aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: csillagromboló Takács Máté
2015. december 21. 17:24:00

Kategória: film 14 komment

Bízni lehetett benne, hogy a Star Wars: Az ébredő Erő megdönti Magyarországon is a nyitóhétvége rekordját, amit amúgy idén már kétszer megtettek, de hogy a szokásos négy helyett pusztán három nap elegendő legyen a rendszerváltozás utáni időszak legnagyobb premierközönségét is a vásznak elé ültetni, az azért csaknem hihetetlen.

> új filmek
Pedig így történt. De kezdjük az elején. A Star Wars: Az ébredő Erőre a jegyelővétel már októberben megkezdődött, és a bemutatót megelőző napokban már bőven 200 ezer felett járt a fix látogatók száma. Ezek után körvonalazódott, hogy a Minyonok által júliusban felállított nyitányrekord (284 millió forint) komoly veszélybe kerül, annak ellenére, hogy csütörtök helyett csak pénteken került mozikba a film. Nos, oly mértékben sikerült túlteljesíteni ezt a 284 milliót (és a magas elvárásokat is), hogy a Box Office Mojo már vasárnap napközben biztonsággal sorolhatta Magyarországot is a film rekorder piacai közé. 412 millió forinttal rajtolt el a Forum Hungary forgalmazta sci-fi fantasy, s ez az összeg 87 vászonról folyt be - ez a szám is rekord. Kis osztással-szorzással az is kiderül, hogy egy teremre napi több mint másfélmillió forint jutott. És hány néző? Több mint ezer! A tetemes összeget ugyanis nem kevesebb, mint 282.265 magyar dobta össze, vagyis nem csak az idei bajnok Minyonokat múlta felül messzemenően a hetedik epizód, hanem minden mást is, ami 1989/90 óta a magyar vásznakra került, ezzel egyébiránt éppen a Star Wars III. rész: A Sith-ek bosszúja tíz éves csúcsát küldve nyugdíjba. És még egyszer, erre most csak három nap volt. Azt, hogy mindez hogyan is történhetett meg, már érintettük előrejelző cikkünkben, de azért még egyszer kimondjuk, hogy a magyarok kedvenc filmjének (filmsorozatának) a Star Wars számít. Itt a bizonyíték. Egymillió néző. Annyi lesz a vége...

# film bevétel forgalmazó
premier
1.  Star Wars: Az ébredő Erő 412.6m  Forum 2015.12.18.
 2.  Star Wars III. rész: A Sith-ek bosszúja
 229.4m  InterCom 2005.05.19.
 3.  Star Wars II. rész: A klónok támadása
 166.2m  InterCom 2002.05.16.
4.  Star Wars I. rész: Baljós árnyak 107.0m  InterCom 1999.09.16.
 5.  Csillagok háborúja (felújított változat)
28.9m  InterCom  1997.03.27.
 6.  A Birodalom visszavág (felújított változat) 18.8m  InterCom 1997.04.10.
 7.  A Jedi visszatér (felújított változat) 14.4m  InterCom 1997.04.24.

Star Wars nyitány-toplista (Ft)

 

# film nézőszám forgalmazó
premier
1.  Star Wars: Az ébredő Erő 282.265  Forum 2015.12.18.
 2.  Star Wars III. rész: A Sith-ek bosszúja
244.440  InterCom 2005.05.19.
3.  Star Wars I. rész: Baljós árnyak 212.136  InterCom 1999.09.16.
 4.  Star Wars II. rész: A klónok támadása
194.893  InterCom 2002.05.16.
 5.  Csillagok háborúja (felújított változat)
90.953  InterCom  1997.03.27.
 6.  A Birodalom visszavág (felújított változat) 58.161  InterCom 1997.04.10.
 7.  A Jedi visszatér (felújított változat) 45.399  InterCom 1997.04.24.

Star Wars nyitány-toplista (néző)

 

# film bevétel forgalmazó
premier
1.  Star Wars: Az ébredő Erő 412.6m  Forum 2015.12.18.
 2.  Minyonok
 284.3m  UIP 2015.07.09.
 3.  A szürke ötven árnyalata
 244.4m  UIP 2015.02.12.
4.  Star Wars III. rész: A Sith-ek bosszúja 229.2m  InterCom 2005.05.19.
 5.  Bosszúállók: Ultron kora
217.5m  Forum  2015.05.07.
 6.  Harry Potter és a félvér herceg 192.8m  InterCom 2009.07.23.
 7.  A Gyűrűk Ura: A király visszatér 185.9m  InterCom 2004.01.08.
 8.  A hobbit: Az öt sereg csatája 183.9m  Forum 2014.12.18.
9.  Harry Potter és a Halál ereklyéi (1. rész) 183.8m  InterCom 2010.11.25.
 10.  Harry Potter és a Főnix Rendje 181.5m  InterCom 2007.07.12.

Nyitóhétvége toplista (Ft)

Azért akadt még egyéb újdonság a kínálatban, ám a nézők nemigen vették őket észre. A Freeman Film újabb animációs alternatívája, a Száva, a szív harcosa a tizedik helyet tudta csak megcsípni, rongyos 3,3 millió forinttal, amit 2.377 néző izzadt ki neki. A 21 helyen látható orosz rajzfilm ezzel még az októberben bemutatott, amúgy 2012-es Hókirálynőt is alulmúlta, pedig az sem volt egy világra szóló kasszasiker. Talán azzal kellett volna inkább most próbálkozni, hogy legalább szezonális összecsengése magára terelje a figyelmet.

A Star Wars nevű fekete lyuk egy családi mesefilmtől talán igen, ám egy magyar drámától már kevésbé csen el nézőket, de azért nyugtatgathatja magát az A Company Hungary, hogy csak ezért nem választották 1.981-nél többen a Hajnali lázt. A hazai produkció remélhetett volna többet, hiszen egy sikernek titulált könyv adaptációjáról van szó, na de majd talán magára talál valamennyire a továbbiakban a most 2,6 millió forintot bankoló, 26 vásznon pergő mű.

> korábbi filmek
A Káosz karácsonyra a meglepően erős bemutatkozás után továbbra is komoly érdeklődés céltáblája. A Freeman vígjátéka 24.375 új nézőt jegyzett csütörtök és vasárnap között, s 65 ezer össznézőjével már csaknem le is körözte a tíz évvel ezelőtti Kőkemény család komplett eredményét. Fene tudja, hol lesz ennek a vége...

A tenger szívében nálunk is durván léket kapott. A 3D-s vásznak új hódítója a mélybe lökte az InterCom terjesztését, ami így 63%-ot zuhant, s tizenegy nap alatt csupán 15 ezren nézték meg. Nyitánynak is csalódás lett volna.

> végszó & ami jön
Félmilliárd forint - ennél is több került a kasszákba csütörtök és vasárnap között, s a top 10 bevételének 82%-át Az ébredő Erő birtokolja. Elképesztő számok és arányok ezek (és most gondoljatok az ehhez társuló büfébevételekre!). Az esztendő legforgalmasabb víkendjét a karácsonyi hétvége követi, 24-e nyilván rontja majd a bizniszt, de aztán lesz nemulass. A 600 ezer sima elvárás a második vasárnapra a Star Wars számára, az újoncok pedig majd csipegetik a morzsákat, a Snoopy és Charlie Brown - A Peanuts-filmmel az élen.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosította: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú  Star Wars: Az ébredő Erő
412.6m - 412.6m 282.265
2 1  Káosz karácsonyra
33.7m -22.4% 89.0m 65.939
3 4  Dinó tesó
10.2m -43.8% 61.6m 48.993
4 2  Kémek hídja
9.9m -47.1% 126.5m 90.917
5 3  Krampusz
9.2m -50.7% 63.0m 47.363
6 5  Az éhezők viadala: A kiválasztott (bef. r.)
9.0m -50.0% 341.9m 237.536
7 7  Szemekbe zárt titkok
7.5m -44.7% 52.5m 37.013
8 6  A tenger szívében
5.1m -62.7% 22.1m 15.000
9 8  Spectre - A Fantom visszatér
3.8m -45.6% 364.8m 258.647
10 ú  Száva, a szív harcosa
3.3m - 3.3m 2.377

 

 

Címkék

star wars fantasy magyarfilm box office animation sci fi forum hungary sequel eurocinema children movie box office hazai a company hungary freeman film star wars the force awakens

A bejegyzés trackback címe:

http://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr68188760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Atkakukac1989 2015.12.21. 19:07:05

Szívből örülök neki. Már én is hozzájárultam két megnézéssel a rekordhoz (egyszer barátokkal, egyszer családdal). Anyum meg is jegyezte, hogy olyan jó érzés volt számára, hogy ennyi embert látott egy filmen. Újra van miről beszélni, közösségi élmény, együtt nevetés, sírás. Mert sokszor elfelejtjük, de erről is szól a mozi. :D

isvaen 2015.12.21. 20:31:03

ezek után TÖBBET senki ne merje leírni (főleg HUN filmek kolosszális bukása ürügyén), hogy az embereknek nincsen pénzük olyan költséges szórakozásra, mint a moziba járás. na.

misafeco 2015.12.21. 22:54:46

Egészen elképesztő szám. Ma délután is tömve volt a terem, ahol néztem, szép jövő vár a filmre nálunk is.

kaamir 2015.12.22. 09:28:38

@isvaen: Az a kérdés, hogy egy hónapban / évben mennyi pénzük van rá. Most elmegy a család megnézni a SW-t, aztán legközelebb majd jövőre.

isvaen 2015.12.22. 10:01:23

@kaamir: meg marvel, meg jurassic world, meg... nehogy má azért nem mentek a lázra, mert az SW-re költötték. ne már... na ne már

kaamir 2015.12.22. 10:06:06

@isvaen: nehogy má azért nem mentek a lázra, mert az SW-re költötték - ezt egyedül te állítod. De tény, hogy egy ilyen szegény piacon az embereknek fel kell állítani egy prioritást. És ennek a kisebb filmek isszák meg a levét.

isvaen 2015.12.22. 10:13:40

@kaamir: ja. az éjszakám a nappalodra miért nem mentek? és a veszettekre? mert jött a snoopy vagy alvin vagy mi? na jó. ez parttalan...

kaamir 2015.12.22. 10:20:16

@isvaen: Mondom, csak te állítod, hogy ez kizárólag anyagi kérdés. Nem csak az, de az is benne van, és fontos tényező.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2015.12.22. 10:48:52

@kaamir: Pont, hogy isvaen nem állítja, hanem csak visszhangozza azt, amit egyes magyar filmek alkotói mondtak a bukást magyarázandó - hogy nincs pénze az embereknek mozira. Ami nem igaz, hiszen rekordbevételű évet írunk, a nézőszám is emelkedett a korábbiakhoz képest. Nincs prioritás sem, hogy ezt megnézzük, azt meg nem - azt nézik meg, ami érdekli őket, és idén elég sok olyan film akadt, ami sokakat érdekelt. És megint mondom: a büfébevételek még csak benne sincsenek ezekben a számokban...

kaamir 2015.12.22. 11:02:09

@Takács Máté: Értem, amit mond, csak a helyzet ennél kicsit bonyolultabb. Ez ugyanaz az érvelés, mint hogy nincsenek szegények az országban, mert tele vannak a plázák és fogynak az iphone-ok. Tudom, hogy rekordév, meg nézőszám-emelkedés, de ettől még a helyzet az, hogy egy átlag magyar családnak eseményszám, ha elmegy a moziba. Majdhogynem luxus. Messze nem olyan "napi" fogyasztási cikk, mint nyugaton. Az meg teljesen természetes, hogy ennek a szarból húgyból reklámozott filmek isszák meg a levét (legyenek azok hazaiak, vagy nem).

butch2038 2015.12.22. 11:06:37

@isvaen: "ezek után TÖBBET senki ne merje leírni (főleg HUN filmek kolosszális bukása ürügyén), hogy az embereknek nincsen pénzük olyan költséges szórakozásra, mint a moziba járás." --> pont erre máris illik a megjegyzésed. Még egy magyar film kolosszális bukása, aminél ezzel akartak takarózni, és hát rosszkor...

isvaen 2015.12.22. 12:30:26

ok, félreolvastam.
a hajnali láz alapmű. könyvben. a filmváltozat nem is értem...

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók