aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: lefegyverzők Takács Máté
2017. január 02. 20:25:00

Kategória: boxoffice 5 komment

Szenteste szombatot pécézte ki magának 2016-ban, ebből kifolyólag az utolsó előtti hétvégén csak félgőzzel folydogált a pénz a kasszákba a magyar mozikban, mindazonáltal a komoly potenciállal bírók, így a teljes év végét uraló Zsivány Egyes és a seperc alatt nálunk is nehézsúlyú blockbusterré váló Énekelj! ekkor is villantottak. A Miért pont ő? is derekasan járja a vígjátékok kijelölt útját, a Váratlan szépség az elvárható módon teljesít, míg a most zárult hétvégén a Kaliforniai álom aratta a babérokat, A fegyvertelen katona nem vérzett el, az Assassin's Creed pedig százmilliós nyitánnyal mutatta meg, hogy nálunk a videojáték-adaptációknak komoly piaca van.

> új filmek
Már a hónap elején megkezdte az Énekelj! ismertetését a közönséggel a UIP-Duna Film néhány premier előtti vetítés formájában, és bár azok a számok a siker mértékét még nem tudták indikálni, úgyis biztosra vehető volt, hogy nagyot szól majd az Illumination filmje. A Gru 2., a Minyonok és A kis kedvencek titkos élete után a dalolós-állatos 36.198 nézővel vetette meg lábát mifelénk december 22-25. között, s ekkor az előjátszásokkal már 42.250 eladott jegynél tartott. Ez, azaz a 46,2 millió forint a második helyre volt jó a toplistán, no de a naptár alakulása miatt az ezt követő hétköznapok, és a most zárt második hétvége bírt igazán jelentőséggel. A tengerentúlon is egy szemvillanás alatt 165 millió dollárt összekalapozó rajzfilm az első rendes műsorhetét már 100.000 néző felett zárta, december 29. és január 1. között, azaz második víkendjén pedig újabb 62.096 látogatót üdvözölt, a lista harmadik helyén. Mint azt már sokszor leírtam, a magyarok az állatos animációkat bírják a legjobban, és a tehetségkutató műsorok rendre a tévés nézettség élvonalában szerepelnek, úgyhogy nem is várhattunk mást az Énekelj!-től, minthogy három hétvége után, azaz jelen hetet zárva már 200.000 néző fölött fog járni.

Odaát nem harapott rá a közönség a Miért pont ő?-re, nálunk viszont miért pont ezt ne csípné a közönség, ha már egyszer ennyire függünk a vígjátékoktól? Az InterCom 40 moziban nevezte az egyszerű, de megbízhatóan működő sztorit, és 18.250 látogató a december 22-i premierhétvégén már tiszteletét tette, dobogós pozícióhoz segítve Bryan Cranston és James Franco kettősét. Az első héten a nézőszám félszáz ezer fölé zakatolt, a második hétvégén pedig újabb 30.169 patrónust regisztrálhattak, vagyis már közel 90 ezren nézték meg a családi csatározást. A siker cseppet sem meglepő, még úgy sem, ha elismerjük, hogy a két főszereplő nem a legtutibb név ebben a műfajban, meg talán nálunk úgy egyáltalán se - ebben is rejlik a komédiák legyőzhetetlen itteni ereje, mármint, hogy nem számítanak a színészek, csak hogy poénokat ígérjenek. A Miért pont ő? jó esetben beéri a Megjött apuci!-t, ami 140 ezer néző tájékán zárta kapuit tavaly év elején.

Will Smith alighanem már nálunk sem a régi önmaga, erre elsőként itt is éppen úgy a Hét élet döbbentette rá azokat, akiket alapvetően meglephet, hogy egy melodrámának még a sztárerő sincs hasznára. Ennek következményeképpen azonban a tavalyi Sérülés már annak a függvényében várta hazai sorsát, hogy miként szerepel a díjszezonban. A bemutatási szándék megvolt, a valamirevaló kritikai és kinti közönségsiker elmaradt viszont, így csak DVD-n szállingózott be jó nagy késéssel. Az InterCom ezúttal viszont inkább elébe ment a dolgoknak, és megragadva a Váratlan szépség karácsonyi szellemiségét, december 22-én küldte szét 36 moziba. Karácsonyi csoda nem történt, a fantasztikus filmek, animációk és vígjátékok között azonban akadt 7.218 nézőnyi hely a premierkor, és ez az említett Hét élet 2009 februárjában esett nyitányához (4.871) képest módfelett növekedést jelent, amit a szinkron, a vonzóbb mellékszereplői gárda, a mozgalmasabb időszak és az alapvetően nyerőbb általános mozizási kedv biztosított. A film az első hetét már 20 ezer néző fölött zárta, az előző négy nap folyamán pedig 10.183 új látogatót invitált meg. A toxikus kritikai visszhang itthon ritkán ártalmas, de azért sose jó egy nagy sztárt ilyen rossz fényben feltüntetni, szóval ezt is figyelembe véve a Váratlan szépség 30 ezer nézőjéhez még hozzádobhat úgy 15 ezret, és ezzel megcselekedte azt, ami Amerikában nem sikerült neki: helytállt.

A művészfilmeknek módfelett nagyobb csapás egy szombati zárva tartás, mint a multiplexkompatibilis, ezáltal matinékra befogható daraboknak. Így hát nem csoda, hogy az Olli Makki legboldogabb napja mintha ott se lett volna december 22. és 25. között; a Mozinet terjesztése csak 117 nézőt fogadott ekkor, 142 ezer forintos körítéssel, ami a top 20-on kívüli helyezést engedett. Persze aztán valamelyest rákapcsolt a kedvező véleményekkel bíró dráma, és a második hétvégén 179 új nézővel képviselte magát. A forgalmazó saját filmnapos vetítéseivel egyetemben Olli Makki 1.088 látogatót bokszolt össze tegnappal bezárólag, és 1,2 millió forintot.

Pár hónappal ezelőtt, mikor előre tekintgettem 2016 még várakozó sikereire, nem hagyhattam ki az Assassin's Creedet, lévén a videojáték-adaptációk nálunk bizony elég jól mennek. A csak sima lövöldözős példányok, úgymint a Hitman és a Max Payne, általában félszáz ezer nézőre hivatottak, ellenben a Perzsia hercege: Az idő homokja 238 ezer nézőig tornászta fel magát 2010 nyarán. Ennek fényében az InterCom gyermeke, ami szintén egy látványosságba mártott akció-kalandfilm, ráadásul 3D-ben, és hát egy igen ismert game inkarnációja, ragyogó kezdet elé nézett az év legvégi hajrában. Csütörtöki premierje óta nem kevesebben, mint 71.145-en nézték meg, ami elegendő volt egy 100 millió forint feletti nyitányhoz - de az első helyhez azért nem. A masszív rajt cseppet sem meglepő, ha ismerjük a magyarok mozizási szokásait (például, hogy fittyet hánynak a rossz visszhangra, és ez valahol jó dolog, valahol rossz), egyébiránt viszont nem garancia a hosszú létre, gondoljunk csak a 47 ronin 2013 karácsonyán esett, hasonlóan figyelemreméltó indítására (62.419), amit aztán nem követett a 200.000-es léc bevétele. Az Assassin's Creed 2016 tizenharmadik legjobb nyitányának birtokosa, és halvány sansza van még csatlakozni a nevezett szintet teljesítőkhöz, de amilyen erős a következő hetek térhatásos felhozatala (A nagy fal, Utazók), alighanem még duplázza kezdőszámait, aztán eltűnik, mint egy jól képzett lopakodó asszasszin.

A Kaliforniai álom nem az a film, amiről minden forgalmazófejesnek az az első gondolata, hogy le kell szinkronizálni, de a számok éppenséggel igazolhatják a Freeman Film döntését, hiszen a díjszezon nagy kedvence komoly érdeklődést váltott ki a magyarokból. Hogy előbb volt-e a tyúk (szinkron), avagy a tojásé az érdem (érdeklődés), azt most hagyjuk, a lényeg az, hogy a december 25-től premier előtt vetített és eme vetítései során 6.026 pártfogót szerző opus 28.864 nézővel rajtolt el, és ez méltó a romantikus filmek box office-történetéhez, egyúttal kellemes cáfolata a musicalek életképtelenségének. Tegyük hozzá, hogy a musicalek gyakran szinkronképtelenek is (A nyomorultak, Vadregény), meg hát ez még azon belül is sajátos eset, nem véletlenül tekintik egy letűnt (filmkészítési) korszak hírmondójának. Szóval Ryan Gosling és Emma Stone kettőse megtáncoltatta a valami igazán kellemesre vágyókat az elmúlt hétvégén, és ha kevés a csalódott hang (mert hát nem szokványos, amit a 43 moziba gyanútlanul betérő Gosling és Stone-kedvelők kapnak, ez tény), akkor nem lesz gátja a 100.000 néző feletti céloknak. Szép!

Mel Gibson színészként teljesen elutasított a magyarok részéről, erre A sötétség határán (33.252), A hódkóros (1.862), a Börtönregény (17.003) és legutóbb Az utolsó emberig (12.626) is fájó bizonyítékot szolgáltatott. Rendezőként ellenben mindig is komoly figyelmet szenteltünk a fickónak, kezdve Az arc nélküli emberrel, majd két nagyobb sikerrel, A rettenthetetlennel (226.054) és persze A passióval (501.878). Ha ezek csak a kedvező matéria miatt diadalmaskodtak volna, hát a bőven 100.000 néző felett végző, éppen tíz éve vetített Apocalypto eloszlatja a kételyeket. A fegyvertelen katona ugyanakkor másféle néznivaló, mint bármely említett, így nyilván nem lehetett igazi kasszarobbantást várni tőle. Az ADS szinkronizáltan és feliratosan is mozikba (26-ba) küldte a háborús életrajzi drámát, méghozzá már 22-étől, premier előtt, s ezen vetítések alkalmával 2.280 néző szavazott a bejgli mellé egy kis vérontást, 3,5 millió forint értékben. A 29-i kiteljesedés alacsony vetítésszámot jelentetett, ennek fényében, no meg figyelembe véve még a sokkal téli szünetre valóbb konkurenciát, a 11.575 látogató megszívlelendő eredmény. Ez 16,8 millió forintot és a 6. helyezést jelenti a toplistán. Desmond Doss története elég sajátos ahhoz, hogy érdekfeszítő maradjon még legalább addig, amíg lecseng a díjszezon, ahol Mel nevét egyszer-kétszer talán megemlítik még a jelöltek között, vagy akár Andrew Garfieldét is. Összességében a nyitány jobbnak számít a 2. világháború kevésbé ismert színterein történteket felelevenítők között, és az eddigi 20,3 millió forint és 13.855 néző akár 60 millióig ill. 40 ezerig is eljuttathatók.

A Cinenuovo két Bud Spencer/Terence Hill-újrázás között egy kis újdonságot is elhozott a hazai közönségnek. Nagy siker volt Olaszországban a Teljesen idegenek, ami a mobiltelefonokban rejlő veszélyeket ecseteli baráti társaságokban. A súlyosnak hangzó vígjáték jó alternatívának bizonyult az artmozikban, 2.244-en választottak a hétvégén, és 3 millió forintjával a 13. helyre sorolt be. Gyanítható hogy a kedvező szájhagyomány sokáig a felszínen tartja majd.

> korábbi filmek
A sok jól alakító premier persze nem rúghatott labdába a mindent letaroló Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet mellett. A magyarok kedvenc sagája a második hétvégén csupán 52%-ot esett, ami abban a mezőnyben bizony a legjobbnak számított, és 81.174 nézővel uralta karácsony hétvégéjét a Forum Hungary terjesztése. Két hétvége, vagyis tizenegy nap és némi előjátszás után 341.190 néző járta már meg a nézőtereket, és csak ezután jött a java: a zsúfolásig telt termek a mostani hétvégét megelőző hétköznapokon, és a mostani hétvége a maga 89.952 új látogatójával szélsebesen olyan pályára helyezte a fantasztikus akciófilmet, ami egymilliárd forintos bevétel fölé nyúlik. A filmre 561.843 jegy kelt el tegnapig, és innen már "csak" alig százezerre van az éves első hely (A kis kedvencek titkos életét fenyegeti az Erő), a vége pedig olyan 725-750 ezer körül alakul majd, vagyis több mint 60%-ot tud megtartani a film Az ébredő Erő nézőseregéből - míg Amerikában ez a szám csak valamivel 55% fölött alakul majd. Ezzel párhuzamosan a film bevétele 818,7 millió forinthoz ért, s ezzel jelenleg ötödik az öröklistán Az ébredő Erő, az Avatar, a Minyonok és A kis kedvencek titkos élete mögött. No de, sikerül-e összehozni egy negyedik elsőséget A nagy fal ellenében?


Nyögvenyelősen indult, és az Énekelj! elsodorta, mielőtt ki tudott volna teljesedni: ez állhat majd a Vaiana sírkövén, amit a magyarok emeltek neki. Na, nem mintha kb. 130.000 ezer néző akkora katasztrófa lenne egy animációs filmekkel alaposan megpakolt esztendőben, de a Disney nagy hazai sikere az egyik legnagyobb presztízzsel bíró volt a felhozatalból. A Forum Hungary gondozottja 12.053 nézőt tudott becsábítani az elmúlt hétvégén, ezzel össznézettsége 100.000 fölé került. Egy éve a Dinó tesó is hasonló kört futott, de a két mese megítélése között ég és föld a különbség, így a Vaiana kétszer akkora csalódásként vonul be az évkönyvbe.

A Miért pont ő?, meg úgy alapvetően a megszaporodó alternatívák kicsit visszavettek a Hivatali karácsony lendületéből. A Freeman Film vígjátéksikere 9.650 nézővel szerepel most a toplistán, vagyis a negyedik víkenden már 10 ezer alatt, így megfogalmazódhat a kérdés, hogy maradt-e benne elég tartalék ahhoz, hogy jelenlegi 165 ezer nézőjét eljuttassa 200.000-ig? Ha van műfaj, amiben ez kivitelezhető, akkor az ez, és szerencsére január híján lesz a hasonló műveknek.

Az év végi zsúfoltság legnagyobb vesztese azonban kétségtelenül a Szövetségesek. Egy hónap után már alig játsszák a UIP egyébiránt jól indult, de karácsony hétvégéjén drasztikusan visszaesett, és most legutóbb új erőre már nemigen kapó háborús thrillert. A premierkor százezer nézős álmokat dédelgető film 2.219 hétvégi látogatóval várja, hogy elvánszorogjon még 90 ezerig a mostani 85.670-ről - ami tényleg lehetett volna legalább egy tízessel több, ha kellő helyet és időt kap.

Omar Sy kétségtelenül szimpatikus figura a magyaroknak, ezt a Derült égből apu nyitánya is pedzegette. A francia komédia három hétvége után csaknem 20 ezer látogatót élvezett, így a Vertigo Média legsikeresebb 2016-os nevezésévé lép majd elő, megelőzve A szobát, amit 23 ezren láttak januári bemutatója óta.

> végszó & ami jön
A december 22-i hétvégén a top 10-re 237,2 millió forint halmozódott fel, ami nem egy nagy összeg egy Star Warsszal a pakliban - de hát ugye a szombat meg lett lőve. Ezzel szemben a 29-i víkend e 2016 legforgalmasabbja volt 345 ezer nézőjével (!) és 466,8 millió forintjával - ebből a Zsivány Egyes 29,1%-ban, az Assassin's Creed pedig 20,9%-ban részesedik. A tavalyi újabb pazar év volt a magyar moziknak, a tízmilliós nézőszámot már a harmadik negyedév végeztével elérték, ez az év végi csődület így már csak a kellemes ráadás. 2017, ha lehet, még erősebbnek ígérkezik, elvégre egyből egy tuti befutóval kezdjük a bizniszt: A nagy fal akár 70 ezer nézővel is berobbanhat, de 50 ezer alanyi jogon jár a Kínába csöppenő Matt Damonnek. Jön még az Állati nagy szökés című rajzfilm és a Pattaya című vígjáték, mindkettő szerény reményekkel, illetve újra a vásznon nézhetjük meg a Kincs, ami nincset.

> a top 10, december 22-25. (csütörtök-vasárnap)

# film csüt-vas
Ft bevétel
csüt-vas
nézők
bevétel-
változás
Ft össz-
bevétel
össznéző
1  Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet
117.6M 81.174 -52.0% 496.5M 341.190
2  Énekelj!
46.2M 36.198 +1,303.4% 54.0M 42.250
3  Miért pont ő?
24.6M 18.250 - 24.6M 18.250
4  Hivatali karácsony
18.2M 13.377 -61.1% 182.3M 133.436
5  Váratlan szépség
10.2M 7.218 - 10.2M 7.218
6  Vaiana
7.1M 5.575 -53.7% 100.7M 79.324
7  Legendás állatok és megfigyelésük
5.4M 3.708 -62.2% 408.0M 283.429
8  Szövetségesek
3.1M 2.150 -76.2% 108.7M 78.070
9  Derült égből apu
2.8M 2.002 -67.0% 15.0M 11.382
10  Érkezés
1.9M 1.188 -53.9% 201.5M 139.843

 

> a top 10, december 29 - január 1. (csütörtök-vasárnap)

# film csüt-vas
Ft bevétel
csüt-vas
nézők
bevétel-
változás
Ft össz-
bevétel
össznéző
1  Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet
135.4M 89.952 +15.2% 818.3M 561.843
2  Assassin's Creed
101.8M 71.145 - 101.8M 71.145
3  Énekelj!
81.6M 62.096 +676.5% 215.3M 166.233
4  Miért pont ő?
41.4M 30.169 +68.0% 116.1M 86.237
5  Kaliforniai álom
39.6M 28.864 - 48.1M 34.890
6  A fegyvertelen katona
16.8M 11.575 +1,424.9% 20.3M 13.855
7  Vaiana
15.4M 12.053 +116.7% 129.5M 102.227
8  Váratlan szépség
14.5M 10.183 +42.1% 42.9M 30.837
9  Hivatali karácsony
14.2M 9.650 -22.1% 225.8M 164.865
10  Legendás állatok és megfigyelésük
6.3M 4.268 +17.2% 424.9M 295.209

 

 

Címkék

musical mel gibson box office comedy animation will smith mozinet drama sing intercom assassins creed romance james franco ryan gosling emma stone bryan cranston illumination eurocinema game adaptation war movie children movie uip duna film box office hazai ads service cinenuovo freeman film rogue one why him hacksaw ridge la la land collateral beauty

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr6512091945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzsoker1976 2017.01.03. 07:48:56

A szoba csak 22ezer nézőre volt jó?
A A nagy fal című film iránt ilyen nagy érdeklődés lenne?
Az ismerőseim közül csak egy embert érdekel,de az illető számára a Cop Mortem is élvezetes film volt.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2017.01.03. 09:00:12

@dzsoker1976: Jó, hogy szólsz, mert valójában 23 ezerre.

Az ismerőseid közül hányakat érdekelt az Assassin's Creed? (Ami bizonyára sokak szerint élvezetes film.)

dzsoker1976 2017.01.03. 09:11:46

@Takács Máté: Az se sokat,de mivel sokan játszottak a játékkal,többüket érdekelte a rossz kritikák ellenére is.
Persze csalódtak benne.

Kár,hogy ilyen kevés embert érdekelt a mozikban a A szoba című film a díjak ellenére is.

dzsoker1976 2017.01.03. 09:39:19

@Takács Máté: Egyébként nem szeretném vitatni a A nagy fal várható kezdő nézettségét,csak én valahogy nem érzem a film iránti nagy fokú érdeklődést.20-25ezer nézőnél én többre nem számítók kezdő nézettségnek.

Csaba Turbucz 2017.01.03. 16:06:44

@dzsoker1976: én is meglepödtem Máté optimista számán :D bár a fantasyket két pofával tömik a magyarok

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása