aeon flux

ready for the action now, danger boy?

zsivány egyes - egy star wars-történet: a magyar szinkron Takács Máté
2016. december 15. 09:11:00

Kategória: szinkron 23 komment

A Star Wars-univerzum szélesedése egy már eleve elég kusza szinkrontörténetű franchise lehetőségeinek határait feszegeti, ha a magyar hangok kellően jó kiosztásáról van szó. A Zsivány Egyesben akad visszatérő szereplő korábbról, akad olyan, akinek korábbi hangja már nem él, és persze főként vadonatúj figurák mozognak benne, úgyhogy a kihívás adott volt, hogy egy minden defektje dacára viszonylag stabilan jó szinkron-múltú széria továbbra se szenvedjen látványos csorbát. Összejött? Most értékelem részleteiben, a teljes képet pedig rakjátok össze! Vagy győződjetek meg magatok mától a moziban.

rogue_one_kiskep1.jpg

Jyn Erso (Felicity Jones) – Bogdányi Titanilla. Előjele nem akadt az előzetesekben ennek a végső hangnak. Ha engem kérdeztek, Jonesnak Gáspár Kata (A mindenség elmélete, Inferno) sosem volt méltó, viszont ha valami elmondható arról a Bogdányi Titanilláról, akit a túlalkalmazás veszélye erősen fenyeget, ráadásul igen széles korosztályt felölelve (a tizenévest játszó Emma Robertsként hallhattuk nemrég az Idegpályában, miközben tavaly Charlize Theron is ő volt a Mad Max: A harag útjában), akkor az az, hogy ott van a legprofibbak között. Jyn figurája nem túl réteges, nincsenek színészt és szinkronhangot tesztelő jelenetei, így túl sok nem múlt e döntésen. Ha másként lenne, akkor se valószínű, hogy bárki is fennakadt vón rajta, de van, hogy nem baj, ha biztosra mennek.

Cassian Andor (Diego Luna) – Markovics Tamás. Egy kis idő kell, mire akár a sokat hallott fülűek is képesek lesznek beazonosítani Markovicsot (magamból indultam ki), és ez tulajdonképpen jó. Jó, mert sosem jut közben eszedbe, hogy teszem azt, az Így jártam anyátokkal Barneyját hallod - nála ugyanis fennállnak az ilyen veszélyek gyakran hallott és igencsak népszerű hangja miatt. Lényeg a lényeg, Cassian szerepe is Jynéhez hasonló: semmi kihívás, semmi különös: okés. Lépjünk tovább.

Orson Krennic (Ben Mendelsohn) – Csankó Zoltán. A legutolsó előzetes nem árult már zsákbamacskát ezt a szereplőt illetően, és bár én továbbra is tartom, hogy Csankó Zoltán hangjával óvatosan kell bánni, most ideális választásnak hallatszott. Remek színész, hangjával is jól tud játszani, és egy Krennic típusú figura ad is rá némi lehetőséget, pláne Mendelsohn előadásában. Nincs különösebb gond.

Chirrut Imwe (Donnie Yen) – Kassai Károly. Az Erő filozófiája és természete nyilván rokonítható a távol-keleti vallásokéval, és ezt csak mostanra ismerte el nyíltan a Star Wars mozis filmfolyama, ennek a szereplőnek a létrehozásával. A magyar szinkron pedig az ázsiai alakokat elég sűrűn ismeri el Kassai Károllyal, ami általában nem okoz bonyodalmat, bár Donnie Yen azért nem egy Jackie Chan, lehetett volna még keresgélni. A figura maga amúgy a jobban sikerültek közé tartozik, és Kassai egyébként megadja neki a magyar változatban való érvényesüléshez szükséges alapokat.

Galen Erso (Mads Mikkelsen) – Rosta Sándor. Elsőre nem akartam hinni a fülemnek, de nincs tévedés... És nagy tévedést a szinkronrendező sem követett el, mert Rosta Sándor is könnyen idomuló hang, bár a választék egészen széles, ha Mikkelsenről van szó, elég csak a dán filmjeiben gyakran hallott Holl Nándorra gondolni, vagy Kaszás Gergőre, aki filmek mellett a Hannibalban is hangja. Galen Erso megszomorodott figurájához egy idősb hang viszont nem értelmetlen elgondolás, erre jutottam végül, és mint mondtam, Rosta Sándor azok közé tartozik, akik mindig jók és hamar rájuk áll a fülünk.

K2-SO (Alan Tudyk) – Vincze Gábor Péter. Az előzetesekben rendre Czvetkó Sándor kölcsönözte a droid hangját, ami nem oly meglepő, hiszen az Én, a robotban is ez volt a komplett felállás (mármint Tudyk és Czvetkó). Bár ezzel kiegyezhettünk volna, a frissítési szándék itt ütött be, és a választás arra a Vincze Gábor Péterre esett (a kellő hangtorzítással), akit én személy szerint Az oroszlánkirály óta nagyon bírok, ám meglehet, Timon figurája maradt is legemlékezetesebb hang-alakítása. A háttérből való előléptetése azért is örvendetes, mert K2-SO karakteréhez - és nem véletlenül használtam ezt a szót, mert csakugyan a jellemre gondolok - ideálisabb is Czvetkónál. Majd meglátjátok-halljátok.

Bodhi Rook (Riz Ahmed) – Sörös Miklós. Különösebb dolog nem mondható el sem a szereplőről, sem magyar hangjáról. Működnek, amennyire kell. Lapozzunk!

Saw Gerrera (Forest Whitaker) – Ifj. Jászai László. Kerekes József ment a levesbe, aminek örülhetünk, bármennyire is csípjük amúgy az ipsét gyakorlatilag minden másban, még tán akkor is, ha Whitakert szinkronizálta korábban. Itt viszont világos volt a szinkron készítőinek, hogy Gerrera alakja nagyon távol áll az ő hangjától, és mivel a színészt gyakran szinkronizáló Gesztesi Károlyt már egy másik prominens figura birtokolja (ez mondjuk nem mindig jelent gondot, sajnos, lásd lejjebb), kutatni kellett. Ifj. Jászai László, A galaxis őrzői Draxjának magyar hangja lett a befutó, és a testileg igencsak kimerült Gerrera eredeti hangmódozatát, vagyis Whitaker hörgését imitálja is. Magyarul se szól rosszul.

Baze Malbus (Jiang Wen) – Sörös Sándor. A végleges sajnos beváltotta a trailerek fenyegetését: Sörös Sándort már lestoppolta magának egy lényeges szereplő a prequel-trilógia második és harmadik részében, és ő bizony - Bail Organáról van szó - itt is feltűnik. Nehéz ettől eltekinteni, ám ha sikerül, egyébként Sörös jól illeszkedik Wenhez, sőt, még az se kizárt, hogy jobban, mint Jimmy Smitshez. Csak hát, ha már...

Bail Organa (Jimmy Smits) – Szabó Sipos Barnabás. Szóval, nem lehet másról szó, mint a körültekintés hiányáról, és ez azért igazán tragikus, mert gyakorlatilag az egyetlen olyan szereplőről van szó, akinél gond nélkül fent lehetett volna tartani a kontinuitást a szinkronban. Smits most annak a Szabó Sipos Barnabásnak a hangján mondja sorait, aki A klónok támadásában és A Sith-ek bosszújában Typho kapitányt szinkronizálta - kis szerep volt, az ismétlődés csak egy lett volna a sok közül a Star Wars saga magyar változataiban, de így ez is teljesen tévút.

Mon Mothma (Genevieve O'Reilly) – Bertalan Ágnes. Mon Mothma is visszatérő szereplő A Sith-ek bosszújából, ám ott nem volt fontos, magyar hangilag nem elhanyagolható szerepe. Bertalan Ágnes az első trailer óta magáénak tudja őt, a kész filmben sincs változás, rutin az egész.

Darth Vader (James Earl Jones) – Horányi László. Hollósi Frigyes vagy még inkább Kránitz Lajos után magyar színész lett légyen a talpán, aki kellő módon ülteti át nekünk a legrettegettebb figurát. Horányi László igen kellemes hangú színész... ezért is olyan jó ő a jó szándékú és gyámolító X professzorként, és ezért is olyan mellétalálat a sötét oldal jeles képviselőjeként. Tény és való, hogy a Rebels rajzfilmsorozat már közös múltat jelent Vader és Horányi számára, na de hát ezekben a tévés cuccokban úgy osztogatják a szerepeket, mint szórólapot az aluljáróban: ahogy épp érik. Vader a magyar változatban nem tud intimidáló lenni szöveges jeleneteiben, na de azon kívül... Persze kérdés, másként ítélnénk-e ezt meg, ha a kezdetektől ő jelentette volna Vader hangját. Ja, amúgy Horányi volt Ackbar admirális Az ébredő Erőben.

A következő szereplők, ha spoilert nem is jelentenek, meglepetésszámba mehetnek. Az elolvasáshoz jelöld ki a szöveget!

Tarkin kormányzó (Peter Cushing digitális verziója) – Ujréti László. Hollywood már egy ideje mély nyomot hagyó csizmával tapos az "uncanny valley"-ben, és ennek is mérföldköve a huszonkét éve halott Peter Cushing komputerrel való feltámasztása. Hogy mennyire volt ez elkerülhetetlen a cselekmény szempontjából, az más lapra tartozik, az viszont nyilvánvaló, hogy a magyar szinkron nem tart ott - ha egyáltalán el akar jutni oda - hogy elhunytak hangját rekonstruálja. Versényi László idei halálából kifolyólag a szereplőt újra kellett castingolni, a választás Ujréti Lászlóra esett, aki itt is kiváló, és nem véletlenül hallhatjuk szinte minden héten - kevesen vannak már olyanok, mint ő.

Leia Organa hercegnő (Carrie Fisher digitális verziója) – Kovács Nóra. Carrie Fishert "csak" fiatalítani kellett, és ami érdekes, hogy hallhatóan magyar hangján is csűrtek-csavartak úgy, hogy Kovács Nóra szinte kislányosan csengjen.

C3-PO (Anthony Daniels) – Galbenisz Tomasz. Ugyancsak haláleset miatt szükségeltetett új hangot találni a látszólag kihagyhatatlan tolmácsdroidnak. Józsa Imre fájó vesztesége után még mindig ott lett volna az eredeti trilógiában hallható Maros Gábor, ám végül egy igencsak másfajta hang mellett született döntés. Erősen szokni kell majd a későbbiekben...

A kijelölendő szöveg itt ér véget.

valamint:
Jonathan ArisRubold Ödön
Richard Cunningham
Holl Nándor
Ben DanielsMihályi Győző
Andy de la Tour
Perlaki István
Sharon Duncan-BrewsterSolecki Janka
Fares FaresR. Kárpáti Péter
Beau Gadsdon
Szűcs Anna Viola
James HarknessMakranczi Zalán
Valene Kane
Horváth Lili
Paul Kasey (hangja Stephen Stanton)Papp János
Daniel MaysFesztbaum Béla
Ian McElhinney
Szélyes Imre
Alistair PetrieHirtling István
Tony PittsFaragó József
Duncan PowZámbori Soma

további magyar hangok:
Albert Gábor, Andresz Kati, Bálint Adrienn, Bálizs Anett, Barát-Bartha Attila, Bede Fazekas Szabolcs, Bognár Tamás, Bordás János, Czető Roland, Cs. Németh Lajos, Csadi Zoltán, Endrédi Máté, Fehér Péter, Fekete Zoltán, Fellegi Lénárd, Ferenczi Dorottya, Galiotti Barbara, Gardi Tamás, Gruber Zita, Gubányi György István, Hamvas Dániel, Harcsik Róbert, Harmath Imre, Hegedüs Miklós, Horváth-Töreki Gergely, Imre István, Jánosi Ferenc, Joó Gábor, Juhász György, Juhász Zoltán, Kapácsy Miklós, Király Adrián, Kisfalusi Lehel, Koncz István, Laurinyecz Réka, Lippai László, Magyar Bálint, Minárovits Péter, Molnár Kristóf, Németh Attila, Németh Bori, Bémeth Kriszta, Oroszi Tamás, Pál Tamás, Papucsek Vilmos, Péter Richárd, Petridisz Hrisztosz, Pintér Mónika, Pipó László, Posta Victor, Renácz Zoltán, Sánta László, Seder Gábor, Simon Aladár, Sótonyi Gábor, Szabó Andor, Szabó Endre, Szabó Máté, Szabó P. Szilveszter, Szolnoki Péter, Szórádi Erika, Szűcs Péter Pál, Tarján Péter, Tóth Roland, Varga Gábor.

a magyar változat munkatársai:
magyar szöveg: Blahut Viktor és Petőcz István
hangmérnök: Kránitz Lajos András
vágó: Kránitz Bence
gyártásvezető: Németh Piroska
szinkronrendező: Dobay Brigitta
produkciós vezető: Máhr Rita és Szabó Nicolette

stúdió: SDI
keverés: Shepperton International
forgalmazza a Fórum Hungary

Címkék

szinkron forum hungary mads mikkelsen forest whitaker james earl jones donnie yen jimmy smits alan tudyk galbenisz tomasz diego luna sdi ben mendelsohn felicity jones bogdanyi titanilla sörös sandor kassai karoly rosta sandor bertalan agnes csanko zoltan kovacs nora riz ahmed markovics tamas szabo sipos barnabas blahut viktor kranitz lajos andras kranitz bence nemeth piroska horanyi laszlo petöcz istvan ifj jaszai laszlo ujreti laszlo szabo nicolette rogue one jiang wen mahr rita vincze gabor peter

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr6012048597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

merlinicus · http://szinkronjunkie.blog.hu 2016.12.15. 10:59:31

Az utolsó szereplő (szándékosan nem írom, hogy ki, mert ugye spoiler) hangváltása viszont abszolút felháborító. Már 1999-ben is elcseszték (ez semmiképpen nem a színészekről szól, hiszen mindkettő remekelt a szerepben), de most legalább lett volna esély, hogy visszaálljon a rend.
A karaktert eredetileg szinkronizáló színész tudtommal aktív, munkaképes, még Facebookon is elérhető lett volna. Ez egy övön aluli ütés a rendező/stúdió részéről, amit nehezen tudok megérteni, elfogadni és elnézni.

Hizdahr zo Loraq 2016.12.15. 11:56:59

Hát... Gondolkoztam azon, ki lehetne Darth Vader. Ha én lettem volna a szinkronrendező, akkor szerintem Faragó Andrást vagy Schneider Zoltánt választottam volna...

Mondjuk Horányi esetében apró kis trivia, hogy anno a Babylon 5 pilotjának HBO-s szinkronjában Kránitz Lajos szinkronizálta G'Kart, akit aztán "tőle" átvett az RTL Klub által vetített "teljes" sorozatra. :)

dzsoker1976 2016.12.15. 12:09:03

Számomra ezt a szinkront eléggé elszúrta a Disney.Nagyon kiváncsi lennék ,hogy Horányi Lászlót mindössze a rajzfilmsorozat miatt választották-e Vader szinkronjára,mert James Earl Jones hangjától tutira elüt az ő hangszíne.
Ha már valaki,akkor szerintem Papp János jobb lett volna erre a szinkronszerepre és annak a szereplőnek adtam volna inkább Horányit akit Papp János szinkronizált ebben az epizódban.
Egyébként azt én sem értettem,hogy M.G.-t miért nem lehetett felkérni a szinkronra,ha már sajnos J.I. elhunyt.

TomPowell25 2016.12.15. 12:24:39

Akkor én azon kevesek közé tartozok, akik elégedettek voltak Horányival. Nem mondom, lehet, hogy Papp János tényleg jobb lett volna (remekül szuszogott ő gépiesen a tavalyi Mad Maxben), de Horányival se volt különösebb probléma, eleganciát kölcsönzött Vadernek és több volt rajta most az effekt, mint a Lázadókban. Az utolsó hangot én még nem venném készpénznek, hiszen csak egy cameo szerepről van szó, ez a későbbiekben még változhat.

Torres 2016.12.15. 19:08:20

"A háttérből való előléptetése azért is örvendetes, mert K2-SO karakteréhez - és nem véletlenül használtam ezt a szót, mert csakugyan a jellemre gondolok - ideálisabb is Czvetkónál. Majd meglátjátok-halljátok."

:))))))))))))))))))))) imadom, hogy mindent meg tudsz magyarazni. cvetkonal az i, robot ota nem tudok elkepzelni idealisabb hangot egy robotnak, mar ugy orultem az elozetesek lattan, hogy ezt masok is igy gondoljak, aztan bumm jott egy timon :) ennel nagyobbat mar tenyleg csak vader magyar hangja utott, szornyu volt. teljesen ki is zokkentett. esku nem tudom kit kellett volna, de hogy nem x professzort az tuti

Anak 2016.12.15. 20:37:58

Köszönöm ezt a kimerítő szinkronelemzést.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2016.12.15. 22:20:57

@Torres: Én csak keresem mindig a magyarázatot, de neked amúgy se lehet semmit megmagyarázni, ezt már világossá tetted. Czvetkó Sándor hangja ideális egy robotnak, viszont jelen robot más, mint a megszokottak, jól esett neki éppen ezért más, mint a megszokott.

misafeco 2016.12.16. 11:20:08

@Takács Máté: Magyar box office adatokról (szerda, csütörtök) van már infótok esetleg?

Kálovics Tibor 2016.12.16. 19:26:08

Nekem mondjuk Kassai Károlyt is furcsa volt hallani ebben a szinkronban, hiszen ő Luke Skywalker hangja is a Csillagok háborújában, Sörös Sándor meg immáron a harmadik karaktert kapta, hiszen Landot is szinkronizálta még a Jedi visszatérben.

Csaba Turbucz 2016.12.16. 19:53:23

@Takács Máté: Cvetkó tényleg legjobb robot hangoknak

Edrick 2016.12.16. 22:06:13

Jé, de jó! Markovics, Csankó és Kassai megint együtt :)

Vaderrel kapcsolatban nagyon kíváncsi leszek, Vinczét meg majd meglátjuk. Izé, meghalljuk (?)

Én is köszönöm a kimerítő szinkronelemzést! :)

Langdon 2016.12.16. 22:56:24

"Ha engem kérdeztek, Jonesnak Gáspár Kata (A mindenség elmélete, Inferno) sosem volt méltó"

Szerintem viszont ő nagyon jól állt neki mindig, de én a trailerben hallott Pálmai Annának is örültem volna. Bogdányi Titanillát is kedvelem, azonban szerintem már túl is van foglalkoztatva, nem csak affelé tart.

Viszont az utolsó spoileres szereplő hangja: felháborító.

Mon Mothmára pedig nem hiszem el, hogy Orosz Helgát nem lehetett volna behívni.

bcrics 2016.12.17. 11:54:44

En csak azt sajnalom nagyon, ha C3PO esetleg ujra megjelenik az nem Józsa Imre hangjan lesz hallhato.

:(

Anak 2016.12.17. 23:47:21

Ma megnéztem a filmet szinkronnal is. Összességében elégedett vagyok vele, de voltak akiket szerintem rosszul castingoltak. Vader, Cassian, K2, utóbbinak Czvetkó Sándor hatványozottan jobb lett volna.
Egy fura dologra is figyelmes lettem. A viccesnek szánt egysorosok (főképp a robottól) a szinkronos előadáson nem jöttek át. A terem teljesen csendben volt, míg a feliratos kópián azért volt derültség is. Persze más közönség, de ennyire eltérő reakció? Nagyon meglepődtem.

Bogdányi Titanilla helyett tényleg választhatták volna Pálmai Annát, aki az előzetesben volt. Papp Jánost és Horányi Lászlót valóban meg kellett volna cserélni. Bertalan Ágnesnek örültem, bár Orosz Helga a folytonosságot kölcsönözhette volna Mon Mothmának.
Akit külön ki kell emelnem az Jászai László, ő nagyon jól hozta Saw Garrerát, egy-az-egyben ugyanaz a hangszín volt. Kassai Károly kicsit fura volt Chirrutnak, a legelső előzetesben még Csankó Zoltán adta a hangját. Szerintem jobban is illett hozzá, de nem bánom, mert mindkettőjüket szeretem és végül is benne voltak a filmben.
A kedvencem azonban Sörös Sándor. Több szinkronmunkában szerepeltessék és ne csak apróbb szerepekben!

Ahogy az elején is mondtam nagyon tisztességes munka ez a szinkron. Nincs oka a szégyenkezésre.

zaturek 2016.12.18. 12:45:36

Ha V. L. még élne, az ő visszatérése tovább növelné szereposztásban kialakult káoszt, mivel az előzmény trilógiában is fontos figurának kölcsönözte a hangját.

Anak 2016.12.18. 17:03:36

Eszembe jutott, hogy kit választhattak volna Darth Vader újkori magyar hangjának. Szerintem Ujlaki Dénes mély és reszelős hangja elég fenyegető lenne. De Dengyel Iván is remek lett volna.

Anak 2016.12.18. 17:07:23

Na, ma megnéztem másodjára is a filmet, immáron szinkronnal. Hát Vader, Cassian és K2 hangja nem igazán passzolt a karakterekhez. Utóbbinak Czvetkó Sándor (aki az előzetesekben volt) jobb választás lett volna. Érdekes a poénok a feliratos változatban jobban átjöttek a nézőknek. Vagy a közönség összetétele volt nagyon más, mert a szinkronos előadáson alig volt derültség a másikhoz képest.

Amúgymeg volt egy jelenetsor/történetszál, ami már az első vetítésen is zavart, hogy nem lett befejezve:
Cassian és Jyn megérkeznek Jedhára, itt akarnak találkozni valakinek a húgával aki elvezeti majd őket Saw Garrerához. Ám ekkor belecsöppennek a kyber kristály szállítmány megtámadásába. El is hangzik, hogy van-e B terve Cassiannak? Végül Jyn miatt jutnak el Garrerához

A zavart számomra az okozza, hogy ez az ismeretlen női szereplő végül fel sem tűnik a színen, nem is keresi hőseinket. Valaki másnak is feltűnt ez? Ez most story hiba, vagy eredetileg is így volt tervezve? Olyan félbehagyottnak tűnik.

Anak 2016.12.18. 17:08:28

Hopp, a fenti bejegyzést egy másik blognak szántam. Na mindegy. Bocsi.

Túlélő ... 2017.03.21. 08:06:52

A Zsivány Egyes alapból közepeske film (nálam 7-es), a szinkronja pedig gyalázatosan vacak.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása