aeon flux

ready for the action now, danger boy?

szereposztó dívány + van képünk hozzá: captain america - civil war (2016) Richter Géza
2015. május 07. 19:53:00

Kategória: film 14 komment

Még igazán rá sem kezdett a Bosszúállók: Ultron kora körüli hisztéria, az MCU gépezete olajozottan tovább dübörögve már az Amerika Kapitány 3 pár hét múlva kezdődő forgatását állítja pályára. A rendező vagyis rendezők személye egy ideje ismert, az előző Cap-kalandot, az eddigi Marvel-filmek közül a legkomolyabbnak tartott A tél katonáját sikerre vivő Russo testvérek, Anthony és Joe nyerték el a lehetőséget. Az Ultron promóciója során nem egyszer szóba került a Civil War, az eddig kiderült részleteket lentebb összegezzük, mint ahogy azt is a lapozás után tudhatjátok meg, melyik színész a stáb legfrissebb tagja. Emellett a szuperhősök kék és piros táborának vezetőiről közzétett concept art képeket, illetve pár további szereplő fotóját vételezhetitek szemre.

civil_war_logo.jpg

UPDATE: A Marvel legfrissebb közleményében újabb neveket erősített meg, illetve a történésekről ejtett el néhány mondatot.

UPDATE 2: Leleményes szerkesztőtársunk felfedezte a forgalmazó honlapján a magyar bemutató dátumát. Minderről legalul olvashattok.

civil_war_01.jpg

civil_war_02.jpg

civil_war_03.jpg

A rövid szinopszis megerősítette, hogy a forgatókönyv a Mark Millar által írt, azonos című képregény cselekményén alapul. Az Ultron kora eseményeit követően a világ kormányai egy közös jogi aktussal kívánják szabályozni az összes emberfeletti tevékenységet. Ez kiélezi a Bosszúállók közötti nézetkülönbséget, ami két frakcióra, a Vasembert vagy Amerika Kapitányt követőkre szakítja, és egy eposzi összecsapásba taszítja az egykori szövetségeseket.

civil_war_frank_grillo.jpg

civil_war_crossbones.jpg

A főszereplő természetesen Chris Evans (Steve Rogers - Amerika Kapitány), az eddigi figurák közül rajta kívül Robert Downey Jr., (Tony Stark - Vasember), Sebastian Stan (Bucky Barnes - A tél katonája), Anthony Mackie (Sam Wilson - Sólyom), Scarlett Johansson (Natasha Romanoff - Fekete Özvegy), Jeremy Renner (Clint Barton - Sólyomszem), Elizabeth Olsen (Wanda Maximoff - Skarlát Boszorkány), valamint Frank Grillo (Brock Rumlow - Crossbones) biztosan feltűnik a filmben. Utóbbi szorgalmasan posztolgat a szupergonosztevővé alakulásáról, a fenti képekhez a következő szövegeket írta: "Getting some scars put on. Working on Saturday.", illetve "I laugh at your super powers. Grab your hammers and shields and what ever else you need. I'm ready." Az újoncok közül az öt filmre szerződött Chadwick Boseman (T'Challa - Black Panther) a Civil Warban kezdi szuperhős-pályafutását, ahogy Daniel Brühl (Helmut Zemo báró) is ugyanitt debütál. A szóbeszéd szerint William Hurt, mint A hihetetlen Hulk Thaddeus "Thunderbolt" Ross tábornoka a "nagyfiú" afrikai tombolása miatt a törvény elfogadása érdekében fogja hallatni a hangját.

civil_war_baron_helmut_zemo_daniel_bruhl.jpg

martinfreeman.jpg

A legutóbb bejelentett név Martin Freemané, azaz mivel Doctor Strange alakítójaként Benedict Cumberbatch 2016 őszén lesz látható, Sherlock után Watsont, Smaug után Bilbót is bekebelezte a Marvel Moziverzum. A különös ujjtartási passzióját védjegyként használó angol aktor szerepéről egyelőre nem nyilatkozott semmit sem a stúdió, sem a menedzsmentje, de állítólag valamilyen vallatói feladatot fog gyakorolni, és 2017 novemberében visszatér a Black Pantherben. Több helyen arra következtetnek, hogy Everett Ross, a Wakandában kiküldetést teljesítő amerikai nagykövet és titkosügynök, T'Challa fenség jó barátja bőrébe bújik majd. Paul Rudd (Scott Lang - Ant-Man) azt állítja, fogalma sincs arról, hogy a pletykáknak megfelelően valóban Giant-Manné válhat-e a küzdelmek alatt, bár minden erejével nyilván a megszemélyesített karakter hosszú távú sikerére épít. Mark Ruffalo (Bruce Banner - a Hulk) egyelőre ködösít annak ellenére, hogy négy vagy öt további mozgóképre írt alá a Marvellel, ám azt elhintette, hogy Pókember megjelenése esélyes. Erről Robert Downey Jr. is kotyogott, amikor legutóbb David Lettermannél járt. Scarlett Johansson nem árulhatta el, Fekete Özvegy melyik oldalra áll, ám kifejtette, hogy érett, felnőtt szkriptre számíthatunk, ami pszichológiai csavarjaival számos meglepetést fog okozni a rajongóknak. Chris Evans pedig úgy nyilatkozott, a Kapitány tetteit megéneklő harmadik mozi csupán közjáték, ami a sokkal grandiózusabb, valódi harcot jelentő Infinity War fejezeteihez készíti elő a terepet.

civil_war_thunderbolt_ant-man.jpg

UPDATE: A szereplőgárda újonnan bejelentett tagjai: porhintés ide vagy oda, de Paul Rudd (Scott Lang - Ant-Man) és William Hurt (Thaddeus "Thunderbolt" Ross), továbbá Emily VanCamp (Sharon Carter - 13-as ügynök), Don Cheadle (Jim Rhodes - Harcigép), valamint Paul Bettany (Vízió). Charlie Cox (Matt Murdock - Daredevil) a sorozata sikere után valószínűsíthetően szívesen venné, ha fenegyerekeskedhetne egyet-kettőt az Oltalmazók (Defenders) élén a háborúban, ám erről még nem szól a fáma.

A Bosszúállók Steve Rogers vezette új csapata folyamatos erőfeszítéseivel biztosítja az emberiség védelmét. Miután egy újabb nemzetközi incidens, amiben a hősök érintettek, súlyos járulékos károkat eredményez, a politikai nyomás hatására egy az elszámoltathatóságot szolgáló rendszert hoznak létre, valamint felállítanak egy irányító testületet, amely abban a kérdésben dönt, hogy mikor érdemes igénybe venni a társaság szolgáltatásait. A megváltozott helyzet törést okoz a Bosszúállók sorai közt, miközben megpróbálják megóvni a világot egy új és aljas gazember fenyegetésétől.

UPDATE 2: Úgy tűnik, a Disney Magyarországot sújtó büntije még legalább egy évig tart, ugyanis a Fórum Hungary weblapján a vonatkozó linkre kattintva szembesülnünk kell a ténnyel, hogy a Captain America: Civil War premierjének tervezett hazai időpontja 2016. május 12., míg az USA-ban és a legtöbb országban – ahogyan az a fenti logón is jól látható – már május 6-án a mozikba kerül a csörte.

Címkék

disney comics marvel scarlett johansson hulk forum hungary sequel robert downey jr superhero iron man chris evans civil war avengers william hurt mark ruffalo paul rudd anthony russo joe russo martin freeman anthony mackie concept art captain america sebastian stan black panther the avengers benedict cumberbatch spider-man elizabeth olsen doctor strange frank grillo filmhir film kep filmkep ant-man daniel bruhl chadwick boseman film hir russo brothers captain america civil war

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr47435386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

peti0290 2015.05.06. 21:55:58

Ugyan az Ultron korát még csak holnap fogom megtekinteni, ám az eddig szereposztást és híreket elnézve ez lassan annál is nagyobb volumenű vállalkozásnak néz ki. Thor-on kívül lényegében minden Bosszúálló benne lesz, simán lehetne ebből akkor Avengers 2.5 vagy akár simán 3 is. A tél katonájában nem csalódtam, így jó helyen van a film a Russo testvéreknél.

E900 2015.05.06. 22:29:42

Vasember vs Kapitány akkora butaság mint Batman vs Superman. egyik sem egy súlycsoport...

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2015.05.06. 23:43:16

@E900: Egyáltalán nem ugyanaz a kettő. :)

theus 2015.05.07. 07:36:35

" Marvel-filmek közül a legkomolyabbnak tartott A tél katonáját "

A film vége, rohanj el A-ba majd B-be végül C-be és mind a három helyen nyomj meg egy gombot. És ez egy film nem egy videojáték baszki.
Fiatalon nagy rajongó voltam, vettem a képregényeket, de mostanra ott tartok, hogy már a tűrhető Avengers második része sem hoz lázba, mert annyira rosszak ezek a filmek.

Richter Géza 2015.05.07. 07:45:00

@E900: mint ahogy a Hulk és Vasember sem ;) ?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.05.07. 09:18:03

Már ott tartunk, hogy egyes filmek BEVALOTTAN csupán közjátékok egy másik film előtt?
Vattafakk?

LasDen 2015.05.07. 09:38:07

ahelyett, hogy egy film eső órájában csapnának össze a nagy szövetségesek (ahogy minden Marvel filmben tették eddig), most egy egész filmet áldoznak erre....

geomayler 2015.05.07. 11:33:45

Nem értem azokat a véleményeket, hogy a Civil War előkészítené az Infinity Wart, teljesen más a scope a két történet esetében. A Polgárháború egy földhözragadtabb, taktikázós, heleyezkedős film kell legyen, az Infinity meg látványos űrcsata, inkább a GoG 2 készítheti elő.

Egyébként szerintem semmi baj nincs ezzel, hogy gyakorlatilag a Civil War egy Avengers 2.5 lesz, a fent említett más hangvételű sztori miatt úgy tekintenék erre, mint amikor a képregényekben is ugyanaz a csapat az egyik címben kap egy földi sztorit, miközben ugyanabban a hónapban akár egy másik füzetben kimennek az űrbe csihi-puhizni. Elértünk a filmekkel is egy olyan szaturációt, hogy itt is megesik ez lassan, a csak filmeket nézőknek ez még szokatlan.

A Polgárháborút nem ismerőknek SPOILER:
a képregényben ugye Cap a függetlenpárti vezető, Vas meg a regisztrálóké, namost a filmben még simán kétesélyes szerintem. Egyrészt a Kapitány fellázadt a SHIELD/Hydra ellen, tehát megvan benne a függetlenségi, ugyanakkor teljesen beállt az Avengers initiative mögé és inkább szabálykövető, mint Vasember. Tony meg control freak, inkább eröltetné a regisztrációt, viszont maga meg teljesen lázadó, kezelhetetlen típus, sokkal inkább, mint a képregényben, szóval kicsit meg kell erőszakolni a karaktereket, ha ugyanazt az oldalt akarják képviselni, mint a füzetekben.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2015.05.07. 13:26:49

Iparág. De legalább nem is tagadják, a világ legtermészetesebb dolga. A filmekben patikamérleggel van kimérve az akció, a dráma, a romantika. Vegyészet ez... de azért csak nézzük.

Oktogon8 2015.05.07. 15:02:10

@geomayler:

A Kapitány pont hogy nem vakon szabálykövető, hanem régimódi moralitása van.
Ha a szabályok nem felelnek meg a morálnak fellázad, lásd SHIELD/Hydra elleni lázadása.

Plusz egyértelmű, hogy Coulsonék melyik oldalra állnak, és szerintem Coulsonra hallgatna a Kapitány.

geomayler 2015.05.07. 19:04:34

@Oktogon8: azt írtam, inkább szabálykövető, mint Tony, ami igaz, épp ezért említettem én is a Hydrát.

Marvel Paraszt 2015.05.07. 22:35:21

tehát Hulk és Thor kivételével a teljes MCU hősgárdája itt lesz, hogy aztán két, szembenálló részre szakadjanak...nagyon kövér, epic méretű szalonna lesz ez!

kíváncsi vagyok ki hová fog helyezkedni, gyanítom hogy én Visiont fogom követni. :D

vargatom 2015.05.07. 22:39:50

Szerintetek hol lesz az a pont - ha lesz egyáltalán* - ahol az átlag mozinéző végképp elveszíti a fonalat, és inkább hagyja az egész Marvel CU-t a fenébe?
Lassan már több tucatnyi csak a főbb szereplők létszáma, akiket követni kéne, a CA3 és az IW megfelelő értelmezéséhez meg ezeket mind ismerni kellene azért legalább valami felületes szinten, főleg hogy ennyi szereplőt még bemutatni se nagyon lehet, nemhogy zsonglőrködni velük. Whedon is már az Ultronnál kidőlt, és mégis ki lenne képes nála is jobban teljesíteni?
(Főleg hogy sokak szerint az A2 már neki is sok volt, bár a filmet még nem láttam... Viszont elvileg olyan finomságokra is figyelt netes kommentek szerint, hogy a CA2-ben a noname operátor aki ellenszegül a Hydrának, az itt már a Helicarrieren dolgozik)

* Másfelől, amíg tele van sztárokkal és látványos akcióval minden egyes film, addig még mindig simán jobbak lehetnek az átlag Transformersnél, és azok is simán kaszálják a milliárdokat...

vargatom 2015.05.07. 22:41:37

Mármint, egy filmen belül bemutatni, hogy mondjuk IW1, na akkor itt van 5 arc a Guardiansból, 10 a CA3-ból akik előtte A1/2-ben voltak, meg még páran tévéből, meg még... Ááááh, agyfrász még nekem is, itt csak a fullos képregénygeekek lennének képben, nem?

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása