aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: szenilitás Takács Máté
2016. június 20. 16:35:00

Kategória: film 1 komment

A nyári idő és az EB kísértete végül utolérte a magyar mozikat: a premierek csak félgőzzel lódultak neki, ami nem szül túl jó helyzetet, ha olyan filmekről van szó, mint a Szenilla nyomában és a Központi hírszerzés. A Mielőtt megismertelek legalább a várhatót hozta (ami persze nem sok), a korábbi delikvensek pedig zúgtak lefelé rendesen.

> új filmek
A Némó nyomában a Pixar második legnépszerűbb filmje mindmáig a hazai mozikban, s a nagy szeretet már az első hétvégén, 2003. november 20. tájékán megmutatkozott: 76.888-an látták négy nap leforgása alatt, összességében pedig átúszott a 400.000. nézőn is. 2012 novemberében volt egy 3D-s újrája, ám ennek eredményei bizony olyan képet festettek, ami menten a Szörny Rt. 3D hazai bemutatójának törlésére sarkallta a forgalmazót. Feltételezhetjük azért, hogy az eredeti film még ma is nagy kedvencnek számít, ám ez a Szenilla nyomában számain nem látszik. Az Amerikában rekordokat döntő rajzfilmre itthon csak 37.323-an ültek be, ami egy igazán jó eredménynek nagyjából a felét jelenti. A Forum Hungary az okokat a nyaralni induló vagy csak a meleg idő hatására a szabadba tartó családok elmaradásában, a szombat délután-este mozizásra rávehetetlen, focit néző apukákban keresheti, no meg azért csak-csak kopott Némó nimbusza az elmúlt 13 év alatt, miközben nőttön nőtt könnyebben csúszó konkurenciája a gyerekszobákban. A Szenilla nyomában pozíciója nem lett volna rossz, hiszen a következő nagypályás rajzfilmig egy teljes hónap van hátra, de ha a Jégkorszak: A nagy bumm beköszönt, akkor már csak a morzsák maradnak a Pixar-opusnak. Mindig így járnak a Pixar-opusok. Bele kell hát gyorsítani a dolgokba, remélhetőleg pozitív irányú változásokra is lehet számítani, hogy meglegyen a 200.000 nézős határ...

Idén akadt már vígjáték, ami nem hozta a várt szintet, és a Központi hírszerzés is ilyennek látszik elsőre. Dwayne Johnson jól csengő név nálunk, és a Bérhaverok meg a Pofázunk és végünk Miamiban elég jól ment ahhoz, hogy Kevin Hart is jelentsen valamit a nevetni vágyóknak. Most az ő jelentős részük is máshol járt: a filmre 23.195-en váltottak jegyet, ami nem vet rá jó fényt például az áprilisi A főnökkel összevetve, amit több mint 30.000 láttak ugyanennyi idő alatt, de éppenséggel a már említett Pofázunk és végünk-folytatás is erősebben iramodott neki januárban. A 32.2 millió forintos rajt most a negyedik helyet éri a toplistán, s helyezés terén tán nem lesz jobb, ellenben ide is érvényes, hogy nyáron nem jelenti a véget az ideálisnál alacsonyabb kezdés, úgyhogy a UIP-nak nem kell még lemondania a 100-125 ezer nézőről.

Valamirevaló romantikus dráma rég járt a hazai vásznakon, bár a műfajban kevésbé jártas színészekkel és feliratosan a Mielőtt megismertelek nem volt nagy tettekre hivatva. Ehhez mérten a Forum Hungary kettes számú premierje legalább tudta hozni azt, ami várható volt: 7.367-en szavaztak bizalmat ennek a premiernek, az utánuk járó több mint 10 millió forint azonban a top 5-bevaló bejutáshoz már nem volt elég. Az artmozikra is kiterjesztett bemutatóból vélhetően 30-35 ezren veszik majd ki a részüket végül.

> korábbi filmek
A Szemfényvesztők 2. 54%-ot, a Démonok között 2. 49%-ot esett vissza, mindkettő szokatlanul nagy arány mifelénk, ám mindkét film valószínűtlenül magasan kezdett. A Freeman Film trükkös krimije 27.527 új nézővel második a listán, összesen pedig már bőven 100.000 felett tanyázik az eladott jegyek száma. Az InterCom horrorja a műfaj legnagyobb királyává lett gyakorlatilag már az első hétvége után, s most 25.947 friss látogatóval és 91.762 tizenegy nap alatt összegyűlt nézővel fokozza a zavart, természetesen messze az első rész végeredménye felett járva már.

A Warcraft: A kezdetek negyedik hétvégéjén átlépte a 200.000 nézőt, a Rossz szomszédság 2. pedig az előző műsorhét végén köszöntötte 100.000. látogatóját; 105.000-nél magasabb szám már nem várható végső bizonyítványként, ami nagy csalódás a csaknem 170.000 főt megmozgató első résszel összevetve.

A Pénzes cápa mindössze két hetet tölthetett a top 10-ben. Az InterCom filmje jól demonstrálja, mennyire fontos, hogy fiatalokat is megcélozzon egy film, ha kielégítő szeletet akar a tortából. A 13.000 feletti első hétvégét 1.869 fős harmadik hétvége követi, a záróra idején pedig messze 35.000 alatt lesz a nézettségi mutató.

> végszó & ami jön
Tehát itt most semmi nem alakult jól, de ilyennek is kell lennie a rend kedvéért; napoztunk, tévéztünk, mozizni újra talán e hétvégén fogunk (na persze 144 ezren ezúttal is a ott voltak a top 10 filmjein, és ez cseppet sem rossz szám), amikor is jön A függetlenség napja: Feltámadás, melynek első része a rendszerváltás utáni időszak egyik legnagyobb sikerfilmje. Meglesz-e most elsőre az 50.000 néző?

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# film csüt-vas
Ft bevétel
csüt-vas
nézők
bevétel-
változás
Ft össz-
bevétel
össznéző
1  Szenilla nyomában
49.1M 37.323 - 49.1M 37.323
2  Szemfényvesztők 2.
38.6M 27.527 -53.7% 149.1M 109.060
3  Démonok között 2.
34.6M 25.947 -49.2% 124.5M 91.762
4  Központi hírszerzés
32.2M 23.195 - 32.2M 23.195
5  Warcraft: A kezdetek
15.0M 9.601 -60.5% 296.5M 202.921
6  Mielőtt megismertelek
10.4M 7.367 - 10.4M 7.367
7  Rendes fickók
6.7M 4.465 -62.4% 112.3M 78.593
8  Alice Tükörországban
5.5M 3.601 -59.9% 55.6M 37.949
9  Angry Birds - A film
4.5M 3.253 -64.9% 189.0M 142.545
10  X-Men: Apokalipszis
3.1M 1.902 -64.5% 144.0M 97.429

 

Címkék

disney box office comedy animation forum hungary pixar sequel romance dwayne johnson children movie uip duna film box office hazai kevin hart

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr708825960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atkakukac1989 2016.06.20. 20:45:34

Örülök, hogy itthon is jól muzsikált a Warcraft. 200.000 az szép szám. Értem, hogy miért zakózott az USA-ban, de nem érdemelte. Én, mint a világban és a történetben csak nagy vonalakban jártas mozinéző, nagyon jól szórakoztam. Egy roppant látványos, izgalmas, korrekt történettel bíró fantasy. Sajnálom a tengerentúli érdektelenséget.

A Szenillára meg ússzatok be, közel s távol nem lesz még egy nyári bemutató (talán csak az új Bourne legközelebb), ami ilyen minőségi és jó.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása