aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: pókiszony Takács Máté
2014. május 05. 19:39:00

Kategória: film 4 komment

A magyar nézők nem csak a szabadból rájuk támadó, az enyhe tél miatt nagy számot kitevő ízeltlábú apróságoktól tartanák távol magukat, hanem a moziban tomboló társaiktól is: A csodálatos Pókember 2.-t a kibővített, egyébként nyüzsgő hétvégén is kevesebben nézték meg, mint elődjét két éve. Woody Allen még más filmjében is jól megy viszont, így a Bérgavallér becsületre méltó számokat produkált, miközben A szörny-mentőkakció nem tudta felvenni a versenyt a Rio 2.-vel, a Flörti dancing pedig a top 10-en kívül nyitott.

theamazingspiderman203.jpg

> új filmek
Pókembert szerettük anno, legalábbis az első részt, akkoriban, amikor a képregényhősöknek még kisebb volt az itthoni kultusza. A folytatások morzsolódtak, A csodálatos Pókember két éve pedig már csak ímmel-ámmal csábította a magyarokat. Akkor 42.476 látogató fordult meg a nézőtereken a nyitánykor, most A csodálatos Pókember 2. pedig alább adta a szintet: 40.959 fő választotta a hálószövőt, és ez persze illik a filmszéria népszerűségi tendenciájába, ezzel együtt mégis csalódásszagú. Egyrészt itt volt négy teljes munkaszüneti nap az InterCom bemutatójának, hogy arasson, háromdében, ájmekszben meg mindenben, mégis csak kevéssel vált a legnézettebb filmmé a hétvégén, és elődje mellett Amerika Kapitányt is alulról szagolja, pedig A tél katonájának munkával töltött csüt-pénteken kellett boldogulnia. Ez van, a Pók nálunk is ereszt, ráadásul alacsonyabbról eleve. Az első rész hálójába végül 121 ezren kerültek, ez lehet a végső cél ezúttal is.

Az se baj, ha egy Woody Allen-film nem is Woody Allen-film, a magyar megy. A Bérgavallérról talán sokan vélték, hogy a mester nem csak színésze, de rendezője-írója is, mégis kellemesebb azt gondolni, hogy puszta jelenléte vezetett 6.480 főt az amúgy igen sok (31) mozi vásznai elé. A Big Bang Media ráadásul tisztelettel járt el: ezer éve nem mutatnak be ugyanis feliratos filmet, Allen kedvéért most mégis kivételt tettek. A Bérgavallér nem figyelmen kívül hagyható módon több nézőt vonzott első körben, mint a Blue Jasmine tavaly augusztusban (6.120), s azzal együtt, hogy itt-ott hibádzik az összevetés (szünnap-nem szünnap), ráadásul a visszhang távolról sem olyan erős, azért mégis meg lehet engedni egy 30 ezer nézős várakozást végezetül. A film 9.2 millió forinttal a hatodik helyen nyitott.

Az ADS Service bő lére eresztette magát: három filmet mutattak be a hétvégén, melyek közül A szörny-mentőakció érte el a legjobb eredményt. Ez persze relatív: az amerikai animációs sc-fi 22 moziban 6.211 nézőt toborzott, vagyis kevesebben vonultak a 3D-s családira, mint Turturro és Allen kettősére. A forgalmazónak nyilván nincsenek olyan méretű marketingeszközei, mint a fősodros rajzfilmek gondozóinak, de korábban értek már el figyelemreméltó eredményt a Zambéziával és főleg a Khumbával. Sajnos A szörny-mentőakció nem dél-afrikai, így hasonlóra nem volt képes... komolyra fordítva, a 8.7 millió forint ezen a hosszú hétvégén nagyon kevés, de a Rio 2. mellett nehéz volt labdába rúgni ezzel a túl alternatív alternatívával.

Hiába a szinkron, hiába a 19 mozi, hiába a nem szégyenlős magyar cím, a Flörti dancing nem tudta felhívni magára a figyelmet. A szintén az ADS forgalmazta brit komédiára csak 3.377-en váltottak jegyet (4.5 millió forinttal kísérve), aminek duplája lett volna igazán üdvös, de legalábbis ötezer feletti eredmény, aminek megvalósulását az is gátolta, hogy a színészek a magyaroknak jobbára semmitmondóak. Lehet, hogy kidobják a multiplexek magukból, mielőtt elérné a tízezer látogatót.

> korábbi filmek
Többen látták ezen a hétvégén A csajok bosszúját, mint a premierkor! Ez persze úgy nem tűnik akkora nagy vaszizdasznak, hogy most négy munkaszüneti nap hajtotta malmára a vizet, de azért mégis csak 38.897 új látogatóról beszélünk. Az InterCom rém sikeres vígjátéka csak úgy dobálja a félszázmilliós hétvégéket, összbevétele ennek következtében pikk-pakk 100 millió fölé ugrott, nézettsége pedig megközelíti már a 90 ezret.

Szépen kamatoztatta a bővült hétvégét a Rio 2. Az ugyancsak az InterCom forgalmazta mesére 26.252 jegyet adtak el negyedik nekifutásra, ami kilencezerrel több, mint amennyien az első részre voltak kíváncsiak ugyanekkor, az eddig gyűjtött 170.908 néző pedig nem csak majd' húszezres előnyt jelent, de egyúttal az idei év eddigi legnézettebb filmjévé teszi.

Szépen gyűjtöget az Amerika Kapitány: A tél katonája is. A Forum szuperhős-filmje a negyedik hétvégén is tízezer néző felett szerepel, és kezdeti nagy hátrányát elég kicsire tornázta a Thor: Sötét világgal szemben. 170 ezer néző fölé vezet az útja, ami igen szép teljesítmény egy 77 ezres első rész után.

> végszó & ami jön
Úgy tűnik, a sör-virsli meg a majális már a könyökén jön ki a magyaroknak, és inkább a mozik felé vették az irányt nagy-nagy tömegekben. A top 10-re 155.728 látogatót regisztráltak, ami az év egyik legjobb eredménye. Mindez A csodálatos Pókember 2. csalódást keltő belépője ellenére valósult meg... de a hálószövő kap egy második esélyt, mert a következő hétvégén nem sok extra érkezik: a Visszatérés Óz birodalmába című rajzfilm az élharcos, ezen kívül a Már megint lakótársat keresünk tarthat még számot némi érdeklődésre.

A magyar box office-jelentés elkészültét biztosítja: a UIP-Duna Film.

> a top 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú  A csodálatos Pókember 2.
59.4m - 59.4m 40.959
2 1  A csajok bosszúja
52.7m +8.5% 115.0m 86.274
3 2  Rio 2.
35.5m +19.6% 226.8m 170.908
4 3  Amerika Kapitány: A tél katonája
15.3m -36.4% 218.1m 146.087
5 4  Transzcendens
14.7m -19.4% 98.2m 72.803
6 ú  Bérgavallér
9.1m - 9.1m 6.480
7 5  Noé
9.0m -14.4% 222.6m 149.759
8 ú  A szörny-mentőakció
8.7m - 8.7m 6.211
9 7  Százkarátos szerelem
7.4m -10.0% 24.8m 17.641
10 6  Veszélyzóna
7.3m -11.6% 17.3m 12.391



 



Címkék

box office comedy animation woody allen intercom sequel spider man superhero children movie brit flick box office hazai big bang media ads service 3D cinema

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr156120492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jester. 2014.05.05. 19:49:43

Úgy látszik, sokan olvassák a Pókembert lehúzó kritikákat és hallgatnak rájuk. Ahogy drágulnak a mozijegyek, úgy lesznek egyre fontosabbak a kritikák.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2014.05.05. 19:58:35

@Jester.: Nem hiszem, hogy a kritikáknak ehhez bármi köze lenne (ha lenne, a Transzcendenst nem 80-90 ezren néznék meg, hanem negyed annyian). Egyszerűen unalmas már Pókember nekünk.

Jester. 2014.05.05. 20:00:43

@Takács Máté: Az tény, hogy túl korán jött ez a remake-sorozat.

TomPowell25 2014.05.05. 22:05:12

@Jester.: plusz a piac is telítettebb lett, mint 10 éve.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása