aeon flux

ready for the action now, danger boy?

van képünk hozzá: terminator - genisys (2015) Zalaba_Ferenc
2014. október 29. 17:40:00

Kategória: film 20 komment

Az Entertainment Weekly címlapján debütáltak az első hivatalos (pózer)fotók a jövő nyáron érkező Terminátor-reakármiből, amely ugyan rendesen kacsingat a korábbi részekre, mégis jelentősen eltér majd tőle. A magazinból egy igen nagy érdekesség derült ki a film sztorijával kapcsolatban, amely máris átrendez néhány dolgot a filmmel kapcsolatban. Ez spoiler lehet, szóval (a másik, kevésbé vicces képpel együtt) az "elolvasom" után találjátok.

terminator_genisys_ew01.jpg

Na szóval, az a szitu, hogy a Genisys Sarah Connorját (Emilia Clarke) kilenc éves korában megfosztotta a szüleitől egy visszaküldött terminátor, és azóta Schwarzenegger őrző-védő terminátora nevelgeti(!) őt, akit Faternak(!) szólít. Ennek köszönhetően Sarah jól bánik a fegyverekkel, de meglehetősen antiszociális. Érted, ha elmúltál 12 éves, már te sem akarnád, hogy egy terminátor legyen az apád. Mindegy, nézd meg a másik borítót rajta Matt Smith-szel, az egykori Dokival, no meg a morcosra fazonírozott Jason Clarke-kal (aki John Connort játssza majd).

terminator_genisys_ew02.jpg

Címkék

sci-fi terminator action entertainment weekly jason clarke emilia clarke time travel film kep jk simmons jai courtney alan taylor

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr726844835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.10.29. 17:46:19

Azt hiszem, Jai Courtney fejéből facebook-avatárt csinálok.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.10.29. 18:06:31

Mind a két verzió több, mint ciki.

elFausto 2014.10.29. 18:19:15

Ezek szerint totálisan figyelmen kívül hagyják az első részt. :) Csodálatos...

David S. 2014.10.29. 18:24:53

Jesszus, ez így könnyen alulmúlhatja a 3-4. részeket is.

szkristof92 2014.10.29. 18:25:07

@Zalaba_Ferenc: Sírvaröhögős kategória! :D

TomPowell25 2014.10.29. 18:35:44

Jay Courtney feje akármikor sírva röhögős, de a másik nem rossz. (Mellesleg nem Doki, hanem Doktor. Ez esetben nem mindegy.) A sztori meg... meehhhh.

isvean 2014.10.29. 18:55:38

hogy tudtak ennyi csicskaarcú droidot találni? ja, hogy ezek nem robotok.. hoops!
már értem, JC miért adott túl rajta. ami volt, kivette, bemutatta, etc, ezek meg ott hadd tolják a hülyeésg szekerét, míg mindenki bele nem csömörlik.
de napok óta, pontosabban, amióta marvel-univerzális le nem fedi a bolygót a hülyeségeivel azon filózom, a mai tízenéveeseknek van olyan maradandó moziélményük, mint mondjuk nekem, átkozott kiélt és megcsömörlött 30-asoknak? mi lehet ma több mint trendi? vasember? hulk? alkonyat-sága? Thor?!?!?!? komolyan érdekelne.
mert hogy mára az összes gyerekkori kedvencemből (indy, Terminator, robert de niro, etc) bohócot csinált hollywod, az nem vitás.

szkristof92 2014.10.29. 19:20:58

@isvean: Szerintem az lesz a legjobb, ha összegyűjtöd az összes kedvencedet, élvezed őket, és nem lépsz semmilyen kontaktusba a mostani mozivilággal. Megkíméled magad az ingyen agyvérzéstől. :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.10.29. 19:27:47

Egyébként Jason Clarke remek színész nagyszerű karizmával, de ezen a képen még ő sem az igazi. Mintha valaki a képébe vakuzott volna, és épp arra készülne bosszúból, hogy összespriccelje a kezében tartott futurisztikus vízipisztollyal.

Deepblue Noir (törölt) 2014.10.29. 19:40:10

hát igen, ezt alulmúlni nem lehet könnyű

isvean 2014.10.29. 20:30:05

@szkristof92: F*ckin' A, Man, F*ckin' A.

batboy 2014.10.29. 21:20:05

ezek egy soha el nem készült, direkt videóra gyártott 1995-ös Terminator film VHS boritótervei? :DDD

Gunner 2014.10.29. 22:57:29

Courtney ezen a képen úgy néz ki, mint Bunyós Pityu fénykorában, Matt Smith meg rohadt furcsa (és kissé ijesztő) a lehetetlenül hosszú zsiráfnyakával.

A két Clarke szerintem rendben van.

mmolnar 2014.10.30. 10:34:02

Terminátor nevelgeti? pfff... azért megnézném milyen az, amikor egy T800 mondja h "Edd meg a zöldséget"

isvaen 2014.10.30. 10:59:44

@mmolnar: ... és hogy legyen valami felütés a következő részekhez, a T-szerelembe esik, és a közös gyerekük már fél humán, fél robot lény lesz. és elpusztíthatatlan. és azt küldik majd valahova... vagy nem.

mmolnar 2014.10.30. 11:45:37

@isvaen: a közös gyerek lesz a skynet :D

isvaen 2014.10.30. 13:16:31

@mmolnar: fú, ez így már túl zavaros. nem a skynet után jöttek a gépek ölni? bár ebben a logikailag defektes sorozatban én már semmit nem értek...

nortonp 2014.10.30. 14:45:03

azért az szép, hogy az eddigi anyagok alapján nehéz lenne eldönteni ez éppen melyik Statham film.

júliusi "event" film elvileg papiron a neve miatt, miközben a 3. és 4. rész is már a bemutató hétvégén kvázi bukott. nincs még semmi mozgó anyag, de azért baromi nagyot lehetne lepődni, ha ez a középszarnál bármilyen tekintetben is jobb lenne.

kitünő mellékszereplők, és pont a két fő karaktert castingolják el, Tatiana Maslanynak még elhittem volna, de ez a csaj még a GOT-hoz is gáz (sorry a fanboyoktól).

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása