aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: letámadás Takács Máté
2016. szeptember 05. 19:51:00

Kategória: film 1 komment

A nyár lecsengésével sem csillapodott a mozizási vágy idehaza, és ezen A mestergyilkos: Feltámadás igencsak nyerészkedett: az első helyen nyitó akciófilm egyetlen hétvége leforgása alatt messze túlszárnyalta elődje teljes bevételét és nézettségét. A top 10-en kívül nyitott a Szexkemping című európai vígjáték, a dobogó további helyeit pedig a múlt hónap legnagyobb slágerei népesítik be.

mechanic_resurrection_kiskep.jpg

> új filmek
Jason Statham kapcsán lefektethetünk pár alapszabályt: egyrészt a Joker után A mestergyilkos: Feltámadás is segít nyilvánvalóvá tenni, hogy másképpen nem érdekli magyar rajongóit a fickó, csakis Epres Attilával társítva, azaz szinkronizáltan. Másfelől pedig csináljon bármit is, ha ez a kritérium kipipálható, akkor szép számmal felsorakozunk. A tengerentúlon persze bukó akciófilmre 24.722 jegyet értékesítettek, ami a főszereplő egyik legjobb szólózós nyitányát takarja, meg hát ez a műfaj igencsak mostoha sorsra ítéltetett már minálunk, szóval kisebb fellélegzés ebből a szempontból is ez a szép tömeg. A mestergyilkost 2011. április 7-én mutatta be anno a Fórum Hungary, akkor mindössze 6.103 egyén találta hívogatónak a stílusos öldöklést, jóllehet a feliratosság mellett a mostanihoz képes módfelett szerényebb tér (12 vs. 49 mozi) és sűrűbb mezőny is gyengített. A Freeman Film látszólag tévedhetetlenül választja ki a függetlenül csüngő amerikai darabokat, a mostani, első helyezést érő affér (július óta nem volt játékfilm az élen) a mozgalmas szeptember ellenére is megérhet 70 ezer eladott jegyet. Ez igen impozáns, és amúgy csaknem négyszerese az első rész 18.473 nézőjének.

Az ADS egy holland vígjátékkal köszöntötte a tanévet, és a Szexkemping azokat az időket juttatja észbe, amikor a német szexkomédiákat ontotta magából a Best Hollywood a Hangyák a gatyában sikerén felbuzdulva. Ma már nincs nagy keletje ezeknek a portékáknak, a forgalmazó se vitte túlzásba a dolgot a 13 mozira szóló terjesztéssel, de persze leginkább a marketing hiánya az, ami miatt nem is lehetett 1.183 nézőnél többet remélni, a felük így is találomra tévedhetett be. A bevétel 1,7 millió forint volt, ami a top 15-re még elégnek bizonyult.

> korábbi filmek
Négy héten át, vagyis egész augusztusban nem akadt kihívója A kis kedvencek titkos életének. A UIP animációs csodája még most is, az iskolanappá váló csütörtökkel és péntekkel is tudott 22.039 újabb nézőt regisztrálni (-35%), összességében pedig 557 ezren látták már. Tavaly ez még csak a bronzérmet jelentette volna az éves listán, de 2014-et és 2013-at simán nyerte volna. Hogy idén hogy lesz, még nyitott kérdés. Annyi viszont bizonyos, hogy 738,8 millió forintnál többet eddig csak hat film gyűjtött: a Star Wars: Az ébredő Erő, az Avatar, a Minyonok, a Jégkorszak 3: A dinók hajnala, a Mamma Mia! és a Jégkorszak 4: Vándorló kontinens.

A második hetébe lépő Vaksötét továbbra is lenyűgöz: csupán 32%-ot ereszkedett az InterCom horror-thrillere, nézőtereit pedig már több mint 50.000-en járták meg.

Negyedmillió forintnál jár a Rossz anyák, és rövidesen csatlakozik az abszolút sikerek (200.000 néző) táborába; 350 millió fölé kúszott a Suicide Squad - Öngyilkos osztag, miközben közelít a negyedmillió látogató felé.

> végszó & ami jön
Jason Statham könnyűszerrel küzdött meg a vállára nehezedő teherrel, és így simán lenyomta 2015 azonos, őszkezdő víkendjét a mostani. Csaknem 120 ezren választották a top 10 filmjeit, míg tavaly 95 ezer főt számlálhattunk. Ha marad a hév, akkor a Kilenc élet ugyancsak csatlakozhat a nálunk decensen szereplő amerikai bukások közé, illetve a Florence - A tökéletlen hang és a Sully - Csoda a Hudson folyón is hozhatja a maga 12-12 ezer nézőjét.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# film csüt-vas
Ft bevétel
csüt-vas
nézők
bevétel-
változás
Ft össz-
bevétel
össznéző
1  A mestergyilkos: Feltámadás
34.3M 24.722 - 34.3M 24.722
2  A kis kedvencek titkos élete
29.6M 22.039 -35.0% 738.8M 557.051
3  Rossz anyák
24.9M 17.991 -26.1% 250.2M 187.969
4  Vaksötét
21.6M 15.859 -32.4% 69.8M 52.362
5  Haverok fegyverben
18.3M 13.265 -38.7% 130.9M 97.971
6  A barátságos óriás
13.0M 9.228 -29.2% 41.7M 30.653
7  Suicide Squad - Öngyilkos osztag
8.9M 5.951 -48.4% 350.5M 245.814
8  Elliott, a sárkány
5.7M 4.199 -40.8% 51.3M 39.237
9  Ben-Hur
5.0M 3.308 -46.5% 45.8M 30.533
10  A zátony
3.9M 2.732 -42.8% 79.2M 57.735

 

 

Címkék

box office comedy action jason statham sequel eurocinema box office hazai ads service freeman film

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr3211679263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása