aeon flux

ready for the action now, danger boy?

szereposztó dívány: dwayne johnson lesz - de melyik szuperhős? Richter Géza
2014. szeptember 03. 18:45:00

Kategória: film 13 komment

A sok Marvel-hír után íme egy kis DC-szösszenet: egy a Herkules bemutatójának apropóján készített interjúban a Kő, bocs, a Szikla a tőle megszokott, fülig érő vigyorral nyugtázta, hogy végre másról is szó kerülhet az aktuális filmen kívül. Annak ellenére, hogy félig-meddig kitért a kérdés elől, hogy melyik DC-szuperhőst játszaná el a legszívesebben, a képregényvilágot ismerők a kép alapján már sejtjhetik, a legtöbb spekuláló mire következtet az utalásából – és igen, ha minden igaz, lehet reménykedni, mert úgy tűnik, azért nem adott szabatos választ, mert nem adhatott.

johnson_shazam.jpg

Arról már hallhattunk, hogy a DC-vel évek óta agyalnak közösen azon, kinek a bőrébe bújva ölthetné föl annak gúnyáját Dwayne Johnson, és úgy tűnik, megszületett a döntés, amit rövidesen bejelentenek (üveghangon jegyzem meg az időpont közeledtével: San Diego, Comic-Con). Az erős ember annyit elárult, hogy az illetőnek Supermanhez hasonló ereje és képességei vannak, és nem a Zöld Lámpás az. Bár John Stewart szerepét szívesen bevállalta volna annak idején, de az a hajó teljesen más irányba ment végül. A kombinálók szerint pedig a kulcs talán ebben a megjegyzésben rejlik, mivel a DC-univerzumben az egykoron Captain Marvel névre hallgató hős az, aki a két említett Igazság Liga-tagon kívül repülni tud, szupererős, szupergyors és sérthetetlen. Már amennyiben ifjabb alteregója – illetve ő a srác felturbózott idősebb kiadása, nézőpont kérdése –, Billy Batson elkiáltja magát, hogy "Shazam!" Ez utóbbi adja a spekuláció második és harmadik sarokkövét, hiszen egyrészt az állítólagos Shazam-mozi 2016 karácsonyi premierdátumáról már rebesgettek ezt-azt, másfelől ezt a karaktert és Johnsont már jó ideje egy lapon említik. Ha ez így igaz, megszemélyesítő és megszemélyesített állandó, cseppet infantilis arckifejezése legalább tökéletesen passzol egymáshoz.

Persze ez így a Warner hivatalos megerősítéséig még mindig billeg, kéne az a negyedik láb, aminek egyelőre se híre, se hamva. Azt se felejtsük el, hogy Johnson durván be tud lelkesülni a témától, és valószínűleg emiatt önszántán kívül gyártott már utólag kacsának bizonyuló hírt. Volt már szó korábban Lobóról, de például a szintén Captain Marvel-közeli Black Adam eljátszásáról 2006 környékén tárgyalt a fejesekkel, és miután úgy tűnt, fix a buli, ő boldogan újságolta el ezt a következő évben. Aztán mégsem lett az egészből semmi.

UPDATE: Emberünk elcsiripelte, hogy a pro- helyett az antagonista szerepe lesz az övé; azaz nem Shazamként láthatjuk viszont, hanem Black Adam gúnyáját fogja magára ölteni. Pedig vigyorogni jobban tud, mint vicsorogni.

Címkék

comics hercules warner dc superhero dc comics dwayne johnson filmhir dwayne the rock johnson

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr856533775

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.07.22. 13:17:57

Aki esetleg ismerkedni szeretne a karakterrel, annak a figyelmébe ajánlom a következő animációs filmet: www.imdb.com/title/tt1701223/?ref_=fn_al_tt_9

Összesen 25 perc az egész, de nagyon jó! :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.22. 13:50:56

remélem marvel hős lesz a végén, mert csípem a csókát és nem szeretném, hogy töketlenkedjenek vele vagy amiben szerepel. :D

MT90 2014.07.22. 14:42:22

Tavaly üzente Kevin Feigének, hogy készen áll, hogy Luke Cage legyen.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2014.07.22. 15:07:45

1000%, hogy Shazam lesz, nem kell ezen tovább agyalni. :) Ráadásul nagyon is jól fog állni neki a szerep.

Luke Cage ha jól tudom minisorozat lesz, abban meg The Rock tuti nem venne részt.

MT90 2014.07.22. 16:01:14

Szerintem nem fog Rocky Marveleskedni.

Cucuminator 2014.07.22. 17:26:47

A négylábú asztal kevésbé stabil, mint a háromlábú... :D

Richter Géza 2014.07.22. 18:02:25

@Cucuminator: kivéve, ha a háromlábú egy négylábú lenne, de hiányzik egy lába :) .

Cucuminator 2014.07.22. 18:11:53

@Richter Géza: Akkor nem billeg, hanem eldől. ;)

Richter Géza 2014.07.23. 05:14:27

@Cucuminator: nem írtam egyenlő oldalú háromszögről vagy négyzetről semmit, de úgy látom, sikerült a szöveg leglényegeseebb részleténél leragadnunk :P .

Richter Géza 2014.07.23. 08:19:48

inkább arra tippeljünk, kit találnak meg a kis Kavics szerepével :) !

Cucuminator 2014.07.23. 13:47:50

@Richter Géza: Mindig szeretem a lényeget megragadni... :D

LasDen 2014.09.03. 20:27:33

Rebesgették, hogy ő választhatott Shazam és Black Adama között. Hogy így volt-e...
Talán Shazamnak pöppet jobban örültem volna, de így is jó lesz. Kíváncsi vagyok kit találnak akkor Shazamnak.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása