aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika/werk: alien 3 - a végső megoldás: halál (1992) Zalaba_Ferenc
2014. augusztus 30. 20:50:00

Kategória: film 33 komment

Ridley Scott szériaindító filmjét szokás gótikus horrornak nevezni, ám az elsőfilmes David Fincher az, aki látomásával valóban középkori keretek közé helyezi a történet főhősét. A végső megoldás: Halál borongós, avítt hangulatot áraszt, remegő gyertyafénnyel bevilágított, hosszú árnyakkal tarkított, zegzugos helyszíneivel, s a pergamen színére emlékeztető barnás árnyalatival régmúlt korokat exhumál, és mindezt paradox módon a jövőre vetíti ki. Az "Alien a köbön" a sorozat legnegatívabb fejezete, sőt talán az utóbbi 20 év leglehangolóbb scifijét köszönthetjük benne, de ha bepillantunk kicsit a kulisszák mögé, talán nem is tűnik annyira meglepőnek ez a hozzáállás.

alien3_620.jpg

A végső megoldás: Halál forgatására úgy emlékeznek Hollywood szerte, mint a modern filmgyártás egyik legsötétebb momentumára, csődjét a hozzá nem értés és teljhatalom végzetes párosa okozta; az így teremtett film beteg és ezer sebből vérzik, varázslatos módon mégis működik.

Az Álomgyár fénykorában a rendezőváltás nem okozott különösebb felfordulást, az utóbbi évtizedekben azonban rossz előjelnek számított, ha a rendező és a producer összerúgta a port. A harmadik Alien film esetében is ez történt, sőt, a direktori szék kétszer is gazdát cserélt, s szinte nem volt olyan bejegyzett forgatókönyvíró Los Angelesben, aki ne dolgozott volna valamennyit a film szkriptjén. Először a skandináv Renny Harlin vette kézbe a megafont; a forgatókönyvet pedig a cyberpunk atyja, William Gibson szövegezte. Az ő elképzelése szerint az idegen egy nemzetközi konfliktus közepébe csöppent volna, ahol az egyik fél fegyverként akarta volna felhasználni a másik ellen. A film központi problematikája a génmanipuláció volt, amely a nyolcvanas évek végén még a kutyát sem érdekelte, a Peresztrojka pedig a történet vázát tette egy csapásra elavulttá. Harlin ugyanakkor szeretett volna ellátogatni az idegenek bolygójára: így az író és rendező kreatív nézeteltérése már a kezdetek kezdetén rányomta bélyegét a produkcióra.

A Fox megköszönte szépen a páros tevékenységet, s új szerzők felé fordult. A pletykák szerint 12 forgatókönyvírót bíztak meg azzal, hogy találják ki a folytatást, végül a középkategóriás sci-fik gyártásával elhíresült David Twohy (Pitch Black) lett a nyerő: ő találta ki a börtönbolygót. Rendezőnek az Új Zéland-i csodagyereket, A navigátorral nemzetközi sikereket elérő Vincent Wardot szavazták meg, aki azzal kezdte a munkát, hogy szélnek eresztette Twohy-t, s saját elképzeléseinek megfelelően reformálta a történetet: a börtönbolygóból szerzetesek lakta mesterséges világ lett, a nehéztüzérséggel felvértezett őrséget kihúzta a szkriptből; a bennszülöttek kapákkal, botokkal felszerelkezve vívtak volna meg az idegenekkel. Az idő sürgetett, a pénz pedig egyre csak fogyott, így a Fox rábólintott a tervezetre, a forgatás elkezdődött.

alien3_werk01.jpg

Aztán egyre-másra szálingóztak a rémhírek arról, hogy Ward magasról szarik a sorozat címszereplőjére, totálisan belezúgott a középkori körülmények között élő kultúrába, s inkább az ő mindennapjaikat boncolgatja. A Fox producerei előtt egy nagyköltségvetésű artmozi rémképe jelent meg; a fejesek kétségbeesett lépésre szánták el magukat: leállították a forgatást, Wardot kirúgták, s az egész hóbelevancot David Fincher nyakába zúdították, kinek lelkesedésénél csupán tapasztalatlansága volt nagyobb. A fiatal direktor első játékfilmjét félkész díszletekből, befejezetlen forgatókönyvből volt kénytelen leforgatni morgolódó színészek és acsarkodó producerek társaságában. Kész rémálom. A mostoha körülmények ellenére Fincher nem kívánt kapkodni, s miközben elpepecselt a jeleneteivel, a forgatókönyvírók módszeresen összemosták Ward és Twohy ötletét. Így lett ismét börtönbolygó a szentföldből, viszont az elítéltek megőrizték vallásos áhítatukat, és a nehéztüzérség sem menetelt vissza a filmbe. Ripley egész pofás fazonigazításon ment keresztül: fejét kopaszra borotválták, mivel a történet szerint a bolygón annyira elszabadultak a tetvek, hogy nincs az a szőr- vagy hajszerkezet, amely képes lenne ellenállni nekik. (Ennek ellenére a kutyák és ökrök egész jól bírják a gyűrődést.)

A költségvetés már közel duplájára duzzadt az eredetileg tervezettnek, a bemutatót pedig a végtelenségig halogatták, így aztán a Fox egyszer csak megunta a dolgot, elzárta az összes pénzforrást, s felszólította az aprólékos Finchert, hogy a meglévő felvételekből vágja össze a filmet. Az Alien3 nyersváltozata egy közel három órás űreposz űrelégia lett, a rendező kivételével mindenki utálta. Ezt követően kaotikus procedúra vette kezdetét, melyben a rendező már nem kívánt részt venni. Miután vette a kalapját, inkompetens szakbarbárok estek neki a nyersanyagnak, és közel egy évig vágták a filmet. Még szerencse, hogy anno Alex Thomson (az Excalibur Oscar-jelölt operatőre) állt a kamera mögött: nagyszerű munkáját még a szorgosan csattogó ollók sem tudták tönkretenni. A filmgyártásban maximálisan csalódott Fincher időközben azt követelte, hogy vegyék le a nevét a title creditsről, s így lett majdnem Alan Smithee film A végső megoldás: Halálból.

alien3_werk02.jpg

A befejezetlen trükkök rendesen rányomták bélyegüket a filmre: a blue screen előtt mozgatott miniatűr idegenbáb, melyet a hatvanas éveket idéző módon vágtak filmre, a nézőkből harsány röhögést váltott ki, pedig egy fürgébb, hajlékonyabb, már-már erotikusnak mondható szörny terve papíron egész jónak tűnt. De nem a vacak effektusok okozták a legnagyobb felháborodást, hanem a film nyitánya, amely édes egyszerűen szembe köpte Cameron pozitív végkicsengésű Aliensét...

A Sulaco hazafelé tart a kudarcba fulladt küldetését követően: az Acheronra (ismertebb nevén az LV-426-ra) kiküldött kommandónak csupán két és fél túlélője van (mert egy felet azért megér az, ami Bishopból megmaradt), a közel 160 telepesből pedig csak egyetlen egyet sikerült kimenekíteni, akit Ripley lányává fogadott. Ám, úgy tűnik, túlontúl is makacs faj az idegeneké: hiába robbant fel az Acheron (felrobbant az egyáltalán?), hiába lőtték ki a királynőt az űrbe, valahogy mégis kerültek tojások a Sulaco fedélzetére. Hogy hogyan, arra sem a film, sem az extrák nem tud magyarázattal szolgálni. Egyes feltételezések szerint amíg Ripley begyűjtötte az idegenek által elragadott Newtot, Bishop elugrott néhány tojásért. Mások szerint viszont a Sulacora fellopózó idegenkirálynő kapott a hóna alá néhány utódot. S ennél még vannak vadabb ötletek is.

alien3_01.jpg

Summa summarum, a hajóra tojások kerülnek, melyekből arctámadók másznak ki, s meg is van a baj. Kényszerleszállást kell végrehajtani a legközelebbi planétán, amely történetesen egy börtönbolygó, hívő elitéltekkel, fegyvertelen őrökkel (akiket aligha lehet megkülönböztetni a fegyencektől), tetvekkel, ahogy azt fent ecseteltem. A landolást csupán Ripley éli túl, és már puszta jelenlétével jókora felfordulást okoz a börtönlakók között - elvégre évek óta nem láttak nőt. A paranoiát még az is tetézi, hogy a jelek szerint Ripley hozott magával valamit, amely máris elkezdte szedni áldozatait.

Szívbemarkoló melankólia nehezedik a film légkörére: Ripley immáron harmadszor veszi fel a harcot ősi nemezisével, elkeseredett küzdelmét az első részhez hasonlóan, s a második epizóddal ellentétben nem hősi indítékok vezérlik, pusztán a túlélési ösztön. De már az se az igazi. Ez a Ripley már megfáradt, gondokkal terhes. Gondokkal is. Ettől függetlenül vagy ezzel együtt is letaglózó az a fordulat, amely a film utolsó harmadában csapja arcul főszereplőjét és nézőjét egyaránt. (Nem kell spójlerkednem - a film címe megteszi helyettem...)

A végső megoldás: Halál című filmet akár az AIDS allegóriájának is tekintheted: az idegen betör egy zárt, homofób közösségbe, s úgy szedi áldozatait, mint egy megállíthatatlan vírus. A Társaság is sokkal elkeseredettebb, mint az előző részekben: ott álcázott androidok és simulékony ügynökök segítségével, már-már diplomatikusan próbálta érvényesíteni érdekeit, az Alien3-ban azonban már egy gyilkos kommandó képében jelenik meg a történetben. S most az egyszer könyörgőre fogják.

De Ripley hajthatatlan.

alien3_02.jpg

Bár a később markánsabbá váló rendezői jegyeket a forgatási körülmények rendesen hazavágták, Fincher kézlenyomata eltéveszthetetlenül ott díszeleg A végső megoldás: Halál beállításain. Kellemetlenül nedves, koszos és sötét világot teremtett, amely méretei és mélysége révén egyszerre ijesztő és tiszteletet parancsoló. Bár a cselekmény nem lépked őrületes tempóban, az izgalmas beállításoknak, a decens színészek által megformált, a horror műfajából magasan kiemelkedő karaktereknek (akik egytől egyig sebzett figurák, bűnbánók, őrültek, feszültek) és Eliot Goldenthal kísérteties filmzenéjének köszönhetően a film nem fullad unalomba. A cselekmény itt-ott rendesen megtörik: jól kidolgozott karakterek ide vagy oda, egyik percről a másikra képesek eltűnni (a mai napig nem világos, mi lett Golic sorsa), hogy jelentéktelennek tűnő figurákat erőszakoljanak a helyükre, de a forgatási körülményeket ismerve ezen igazán nem lehet csodálkozni.

Várható volt, hogy a film megbukik. A kritikusok már a bemutató előtt cafatokra szedték, a Fox pedig veszteségeit próbálta minimalizálni azzal, hogy a film reklámozására keveset költött. A tátongó nézőterek igazi oka azonban a film hangulatát jellemző kilátástalanságban és beletörődöttségben keresendő, melyhez hasonlót a hollywoodi fősodor még nem igen termelt ki magából. A bolygó neve: Halálhoz képest pedig olyan éles a kontraszt, hogy mindjárt kettévágja a képernyőt. De ez a széria már a kezdetektől fogva a kísérletezésről szólt, nem igaz?

A speciális változat:

Az Alien3 forgatása annyira megviselte David Finchert, hogy visszamenekült a klipek megbízhatóan rövidtávú világába, és a forgatás körülményeit ismerve nem is csoda, hogy a mai napig elzárkózik A végső megoldás: Haláltól, s a sorozatos felkérések ellenére nemet mondott arra, hogy saját elképzeléseinek megfelelően vágja újra azt - a tömérdek mennyiségű nyersanyagból. A Fincher-fityisz azonban nem akadályozta meg a Fox producereit abban, hogy elkészítsék az Alien3 speciális változatát: gondolták, egyszer már összevágtak egy teljes filmet, most is képesek lesznek rá.

Nos, nem annyira. A kizárólag az Alien Tetralógia kedvéért készült változat készítői nem győzik hangsúlyozni, hogy az új vágás összekalapálásában szigorúan ragaszkodtak David Fincher eredeti elképzeléseihez, valójában viszont arról van szó, hogy Terry Rawlings vágó segítségével sikerült fellelni olyan jegyzeteket, melyekre Fincher odavetett néhány sort a film jeleneteinek felépítésére vonatkozóan. Az új verzió jó fél órával lett hosszabb, mint az eredeti vágás. A Speciális Változat azonban összességében kb. egy órányi eddig nem látott szekvenciát foglal magába, ugyanis az új jelenetek érthetősége végett számos régebbi jelenetsort kellett lecserélni.

alien3_03.jpg

A kapott film sajátos jelenetkupac: nézése közben olyan érzésem volt, mintha egy vadonatúj filmet látnék, amely kísértetiesen hasonlít A végső megoldás: Halálra, de nem egészen olyan. Számos ismerős jelenet köszön vissza más kameraállásból, itt-ott kiegészített, éppenséggel megkurtított párbeszédekkel. Egyes karakterek jóval nagyobb szerepet kapnak (végre az is kiderül, mi lesz Golic sorsa), ezzel szemben mások mellékszereplőből statisztákká minősülnek vissza. Az eredeti változat egyik legjobb jelenete, amely az idegen születéséről és Ripley társainak temetéséről szól ("minden halál magában hordozza az új élet magvát") is gyökeresen megváltozott, méghozzá az idegen javára, de a film kárára: a lény születése látványosabb, kutyaszerű mivolta viszont teljesen értelmét veszti.

Kár, hogy a Speciális Változat producerei végül átestek a ló túloldalára: túl sok fel nem használt szcéna állt a rendelkezésükre, s ezek többségét megpróbálták visszahegeszteni a filmbe, amely így egy idő után rendesen ellaposodik: a sokadik istentiszteletet követően már nehéz visszafogni az ásítást, a film új befejezése pedig olyan, mint egy be nem teljesült légyott. Érdekes tanulmány ez a film (bár a montírozási technika a Brazil produceri verziója esetében látványosabb változásokra volt képes), a kiegészített és lecserélt jelenetek egészen új élménnyé varázsolják, bár alapjaiban azért nem sikerült megváltoztatni. A kohézió döcögős, a cselekmény lassú, a hangulat pedig sötét, mint az űr. Összességében nem is csoda, hogy ezt követően Jeunet iróniával próbálta menteni a helyzetet.

Kapcsolódó anyag:
Kritika: Alien - A nyolcadik utas: a halál
Kritika: Aliens - A bolygó neve: Halál

Kövess minket facebookon és twitteren!

poster_alien3.jpg

Címkék

kritika *** sci-fi anniversary alien sci fi hollywood drama werk sequel aliens david fincher sigourney weaver

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr506650415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szkristof92 2014.08.30. 21:14:53

Bármennyire is látszik és érződik a megalkotását övező káosz, én imádom ezt a filmet, sőt az egyik titkos kedvencem. Az éjsötét hangulat, a mocskot és lepusztultságot epikus méretűvé nagyító rendezés, a zene, a brutalitása mind-mind együtt alkotnak egy olyan egyveleget, ami egyszerűen minden megnézéskor teljesen beszippant. Amúgy egyébként inkább az speciális változatot preferálom a moziváltozat helyett, mégha vannak is benne felesleges jelentek.
Az írás pedig szintén remek lett.

Tyberius06 2014.08.30. 21:47:26

Én csak azt sajnálom, hogy Fincher nem áll kötélnek és vágja meg belőle a saját verzióját.
Nekem az összes Alien közül ez a kedvencem, pontosan az éjsötét hangulata és kilátástalansága miatt.

action12 2014.08.30. 21:54:08

Én ezt a filmet mindig is utáltam, akármelyik verziót néztem meg. De szerencsére Fincher utána rendesen helyrehozta a renoméját :)

Hudson 2014.08.30. 22:37:26

Én is nagyon szeretem ezt a filmet. Nyomasztó, sötét, börtönös, a lény benne szerintem nagyon jó, gyors és halálos. Az alagúti üldözési jelenet talán a legjobb benne, fantasztikus az operatőri munka benne. Remek a befejezése is. És igen, látszik rajta hogy nagy nehezen, de elkészült a film. És persze meg is lett az eredménye. Negatív kritikák, nem túl nagy siker. Már a film előkészületeknél gondok voltak. Kár hogy a Finchernek nem adtak neki szabad kezet, pedig ö egy nagyon jó filmet akart elkészíteni. Jó lenne ha elkészítené a saját verzióját. (A bővített változat is remek, de az nem az rendező eredeti elképzelése.).
Röviden, tetszett a film, ennyi :)!

Jester. 2014.08.30. 23:48:55

Örülök, hogy egyetérthetek az előttem szólókkal. Nekem is ez a második kedvencem a klasszikus első rész után. Szerintem sokkal HANGULATOSABB, mint a Bolygó neve, ami tulajdonképpen "csak" egy akciófilm.

Weide 2014.08.31. 00:24:26

Először is üdv mindenkinek!
Már régóta követem a blogot, s végre elérkeztem oda, hogy már nem bírtam ki, hogy ne regisztráljak és szóljak hozzá bizonyos bejegyzésekhez. :)

A cikk remek, mindig jó olvasni érdekes háttérinfókat a film elkészültét illetően, még ha jelen esetben sok újdonságot nem is tartogatott számomra.
Én is úgy vagyok vele, hogy a "No. 1" első rész után ez és az Aliens osztozik a második helyen. Imádom Fincher sötét és komor stílusát, amit remekül tud vászonra vinni. Az érdekes karakterek mellett pont ez a nyomott, kilátástalan, depresszív környezet és hangulat az, ami miatt ennyire szeretem ezt a részt.
Sajnálom amúgy, hogy Fincher nem tudta maximálisan véghezvinni a saját vízióját és úgy befejeznie a művét, ahogyan akarta, de ettől függetlenül egy remek és időtálló alkotás született, amely szerintem méltó az Alien-franchise-hoz; Hű marad ahhoz, mégis képes mélyíteni az egész univerzumon, minden szempontból.

Amúgy én Ward vízióját is szívesen láttam volna, egy középkori fantasy/sci-fibe oltott világ némi horrorral és persze az Idegennel... szerintem zseniálisan abszurd és beteg ötlet ahhoz, hogy akár jól is elsülhessen... persze mindezt már csak feltételes módban.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2014.08.31. 08:10:44

Ezt öröm volt olvasni, ugye lesz a negyedikről is ilyen? :-DD

Fincher pedig rendesen összehozta a filmvilág egyik legnagyobb feltámadását, hiszen eme káosz után (melynek mindkét változatától falra mászom) simán a világ egyik legjobb filmjével jelentkezett. Mondjuk azt nem értem, hogy az Alien 3 után hogy adtak neki pénzt, munkát meg Brad Pitt-et.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.08.31. 08:36:24

@Adam Van Helsing: Lehet, hogy épp ezért inkább a Hetedikről fogok majd írni egy kritika/werk-hibridet.

Meg aztán az Alien: Resurrectionnél kevesebb folytatást gyűlölök jobban ahhoz, hogy túl sokat foglalkozzak vele.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.08.31. 08:39:40

Mindenkinek köszönöm a konstruktív észrevételeket: nálam ez a film továbbra is döcög (régebben talán jobban szerettem), és ugyan vannak benne olyan képsorok (az az intró!) és megoldások, melyeket nagyon szeretek, összességében nem tudok elmenni a tákolmány-jellege mellett. Az Aliens is merész vállalkozás volt (hisz az is műfajt váltott, de előbb 50+ évre jegelte főhősét), és szerintem messze jobban működött, sőt, működik a mai napig.

Kovács Erzsébet 2014.08.31. 10:14:33

"már-már erotikusnak mondható szörny"
Hadd mondjak köszönetet ezért a csodás mentális képért! Most már csak el kéne felejtenem valahogy... :)

Weide 2014.08.31. 10:43:47

@Kovács Erzsébet: Pedig Giger bizarr szexualitást sugárzó képei közül az Alien figurája sem kivétel, elég csak a méretes fallosz alakú fejére gondolni. De nézd csak meg az alábbi képeket is;
www.churchofhalloween.com/wp-content/posts/cgsociety-h-r-giger.png

hypeandhyper.com/wp-content/uploads/2014/05/erotomechanics_by_h__r__giger_by_awolgina-d4votxf.jpg

chiffresept.files.wordpress.com/2011/11/hr_giger_begoetterung_xi.jpg

Kovács Erzsébet 2014.08.31. 10:47:33

@Weide: Én ezt már mind tudom egy ideje (sőt el is vagyok ájulva a terhesség és a szülés tematizálásától), de azért mégis más tudni, hogy az Alien feje úgy néz ki, mint egy fallosz, és azt olvasni, hogy... khm... úgy is mozog. :)
Kíváncsi volnék, vajon használta-e ezeket a filmeket bárki is randimozinak?

Weide 2014.08.31. 11:05:44

@Kovács Erzsébet: Hát, megnéztem volna a csávó fejét, aki elviszi paráztatni a barátnőjét a filmre, aki aztán kéjesen odanyögi neki a mozi után, hogy; "Hű, hát ettől a péniszfejű, erotikusan mozgó alien-től egészen begerjedtem!" :D

Kovács Erzsébet 2014.08.31. 12:27:08

@Weide: Hát tudod, van az a pszichoanalizáló elmélet, miszerint ezek a véres, testhatárátlépő történetek mind a szex és a szülés-születés traumáját hivatottak kikatartizálni a lélekből (ami ugye mindannyiunk közös tudat előtti emléke, és szembe kéne néznünk vele, hogy mi is családot tudjunk alapítani). És hogy éppen ezért minden látszat ellenére ezek a sztorik igenis randifilmek.
Már Ovidius, az ókor hivatásos nőcsábásza is azt javasolta, hogy gladiátormérkőzésre kell elvinni a barátnőt. :)

Kovács Erzsébet 2014.08.31. 12:30:02

@Weide: De amúgy emlékszem, a Killer Joe kritikájához írta itt valaki, hogy a barátnője mindenképpen KFC-s csirkecombot akart vacsorázni a mozi után. Hiába no, it takes all sorts, ahogy Harrison Ford ékesszólóan megfogalmazta. :)

Father Merrin 2014.08.31. 13:01:06

Azért az Aliens-ben simán benne volt a folytatás, annyira nem köpték szemen James Cameron befejezését, lásd a film végefőcímét (2:40-től érdekes):
www.youtube.com/watch?v=bAaaPrbG-XU

Weide 2014.08.31. 13:23:33

@Kovács Erzsébet: Igen, erről az alternatív szimbólumról már én is olvastam pár kritikában, és lényegében teljesen logikus is. Már magának az Alien kifejlődésének, az orális "megtermékenyítésnek" és a has, a "méh" átszakításának metaforája alapján is megállja a helyét a dolog, viszont mindezektől elvonatkoztatva is működik a film, mint egyszerű sci-fi/horror, és pont ezért nagyszerű az egész koncepció, mert megannyi dimenzióban értékelhető és szemlélhető.

Killer Joe: :D Emlékszem, mikor moziban néztem a filmet, az ominózus jelenetnél felháborodottan pattant fel a székéből egy önérzetes nő és hagyta el puffogva a termet, hogy "Ki néz ilyen aberrált, undorító filmet..."
Hát igen, mindenkinél máshogy csapódnak le ezek a dolgok.

Kovács Erzsébet 2014.08.31. 13:36:08

@Weide: Jut eszembe, van egy elég híres, szláv nevű, de angolul publikáló filmkritikus (csak a neve nem jut eszembe), aki szerint filmet nézni egyébként is olyan, mintha valaki a vécét nézné, miközben lehúzza. Szembesülni mindazzal, amitől félünk vagy undorodunk, az alvilággal. Hát ez a horrorra is, Friedkin életművére is ráhúzható, azt hiszem. :)

Weide 2014.08.31. 15:54:51

@Kovács Erzsébet: Ez egy abszolút helytálló megállapítás. Sőt, igazából bármelyik műfajra rá lehet húzni.

Na, már megérte beregisztrálni ide, jó ez a diskurzus! :)

Kovács Erzsébet 2014.08.31. 15:59:10

@Weide: Ó, ezt jó hallani (vagyishogy olvasni)!

Void Bunkoid 2014.09.01. 07:47:13

@Kovács Erzsébet: Randimozinak? A ressurectiont egyszer igen :))))

Amúgy a negyedik résszel nemtudom mi a baja a jónépnek, oké, hogy néha kicsit parodisztikusak-ripacsosak a karakterek benne meg kicsit vicces ez a klónozott Ripley/Alien-kevertgénű néni (ezzel egyfajta Seth Brundle-lá vált a karakter, ámbár menetközben nem változott teljesen alienné :P), de amúgy a negyedik is teljesen aranyos film, ráadásul a klasszik első előtt is fejet hajt nemegyszer (kedvencem az a jelenet, amikor gránátot dobnak az alienfertőzött mentőkabinba, majd a - szerintem szándékosan baseballsapkát viselő, idősebb (tehát a klasszik Brettre emlékeztető) tiszt mögött ugyanazzal a mozdulattal, ugyanabból a szögből fényképezve leereszkedik a dög, mint 1979-ben is tette :)

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2014.09.01. 08:26:36

@Zalaba_Ferenc: ó, hát az a legjobb benne :-))

A Ressurresction szerintem egy nagyon érdekes vállalkozás, filmként és az Alien univerzum részeként is. Meg az is olyan, hogy egyik alkalommal sikítok tőle, de egy másik nézésnél már zseniálisnak tartom.

2014.09.01. 09:05:08

A poszthoz annyit, hogy én szeretem aharmadik részt, kiválóan illeszkedik a korábbi folyamba.

A cikkíró engedje meg, hogy egy dologra felhívjam a figyelmét. Ezt írta:
"Az ő elképzelése szerint az idegen egy nemzetközi konfliktus"

Ez értelmezhetetlen. Két faj között nem beszélhetünk nemzetközi konfliktusról (ugye az alkotók a Prometheusból, ők alkották meg egy másik faj kiirtására az alieneket), ez bolygók közötti konfliktus, vagy fajok közötti. De semmiképp sem nemzetek, az egy földi specialitás.

Scagnetti 2014.09.01. 10:11:26

Sötét, néha kissé lassú, de ennek ellenére is tetszik. Nem olyan jó, mint az első kettő, de nem is vészes. És be merték vállalni, hogy kinyírják az előző rész összes túlélőjét, amiért külön elismerésem.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2014.09.01. 10:34:36

@HUN_Sector: Értelmezhető az, csak rosszul értelmezted: a konfliktusban az idegen nem az egyik fél, hanem a konfliktusban felhasznált fegyver. :)

SoZi · https://www.facebook.com/SosGraphicDepartment 2014.09.01. 13:23:58

Csatlakozom ahhoz, hogy ez a legjobb folytatás.

Az extra változatot talán kétszer néztem meg, valóban túl van nyújtva, felesleges köröket fut a sztori, viszont vannak be jó újítások főleg az első felében. Ezért úgy szoktam nézni ezt a részt, hogy valahol a fele előtt, visszaváltok az eredeti verzióra.
Ha már úgyis szanaszét van vagdosva a film, ez a "Hybrid Cut" módszer simán belefér :D

2014.09.01. 13:43:56

@Zalaba_Ferenc: Szerintem elbeszélünk egymás mellett. Abban egyetértünk, hogy az Alien (xenomorph) egy fegyver. Ez stimm :)

Viszont többedszeri olvasásra kezdem kapisgálni, hogy mit szerettél volna mondani. Tehát az eredeti elképzelés szerint, a földi emberek használták volna nemzetközi konfliktusban? Erről még nem hallottam, újdonság, de legalább ma is tanultam valami újat.

(Még a 2000-es évek elején volt arról szó, hogy a negyedik rész a tervek szerint a Földön játszódott volna, aztán lett helyette egy újabb űr'horror', egy hibrid xenomorphal.)

Void Bunkoid 2014.09.02. 00:12:42

@Zalaba_Ferenc: nem, nem a newbornra gondolok, hanem MAGÁRA Ripleyre - ő is vaaaaaalahogy annak ellenére, hogy benne volt "idegen testként" a királynő, valahogy a klónja már egy alien sebességével, erejével és vérével rendelkezett. Na az volt a vicces, meg ilyen Légy-analógia.

David Sumner 2014.09.02. 08:55:19

Nem mondom, hogy ez a kedvencem a sorozatból, de szerintem egy nagyon jó film, egy simán vállalható harmadik rész. Fincheren már itt látszott, hogy milyen remek stiliszta lett ő, a háttérfestő/ kliprendező/ dohányzásellenes reklámfilmes, de a karakterek elkeseredettségét már most megalapozta, a Hetedik előtt. Ward verziója egyébként remek, én olvastam a forgatókönyvet, hát, tipikusan az a fajta szerzői sci-fi horrordráma, amit Hollywood nem vállalna be, egy Isten-Ördög ellentétre felhúzott középkori, ájtatos film, kb. a Valhalla Rising egy fabolygón. (Igen, a szerzetesek bolygója nem olyan, mint az Endor, hanem fából készült, így, ahogy írom.) Meg faragnak, üveget formáznak, nagyon hangulatos. Szóval az Alien 3. szerintem Finch leginkább alulértékelt filmje: vannak gyermekbetegségei, de az erényei simán kinövik az összeset. Jó kis kopár, fémes, poros, spártai szerzői műfajfilm. Finch persze utálja, ő '91-ben annyira bedühödött egyszer, hogy azt mondta, bárcsak felégetnék a film kópiáit tároló labort a faji zavargók. Sőt, ha megvesztek egy Fincher-mozit DVD-n, és megnézitek a filmográfiát, látni fogjátok, hogy nincs ott az Alien 3., a Hetedik az első filmje. (No pun intended.) Elzárkózik tőle, a Fox Alien 3-as ügyeihez semmi köze (a Fight Clubhoz annál több), és 2014-ben úgy utálja a filmet, mint ahogy 1991-ben. Lett volna egy másik harmadik rész, amit először Finch kapott meg. A Mission: Impossible 3. - afrikai szervkereskedelem, Ethan Hunt kiöregedése, nagyon sötét hangvétel. Finch bement a Paramounthoz, és így szólt: "Figyelj, Tom, te nem úgy fogsz viselkedni, mint az M:I-2-ben. Vérezni fogsz, 40 leszel, az elején orvul lelősz sniperként, gumimaszk-álcával egy afrikai politikust, gyilkos leszel, és öreg, akinek fáj, ha megverik." Mire Cruise: "Sajnálom, David, de nekünk ez nem kell."

Tökéletes film lett volna, most az el nem készülés mítosza miatt talán még tökéletes.

csika7 2015.01.21. 11:11:27

Szerintem... Én az Alien filmeket és történetet szakaszokra osztom. Az első három rész egy kerek történet. Ami meg utána jön azt Zsöné a a negyedik rész elején jól ironizálja (Jeunet ül egy kabinban, egy bogarat széttrancsíroz, és felköpi az ablakra egy köpőcsővel) A FOX nagyon elcseszte az egész sorozatot, már rögtön az első résztől kezdve. A 8 lemezes díszkiadás ugye tartalmazza a filmek készítésének kulisszatitkait, és ebből kiderül és az összes rendező panaszkodik is, hogy a FOX producerek egyfolytában bábáskodtak a filmek felett, folyamatosan ellehetetlenítve a rendezők munkáját. Cameron is elzárkózott, ha nem is a saját filmjétől, de a későbbi Alien folytatásoktól mindenképp. Scott sem véletlenül nem válalta a 3. részt, nem hiszem, hogy ha megkapta volna a megfelelő pénzt és szabadkezet, nem csinálta volna ő meg a filmet (hisz blevágott a Prometheusba... sajnos) Az Alien 3 kiadása előtt a FOX kiadatta a film forgatókönyvéből írt könyvet, és utána nyúlt mégis bele Fincher munkájába. A könyv után a moziban (én még hála az összes részét moziban nézhettem anno, és szerencsésnek tartom, hogy megint moziba viszik 2014-től az összes részt) végig katyvasznak éreztem a filmet, mivel a kihagyott jelenetek hiányában valahogy nem volt érezhető a karakterek motivációja. Az SE nézésekor pedig tapsikoltam örömömben, hogy visszakerekítették a történetet, és végre kerek lett a film (ugyan ez a féleményem egyébként az első két rész rendezői változatáról is) Az Alien 3 nagyon Fincher film. Nem hiába "kaptott ő későőbb Brad Pittet, Morgan Freemant és Kevin Spacey-t). Ha a vágást már nem is ő fejezte be, de az ő munkája alapján csinálták, és nagyon érezhető már az Alien3-ban is az ő rendezői zsenialitása. A forgatási feltételek ismeretében pedg bizton állithatjuk, hogy Fincher mindent ki is hozott a filmből, amit lehetett. A körülmények tekintetében, a SE-ok megtekintések után semmilyen utánérzésem nem volt, hogy rosszabb lett volna ez a film, mint az első két rész. Sőtt, szerintem Cameron van túl hájpolva, én magam nem tartom akkora mindent meghatározó rendezőnek, mint amennyire Holywood. Ő egy "A" kategóriás "B" film rendező szerintem, és a T1 A2 T2 után az összes filmje szórakoztató limonádé. Látványban Az Aliens el is marad a Alien3-tól, és az Alien 3-nak bizony markánsabb nyomasztóbb a hangulata, mint az elődjének. Az Alien 3 pozitívuma továbbá, hogy visszatért a horror műfajához az űrbéli akció után(barátnőm az Alien és az Alien 3 alatt folyamatosan befogta szemét fülét, kirohangált, körmét rágta, Az Alienset meg végignézte mint egy Titanicot). Nem akartam rontani egyik film érdemét sem, se különbséget tenni köztük, hiszen mind három film filmtörténeti alapkő három meghatározó rendezőtől (mind három oszkárt is nyert ugyé :-)... a cikk írójának pedig csak egyetlen dolgot hánytorgatok fel, méghozzá egy, már klasszikus filmet miért pontoz le? Ez a film pontozáson felülálló klasszikus, ugyan úgy mint az előző két rész is minden hibájukkal együtt!

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása