aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: zsiványság Takács Máté
2016. december 19. 13:42:00

Kategória: boxoffice Szólj hozzá!

Lévén Magyarország Star Wars-nemzet, nem volt kérdés, hogy a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történetre is hatalmas tömeg lesz kíváncsi. Így is lett: a film minden idők harmadik legnagyobb nyitányát hozta, és nézőszám szerint is az élbolyban lépett be.

> új filmek
Az ébredő Erő simán átírta egy évvel ezelőtt a hazai rekordok könyvét: eleve csökkentett számú napon (pénteken rajtolt csütörtök helyett) több mint 280 ezren látták az első hétvégén, és ez 415 millió forinttal járt, amik messze-messze rekordnak számítottak minden létező galaxisban. A Star Wars-láz tehát magas hőfokon égett, és mivel oly közeli még az élmény, nem volt nehéz ismét sokakat táncba hívnia a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történetnek. Az elővétel éppen úgy leolvasztotta a kezdőnapon a Cinema City rendszerét, mint tavaly, s a sok sietős ott van azon 167.573 fő között, akik csütörtök és vasárnap között ültek be rá, a szerda premier előtti vetítésekkel egyetemben pedig 189.393-an látták már. Ez alig marad el A klónok támadása startjától (194.893), de persze Az ébredő Erőt csaknem egy százas távolságban követi. Várható volt e visszalépés mértéke, lévén új szereplőknek és nem oly nagyszabású sztorinak kellett érdeklődést szítania, ami a rajongókon kívülre csak módjával ér. A bevétel 244,8 millió forint, ami minden idők harmadik legerősebb nyitánya Az ébredő Erő és a Minyonok (284,3M) mögött, de a kis sárgáktól a premier előtti összeggel egyetemben (276,8M) már alig-alig marad le a lázadók vakmerő csapata. A Forum Hungary terjesztése ezekkel a számokkal biztosan állt rá az útra, ami a 2016-os elsőséghez vezet, vagyis A kis kedvencek titkos élete 655 ezer nézőjének és 855 millió forintjának lefőzéséhez. Ha ez megvan, a küldetés teljesítettnek tekinthető, hiszen a prequel-trilógia záródarabja, A Sith-ek bosszúja 714 ezer nézőjének szomszédságát jelenti. A nagyobb visszaesések persze a pakliban vannak, mivelhogy sokkal jobban támaszkodik ez a film a kifejezett rajongókra. Akik nincsenek kevesen, egyébként.

 

# film bevétel forgalmazó
premier
1.  Star Wars: Az ébredő Erő 415.4m  Forum 2015.12.18.
 2.  Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet
244.8m  Forum 2016.12.15.
 3.  Star Wars III. rész: A Sith-ek bosszúja
 229.4m  InterCom 2005.05.19.
 4.  Star Wars II. rész: A klónok támadása
 166.2m  InterCom 2002.05.16.
5.  Star Wars I. rész: Baljós árnyak 107.0m  InterCom 1999.09.16.
 6.  Csillagok háborúja (felújított változat)
28.9m  InterCom  1997.03.27.
 7.  A Birodalom visszavág (felújított változat) 18.8m  InterCom 1997.04.10.
 8.  A Jedi visszatér (felújított változat) 14.4m  InterCom 1997.04.24.

Star Wars nyitány-toplista (Ft)

 

# film bevétel forgalmazó
premier
1.  Star Wars: Az ébredő Erő 415.4m  Forum 2015.12.18.
 2.  Minyonok
 284.3m  UIP 2015.07.09.
 3.  Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet
244.8m  Forum 2016.12.15.
 4.  A szürke ötven árnyalata
 244.4m  UIP 2015.02.12.
5.  Star Wars III. rész: A Sith-ek bosszúja 229.2m  InterCom 2005.05.19.
 6.  Bosszúállók: Ultron kora
217.5m  Forum  2015.05.07.
 7.  A kis kedvencek titkos élete 216.5m  UIP 2016.08.04.
 8.  Harry Potter és a félvér herceg 192.8m  InterCom 2009.07.23.
 9.  A Gyűrűk Ura: A király visszatér 185.9m  InterCom 2004.01.08.
 10.  A hobbit: Az öt sereg csatája 183.9m  Forum 2014.12.18.

Nyitóhétvége toplista (Ft)

A Vertigo Média egyik nagyobb sikere volt a tavaly tavaszi Samba, úgyhogy nem is csoda, hogy hamar lecsaptak Omar Sy újabb kedves filmjére, és egy az Életrevalóknak ideális kiindulópontot jelenetett decemberi premiert rittyentettek neki. A Zsivány Egyes melletti alternatíva alakítása sikerrel zárult: 6.663-an látták a Derült égből aput, ami jobbféle rajt a francia filmek között és a forgalmazó háza táján is. Tekintve, hogy a téli szünet is sok jót tartogat a szinkronizáltan és feliratosan is futó vígdrámának, bőven 30 ezer néző fölé juthat végül a film, és csak az alapvető lehetőség: a Bazi nagy francia lagzik megmutatta, hogy elég a nézői ajánlás, a kritika szeretete nem feltétel a konstans meneteléshez. A nyitány összege 8,6 millió forint, ez a 6. helyezésre volt jó.

A Mozinet mutatta be a Soul Exodus című magyar zenés dokumentulmfilmet. A hétvégén 476-an választották a zsidó kultúrát propagáló rendezvényeken már nem egy nézőt regisztráló művet, ami 546 ezer forintos bevétellel járt. A teljes nézettség 1496 főt mutat, az összeg pedig 984 ezer forint.

Az ADS még a nálunk megszokottnál is csendesebben surrantotta be hat moziba Wim Wenders új filmjét, az Aranjuezi szép napokat. A színpadi adaptációt igencsak lesajnálta a kritika mindenütt, a neves alkotó magyar hívei közül 179-en bizonyultak tántoríthatatlannak, ami 200 ezer forintos nyitány engedett.

> korábbi filmek
A Hivatali karácsony az ütős nyitány után ugyan csaknem 40%-ot esett, ami vígjátéknál sok, de a Freeman terjesztése már át is szelte a 100 ezer nézős határt. Biztosak lehetünk benne, hogy újév napjára a 200 ezres is meglesz.

> végszó & ami jön
359 millió forint gyűlt össze a top 10-re, amiből a Zsivány Egyes 68%-ban részesedik. A karácsonyi hajrá csak ezután jön, miközben már a harmadik negyedév zárása meghozta 2016-nak a 10 millió nézőt. A számok fokozódnak, ebben legközelebb a szélesedő Énekelj!, a Miért pont ő? és a Váratlan szépség igyekszik segítségre lenni.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# film csüt-vas
Ft bevétel
csüt-vas
nézők
bevétel-
változás
Ft össz-
bevétel
össznéző
1  Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet
244.8M 167.573 - 276.8M 189.393
2  Hivatali karácsony
46.8M 32.952 -39.3% 145.8M 105.639
3  Vaiana
15.3M 12.201 -41.2% 85.8M 66.064
4  Legendás állatok és megfigyelésük
14.2M 9.637 -54.0% 396.3M 274.634
5  Szövetségesek
13.1M 9.127 -50.9% 100.8M 72.142
6  Derült égből apu
8.6M 6.663 - 8.6M 6.663
7  A démon arca
5.8M 4.096 -52.3% 20.8M 14.617
8  Érkezés
4.1M 2.686 -54.6% 197.8M 137.394
9  Énekelj!
3.3M 2.388 -27.1% 7.8M 6.059
10  #sohavégetnemérős
3.2M 2.447 -51.7% 22.8M 21.538

Címkék

star wars magyarfilm box office sci fi mozinet forum hungary wim wenders documentary eurocinema box office hazai vertigo media ads service french cinema omar sy rogue one

A bejegyzés trackback címe:

http://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr6812057801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu