Ennek is vége. Három évvel azután, hogy a Lionsgate óvatosan, nem túl nagy büdzséből gazdálkodva tálalta a soványka adag, bár elég ízletes előételt (majd a sótlan levest), Az éhezők viadalára éhező rajongók asztalára megérkezett a főétel. Desszert nem lesz.
S hogy ízlett-e ez a falat? Azt hiszem, ezen a ponton már nem túl kockázatos kijelenteni, hogy aki lenyelte az eddigieket, ezt is szívesen legyűri majd. Aki viszont ideje korán távozott az asztaltól, azt a bőséges köret képzeletbeli képe sem csábítja majd vissza. Legalábbis a stúdió nem fukarkodott, amikor egy jó szaftos finálé ígéretével kezdte reklámozni az utolsó felvonást. Erre volt is okuk, hiszen hiába az eddigi hétszeres haszon, a tavalyi adag meglehetősen rossz szájízt hagyott maga után.
Sajnos a befejező rész első jelenetei sem oszlatják el a kételyt, ha a lexikonban lenne „könyvszerű film” címszó, ez az alkotás tökéletes illusztráció lehetne hozzá. Az alkotók letudnak egy fejezetet, majd a finom átmeneteket mellőzve ugranak a következőre úgy, hogy a két jelenet közötti elsötétedés közben akár lapozhatnánk is egyet. Igaz, ez nem új keletű probléma a sorozat történetében, csakhogy az első két epizód cselekménye, és a harmadik rész viszonylagos zárt tere (és viszonylagos eseménytelensége) jobban elfedte ezt a problémát, ami itt megmutatkozik, darabossá téve a filmet.
Darabossá, de nem szétesővé. Sőt, az alkotók annyira fókuszáltak a két végcélra – azaz a szabadságharcra és Katniss érzelmi életének egyenesbe hozására -, hogy mintha hentesbárddal munkálnák a jégszobrot, szinte sulykolják a nézőbe a történet tartópilléreit a túlságosan kiemelt párbeszédekkel*, alaposan kihangsúlyozva mindent, aminek később jelentősége lesz. Haladunk egyről a kettőre, a hiátust pedig akciójelenetekkel igyekeznek betölteni, amelyek az arénákból a főváros utcáira helyezett „játék” egyes állomásai, természetesen a PG-13 besoroláshoz finomítva a látványt, de a könyvtől való eltérések többségének is ez az oka.
De vissza az akcióhoz, a mennyiségre most nem lehet panasz, és a minőségre sem nagyon. Bár a cirka 150 millió nem 250, túlságosan nem tudnék belekötni a látványba. Nem ez az, ami miatt nem lett elég grandiózus, elég emlékezetes a végkifejlet, azért inkább a finoman hangolt nyomaték hiányát okolhatjuk. Egy kicsit közelebb kellett volna hozni a nézőhöz a nagy döntéseket, a sorsfordulókat, mert hiába kerül pont minden végére, hiába hullanak a szereplők úgy, mintha George R.R. Martin ment volna végig rajtuk, nézőként ezt inkább értjük, mint átérezzük. Pedig a nagy történetek nem működnek enélkül. Így a konzumtermékek készülnek, a tipikus hatpertízesek, a klasszikus , mint amilyen ez a film is. Nem méltatlan lezárás, de nem is maradandó. Olyan közepes. Már nem is kell az a desszert, bár...
SPOILER!!! SPOILER!!!
...talán nem volna rossz, ha Katniss beváltaná kisbabájának tett ígéretét, és néhány év múlva újramesélné ezt az egész históriát kicsit egyenletesebb színvonalon.
*Ezen mondjuk a mérhetetlenül lapos szinkron csak rontott.