl meglepő, még ha fájdalmasan kevés is. Ennél bizony a feliratos, ám ideálisabb időszakban (január végén) rajtolt A könyvtolvaj módfelett többeket érdekelt 2014-ben, konkrétan 4.944 főt. Ezek alapján hamar elsuvasztják a mozik a Menedéket délelőttre meg késő estére, így a 10 ezredik nézőt megkaparintania nehezére eshet.

A Vertigo Média mutatta be Terrence Malick egyik filmjét az elmúlt pár évből, bár Az univerzum története talán nem az, amit az Origo Filmklub bandája leginkább várt volna. A dokumentumfilm, melyet eredetiben Cate Blanchett, magyarban Kovács Nóra narrál, éppen lecsúszott a top 10-ről 2,1 millió forintjával. Az 1.746 néző úgy nem sok, hogy egy halom Cinema City is nyomatja, viszont elég sajátos produkcióról van szó, ami inkább gyűjtögetne hosszú távon, semmint az első hétvégén robbant kasszát. A gond csak az, hogy utóbbi tett nélkül ez is el lesz söpörve reggel 10-re és éjjel fél 11-re...

> korábbi filmek
A szépség és a szörnyeteg hasonló fordulatot vett második hétvégéjén, mint Amerikában. 47%-ot estek bevételei, ugyanakkor a Forum Hungary terjesztése így is könnyedén őrizte elsőségét csaknem 67 millió forinttal. A világszerte döngető Disney-mesefilmre eddig 160 ezer jegyet adtak el - a következő hétvégét már 200 ezer felett zárhatja.

Bronzérmes a Kincsem ezen a hétvégén, méghozzá 44,1 millió forinttal. A top 10-ben, sőt az egész mezőnyben a magyar filmek bizonyultak a legkitartóbbnak, ami a csökkenéseket illeti az előző hétvégéhez képest, és ez a Forum Hungary bemutatóját igen közel segítette a 200 ezres jegyeladási határhoz. A mérföldkő várhatóan szerdán vagy csütörtökön valósul meg.

> végszó & ami jön
Függetlenül a sok-sok 50-60%-os eséstől, a top 10-re több mint 155 ezer jegyet adtak el, amiben megint A szépség és a szörnyeteg és a Kincsem dolgozott igazán. A hosszú húsvéti hétvége előtt lesz még egy menet, amikor a Power Rangers próbál nem leégni nálunk se, miközben a Vén rókák viszonylagos nyugalommal várhatja premierjét. Megmérettetik egy újabb magyar film is, a Brazilok.

> a top 10, március 30 - április 2. (csütörtök-vasárnap)

# film csüt-vas
Ft bevétel
csüt-vas
nézők
bevétel-
változás
Ft össz-
bevétel
össznéző
1  A szépség és a szörnyeteg
66.9M 47.057 -47.2% 228.1M 160.082
2  Páncélba zárt szellem
46.8M 29.441 - 50.4M 31.854
3  Kincsem
44.1M 32.063 -35.9% 255.6M 191.748
4  Hupikék törpikék: Az elveszett falu
27.6M 20.832 - 27.6M 20.832
5  Élet
16.0M 11.062 -53.5% 59.3M 41.272
6  Bukós szakasz
10.8M 7.670 -42.9% 33.5M 23.593
7  Logan - Farkas
6.8M 4.504 -51.5% 279.1M 193.110
8  Menedék
5.5M 3.822 - 5.5M 3.822
9  Kong: Koponya-sziget
5.2M 3.345 -62.8% 196.5M 123.123
10  Testről és lélekről
3.8M 2.923 -23.7% 62.4M 49.150

 

 

 

Címkék

box office animation sci fi scarlett johansson drama cate blanchett action intercom ghost in the shell kincsem terrence malick adaptation beauty and the beast children movie uip duna film box office hazai vertigo media the zookeepers wife smurfs the lost village

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr2912398331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atkakukac1989 2017.04.03. 19:06:55

A szépség... nézőszáma rossz a táblázatban.

Amúgy sajnálom a GitS fogadtatását itthon is. Nem baj, majd később hátha jobban értékelni fogják.

Andrews 2017.04.04. 13:09:58

Kincsem nem a 2. ? Nézőszámban legalábbis.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása