- SPOILERMENTES -
Az egyre gyakrabban kómába ájuló Bennóról (Florian David Fitz) egy alapos orvosi vizsgálat kideríti, hogy áttétes agytumora van. A fiatalember a hospice-ban találkozik az új tüdőre váró, életét kiszámított szabályok szerint élő Andival (Matthias Schweighöfer). A felelőtlenül szertelen Benno hatására a különös páros világgá megy, hogy átélje a legkúlabb napot. Mindketten egyetlen tényezőből gazdálkodnak ismert mennyiséggel, ez pedig az idő.
A lépésenként összebarátkozó két férfi története csak érintőlegesen szól a rákkal járó szenvedésekről, helyette jóval inkább a főszereplők elé kerülő lehetőségek teljes szívvel való átélését meséli el. Az ennek nyomán kialakuló, könnyezve nevető édes-bús hangulat a dráma helyett a dramedy műfajába sorolja be A legkúlabb napot. A csúcsnap keresésére induló hősök pedig az elkerülhetetlen befejezés tudatában az elmúlás virágai helyett a mindvégig az élet nagyságát ünneplő alakokká változnak át. Végtére is mindenki haldoklik, csak vannak olyanok, aki tudják, hogy ők pontosan még mennyi ideig.
Mindez persze könnyen átcsúszhatna valami álromantikus és moralizáló szörnyűségbe, de a bakancslistázó két német könnyedén elkerüli ennek akárcsak a lehetőségét is. A forgatókönyvet és rendezést is jegyző Fitz – a jól kidolgozott sztorin és szereplőkön túl – mesteri kézzel, a "kevesebb több" elvét alkalmazva adagolja a bohókás pillanatokat és helyzeteket. Hogy ezt alkotóként mennyire ügyesen mérte ki, az is jelzi, hogy a film humorában nemcsak német, ám egyben angolszász is. A visszafogott Andi, és az impulzív Benno kettőse remekül működik: az utolsó pillanatokig kitűnően ellenpontozza egymást a két, egymással homlokegyenest ellentétes személyiség. Kalandjaik során azok a helyzetek adnak leginkább okot a derűre, melyekben a vászon előtt ülve magára ismer a néző. Ezekben a szituációkban a szolid mondanivaló önironikus kikacsintással kerüli el, hogy szájbarágóssá vagy banálissá váljon. Szelíd humanizmusa így könnyen dekódolható, és nemcsak az agyra, de a szívre is hat.
Hogy az eddig leírtak senkit se riasszanak el, gyorsan hozzáteszem, hogy A legkúlabb nap nem filozofikus művészfilm. Egyszerre klasszikus road és buddy movie, harmadrészt pedig a Benno és Andi érzelmi átalakulását is megörökítő fejlődéstörténet. Karakterei a halál árnyékában többször is átértékelik nézőpontjukat, amitől lépésről-lépésre megszabadulnak a hétköznapok sallangjától, és nyilvánvalóvá válik előttük, mi az, ami igaz érték az életben. A felismerés folyamata közben pedig megszületik, majd elmélyül barátságuk, mert dacára eltérő habitusuknak, a közös emberi értékek egyre inkább összekötő kapocsként működnek közöttük.
Florian David Fitz-nek sikerült tehát a kisebbfajta csoda: második rendezésében nehézsúlyú dolgokról beszél könnyen, de nem könnyeden, érzelmeket kavar a nézőben, mégsem szentimentális, humoros, de nem nevetséges. Visszatérít legjobb önmagunkhoz, egyszerűen csak azzal, hogy azt súgja a fülünkbe: ha bele is halunk a mindennapok mókuskerekébe, mindig van előttünk választási alternatíva. Kicsit magunkkal, kicsit másokkal is foglalkozni, vagy egyszerűen csak odafigyelni, és élvezni a kisebb-nagyobb örömöket. Mert egyszer úgyis eljön majd egy nap, amit nem sikerül túlélni – addig viszont miért ne legyünk önmagunk, ahelyett, hogy mások elvárásainak felelnénk meg? Mégha az utolsó kérdés ordas módon elcsépelt közhelynek is hat, hétköznapjainkat akkor is ez a látásmód fogja átváltoztatni a "legkúlabbakká".
Kövess minket facebookon és twitteren!