aeon flux

ready for the action now, danger boy?

most akkor dobjam tűzre a woody allen dvd-imet? Zalaba_Ferenc
2014. február 02. 14:40:00

Kategória: film offtopic 74 komment

Négy Oscar és bő 250 egyéb fontos díj és jelölés után Woody Allen idén életműdíjban is részesült a Külföldi Újságírók Szövetsége részéről, melyet jó szokásához híven nem vett át, de a média most nem emiatt ismételgeti nevét, nem is a Blue Jasmine miatt, amely remek "slice of life", azaz még inkább "slice of lies" sztori, melyért Cate Blanchett teljesen megérdemelten fog Oscar-díjat nyerni. No, de mennyien tapsolnak majd őszintén?

Történt ugyanis, Woody Allen egykori élettársa, Mia Farrow lánya, Dylan nyílt levélben nyilatkozott arról, hogy Allen mit művelt vele 7 éves korában. Konkrétan molesztálta, állítja. Az esetből nem lett vádemelés, mivel a körülmények eléggé ellentmondásosak, és végül maga Farrow is azt nyilatkozta, hogy nem akarja ilyesminek kitenni a lányát. De a mag el lett ültetve. És most újra kikelni látszik.

Nem reszortom ítéletet mondani, nem is kívánok, hisz maximum az előítélet beszélhetne belőlem, amely előjeltől függetlenül balgaság lenne, de ha teszem azt, nem egy "publicity stunt"-ról van szó, hanem kiderülne, hogy Allen bűnös, akkor onnantól kezdve mit kezdhet az ember Woody Allennel, a művésszel? Hogy viszonyuljon ahhoz a 79 éves alkotóhoz, aki még annyi év után is tud újat és jót mondani filmjeivel? Megvethetjük, mint embert, mi több, a legtöbbünk személyesen tekerné ki annak a nyakát, aki ilyesmit tenne a gyermekével, de ez automatikusan azt jelentené, hogy életművét is tűzre kell vetnünk? Könnyen rá lehetne vágni, hogy "igen", és akkor mehetne a kukába a teljes Polanski-életmű, meg Victor Salva két Jeepers Creeperse (habár ez utóbbitól talán nem lenne olyan nehéz megválni), és a sort még lehetne folytatni

Isten mentsen attól, hogy szemet hunyjak egy ilyen súlyos bűn felett, ha Allen bűnössége kiderül, akkor igenis hurcolják meg, és Hollywoodban is legyen számkivetett, ahol ennél már jóval kisebb bűnök miatt is kitagadtak mesterembereket, de ha visszanézek életművére, vagy ha eszembe jut az az axióma, hogy gyakorta a legbetegebb elmék szülik a legszebb gondolatokat, akkor kissé elbizonytalanodok: együtt kell-e kezelnem az embert és a művészt? Te hogy vélekedsz?

woodyallen.jpg

Címkék

offtopic velemeny hollywood woody allen roman polanski aeonflux

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr565794087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2014.02.02. 14:56:31

Szerintem egy művész magánélete és munkássága két külön dolog. Szóval ha bűnös ítéljék el de annak semmi köze ahhoz, hogy milyen filmeket készített.

Én sok színészt kedvelek amúgy de többségük magánélete a legkevésbé sem érdekel.

ungverjaland 2014.02.02. 15:02:36

Szerintem a művész és a művei abszolút szétválaszthatóak. Attól, hogy Polanski emberileg egy nulla, a Chinatown, a Repulsion vagy a Rosemary's Baby ugyanolyan klasszikusok maradnak. Allen-nel hasonló a helyzet.

Megszámlálhatatlan a nagy művészek száma akik amúgy emberileg megkérdőjelezhetőek voltak. Hitchcock, Dali stb. Persze az elkerülhetetlen lesz, hogy minden alkalommal amikor Allen neve felmerül, majd ez fog beugrani, de ezt fontos szerintem elválasztani a filmjeitől.

szkristof92 2014.02.02. 15:06:01

Alkotás és alkotó kapcsolata. A téma, amiről órákon és oldalakon keresztül lehetne vitázni, felsorolni a különböző érveket és ellenérveket. Én a magam részéről úgy vagyok ezzel a dologgal: Ha igaz ez a dolog, és tény lesz, hogy Woody Allen tényleg molesztálta a nevelt lányát 7 évesen, és nem csak figyelemkurvulás az egész Mia Farrow lánya részéről (ugyebár Farrow rettenetesen gyűlölte Woody-t ezt megelőzően is, és azóta is minden alkalmat megragad, hogy ezt a világ tudtára juttassa), akkor igen Woody Allen magánemberként egy szörnyeteg, és előbb amputálom le valamelyik végtagom egy kávéskanállal, mintsem egy ilyen tettet bármiféleképpen védjek. De, mennyiben von le Woody Allen filmjeinek értékéből? Rosszabb filmek lesznek tőle? Nem. Mennyit von le Woody Allen azon érdemeiből, hogy megannyi szellemes, vicces, kiváló filmet alkotott, szintén pazarul megírt női karakterekkel? Semennyit. Miért kellene fontos legyen egy film megítélésében a rendezőjének a magánélete? Lehet utálni de szerintem maga az alkotás minden körülmények közt fontosabb, mint az alkotó.

Ha megtörtént, akkor az borzalmas, de ez még nem fog befolyásolni abban, hogy ugyanolyan élvezettel nézzem a Fogd a pénzt és fuss-t, az Annie Hall-t vagy a többi filmjét. Woody Allen zseniális író és rendező és ezen ez sem fog változtatni. Ahogyan ZF itt fent mondta, a Kínai negyed és a Zongorista sem lesz rosszabb film attól, amit Polanski magánemberként művelt, ahogy a Végjáték is úgyanolyan kiváló regény marad annak ellenére, hogy Orson Scott Card egy homofób, és még lehetne a sort folytatni. Nem tudom, hogy hol olvastam, de egy angol nyelvű idézet pont idevág: "If we only absorb the work of creators whose worldview we would find okay, we will barely encounter anything cultural at all."

Ja, és azt meg külön kikérem magamnak, hogy valaki számon kérje az embereken, hogy még ezek után is szeretik a filmjeit. De ez csak az én véleményem.

ungverjaland 2014.02.02. 15:07:02

@Zalaba_Ferenc: Nem, de nem azért mert Hitler festette, hanem mert amúgy annyira nem jó festmény.:)

Deepblue Noir (törölt) 2014.02.02. 15:13:45

nem véletlen, hogy pont díjszezonban dobta be ismét.
mindenesetre az vizsgálható, vajon ilyen attitűdök megjelennek-e allen filmjeiben

Németh Barna 2014.02.02. 15:14:14

Polanskit sem doatam ki, ezt sem fogom. A műalkotás műalkotás marad. Viszont a Farrow-család eddigi ténykedését figyelembe véve újra megnézem a Jagtent.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2014.02.02. 15:17:57

Na dobd ki, de semmiképp se tartsd meg őket. Add például nekem, én majd megőrzöm és napi 5 percet csúnyán nézek rájuk :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.02.02. 15:32:17

az alkotó, meg az alkotása nálam is két különböző dolog.

Kemény Husi 2014.02.02. 16:12:17

A Creepers egy dolog, Salvánál én inkább a Powder miatt sajnálkozom. Hiába lusta Carrie/X-men utánérzés, egyértelműen kiderül belőle, hogy a pasasnak van szíve, és képes jól megírni/elmesélni egy sztorit, ám ha úgy ülsz le elé, hogy tisztában vagy a "tudnivalókkal" (szerencsére nekem enélkül volt meg először), lehetetlen kikapcsolni a cinizmust. Halva született mű, esélye sem volt, pedig egyébként hatalmas kultfilm lehetne.

Shopping 2014.02.02. 17:03:44

@Zalaba_Ferenc: Miért? Ki festette? Hitler?
Azt ha azt mondom igen akkor náci vagyok?

kézműves étcsokimikulás 2014.02.02. 17:21:05

ha igaz a dolog,akkor minden eredmenyetol fuggetlenul egy emberi hulladek es tunjon el a kozeletbol...

muvesz,ezert ot maskent kellene kezelni,mint barmelyik masik pedofilt???
nem...
"alkotott" idaig,van,akinek tetszik,van akinek nem,izles kerdese(nem merheto a dolog,szemben egy sport vagy egyeb eredmennyel...)de aki mindezek utan kiall mellette az ne emeljen szot a tobbi ilyen buncselekmeny eseteben sem...
legyen az uszoedzo,pap vagy tanar...

jo lenne,ha a kettos merce itt nem jatszana be(termeszetesen be fog,mert o tuggyukki es "muvesz"...)es ha bunozo akkor kapja meg a bunteteset...

Holle anyó 2014.02.02. 17:46:32

WA nem molesztált gyereket, csak a begőzölt MF hazudik, nem igazán értem, miért nem indult eljárás ellene.

Polanskinak pedig egy anyuka húzta a farkára a direkte partivadász-kurvának nevelt lányát, de sajnos nem jött össze házasság a GAZDAG HÍRESSÉGGEL, aztán zsarolni sem lehetett, ezért jól alátettek szegénynek. A törvény szigora az ártatlan kislányok védelmét célozza, nem pedig a férjfogásra idomított cafkákét. Tény, hogy ilyen ribancot sem szabad felhúzni a farkadra, de ilyenkor tisztelt feljelentő szülőkkel együtt kellene felelni a molesztálónak.

Számomra sem Polanski, sem WA nem hulladék, bár Woody filmjeit olyan nagyon nem szeretem.

Never 2014.02.02. 17:50:13

Aki pedofil, és képes molesztálni a gondjaira bízott (vagy bármilyen más) gyereket, azt bizony meg kell bélyegezni, ki kell zárni a társadalomból és a műveit is akként kell értékelni, hogy az egy perverz ember alkotása.

Nincs "magánember" és "alkotó" szétválasztás ezen a téren. Pont ma volt cikk az Indexen Dr. Mengeléről. Vajon elfogadhatóak-e Mengele tudományos kutatási eredményei, ha azokat emberek szenvedése árán érte el? Felhasználhatóak-e a japánok Mandzsúriában embereken végzett kísérleteivel szerzett kutatási eredmények? Ez sem más.

Polanskit megvetem. Gyáva ember, aki nem vállalja a tetteiért a felelősséget, hanem inkább elmenekül és egy életen át bujkál, aztán pedig a befolyásos haverjaival próbálja magát tisztára mosatni. Ha jól emlékszem, Nick Nolte volt, aki demonstratíve ülve maradt és nem tapsolt, amikor Polanski díjat kapott. Ez egy komoly ember viselkedése.

Ha Woody tényleg pedofil, akkor élete végéig börtönbe kell zárni, méghozzá a teljesen szokásos, túlzsúfolt, bandák által uralt, mezítlábas köz-börtönbe.

♔batyu♔ 2014.02.02. 17:51:00

A filmjeit meg kell tartani, a csókát pedig ki kell herélni. Vagy bedobni az éhes négerek közé, tolerancia miazmás.

Muad\\\'Dib 2014.02.02. 17:52:30

Mindenképpen érdemes szétválasztani a műveket magától az embertől. Ahogy normális ember egy művész ilyen-olyan politikai beállítottságát (igen, még ha náczi/komcsi volt is) is képes elválasztani a műveitől, úgy a bűnözői mivoltánál is ezt kell tenni. Ha beigazolódnak a vádak, le kell ültetni, mint bármely más embert, de ettől még nem lesz jobb, vagy rosszabb egy adott műve...

♔batyu♔ 2014.02.02. 17:52:42

@Never: Zsidó is, liberális is, ez sokak számára egyenlő a felmentéssel.

Muad\\\'Dib 2014.02.02. 17:53:45

@Never:
"...Felhasználhatóak-e a japánok Mandzsúriában embereken végzett kísérleteivel szerzett kutatási eredmények?..."
Igen, felhasználták. Zokszó nélkül.

Sírköves Slomó 2014.02.02. 17:54:59

Nem mintha meglepő lenne egy ilyen megjelenésü figura aberráltsága, de lehet hogy csak vmi pénzlehúzda van a dolog mögött.

Vagy a 2 együtt.

szkristof92 2014.02.02. 17:55:04

Az igen, már gyűlnek az "így meg úgy kell kicsinálni" féle kommentek. Fucking beautiful.

Fatal Error! System Halted! 2014.02.02. 17:56:13

Kikerült az index blogketrecébe, jönnek a csőcselék.

Az is fasza, hogy a "gyerek" 93-óta megvárta a 6-7 Oscar-jelölést + 1 Oscar-díjat, és csak most "ragadott tollat", pedig elmondása szerint, undorodott a férfiaktól, étkezési zavarai voltak stb.

Elfogyott a pénz vagy mi az isten?

♔batyu♔ 2014.02.02. 17:56:20

@szkristof92: Gondolom, ha a te lányoddal csinálná valaki, nem sokat haboznál. Vagy akkor is tolerancia?

szkristof92 2014.02.02. 17:57:00

Ja, hogy kint van a bejegyzés Index címlapon? Nincs több kérdésem.

Sírköves Slomó 2014.02.02. 17:57:26

'Ha változtatni akarsz a világon, kezdd magadon!'

Ez biza azt jelenti hogy ha bebizonyosodnak a vádak akkor a terméket dobni kell sőt azt is meg kell bélyegezni aki ennek ellenére terjeszti.

freddyD 2014.02.02. 17:57:50

Ott van az ennél sokkal durvább Lost Prophets énekes. Ha én zenéjük rajongója volnék, képtelen volnék még egyszer jó ízűen meghallgatni tőlük egy dalt.

Allenhez sosem fűzött semmilyen kapcsolat, egy filmjét láttam és azt is rohadtul untam (Éjfélkor Párizsban).

♔batyu♔ 2014.02.02. 17:58:14

@Fatal Error! System Halted!: Azért annyira a világot nem lepi ám meg, ha egy liberális zsidóról kiderül, hogy pedofil. (Pld. Cohn Bendit, így hirtelen).

Sírköves Slomó 2014.02.02. 17:59:15

@♔batyu♔:

A müvészt és a müvet szigorúan szét kell választani, ez a liberális nézet, buzulás, gyerekmolesztálás, nekrofília és más aberációk esetén.

Kivéve persze ha a szerző antiszemita, vagy valaki szerint az. Akkor nem lehet szétválasztani a müvészt és a müvet!..:DDD

szkristof92 2014.02.02. 17:59:32

@♔batyu♔: A klasszikus "te mit csinálnál" féle húzás, amikor rögvest bűntudatot próbálnak a másik emberbe kalapálni, csak mert megpróbál objektív szemszögből vizsgálni egy olyan ügyet, amiben még kurvára nincs nemhogy ítélet, de még konkrét bizonyítékok sem.

De, hogy nekem válaszoljak, nem nem lennél toleráns. Ahogy te sem.

♔batyu♔ 2014.02.02. 17:59:46

@szkristof92: Ja, az USA-ban nem nagyon lehet ezt lezsírozni. Még Woodynak sem.

Muad\\\'Dib 2014.02.02. 18:00:01

@szkristof92:
Nem igazán értem, miért probléma számodra, hogy a feltett kérdésre - "...együtt kell-e kezelnem az embert és a művészt? Te hogy vélekedsz?" - az emberek válaszolnak a saját elképzelésük szerint.

♔batyu♔ 2014.02.02. 18:00:41

@szkristof92: Itt beszélgetünk, de nem mi fogjuk megmondani, milyen büntetést kap.

szkristof92 2014.02.02. 18:02:37

@Muad\\\'Dib: Nem mondtam egy szóval sem probléma.

Csak szólok · http://iamthewitness.com/listeners/Jewish.child.molesters.that.are.never.on.the.NEWS-WHY.htm 2014.02.02. 18:03:52

@♔batyu♔: Degenerált ember lehet ez a Woody.
Miután elvált a feleségétől elvette feleségül a nevelt lányát.
bit.ly/1gDMFIQ

Fatal Error! System Halted! 2014.02.02. 18:05:16

@♔batyu♔: értem.
Szar lehet nektek keresztény szektásoknak, hogy hetente derül ki, hogy melyik pap mit csinált, kisgyerekek kukijával, a keresztyéni szeretet jegyében.

♔batyu♔ 2014.02.02. 18:06:47

@Fatal Error! System Halted!: Túldimenzionálod kispajtás. Itt most egy pedofil zsidó liberálisról van szó, amit te írsz, az egy emelettel feljebb, a keresztényező blog.

♔batyu♔ 2014.02.02. 18:09:10

@Csak szólok: Ki tudja, mióta gondozhatta már már szexuális téren.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2014.02.02. 18:16:24

Nos, ez egy érdekes felvetés lett volna, de azt hiszem a címlapos náci csürhe ellehetetlenítette a diskurzust. Hihetetlen, mekkora beszűkült nyomorékok ezek :D

Fatal Error! System Halted! 2014.02.02. 18:16:32

@♔batyu♔: szar lehet szembesülni az Istened szolgáinak gyarlóságával.

@Csak szólok:
Ezért felesleges volt regelni.
Ezzel mit szeretnél bizonyítani? Hogy vannak pedofil rabbik? Ah, most egy világ dőlt össze bennem! Hinnye, köszönöm, most már egészen más szemmel nézek rájuk.

Sírköves Slomó 2014.02.02. 18:19:33

@Fatal Error! System Halted!:

Nem értik a retardáltak, hogy a müvész és a mü 2 dolog. El kell választani, egy zseni igenis lehet aberrált.

1 kivétel van, antiszemita az nem lehet, akkor nem szabad elválasztani a dolgokat. Aki a legnagyobb bünre is képes, annak csak a bojkott jut!

ephart 2014.02.02. 18:21:35

fajtája miatt ez csak csíntevés.aki mást állít az antiizé

♔batyu♔ 2014.02.02. 18:23:57

@Fatal Error! System Halted!: Itt inkább neked vannak ilyesmi problémáid. Nem baj, szokjad.

♔batyu♔ 2014.02.02. 18:25:05

@ephart: Ja, itt már egyesek náciznak.

Fatal Error! System Halted! 2014.02.02. 18:32:20

@Sírköves Slomó:
Nem akarom nagyon propagálni az oldalt (meta), de ott nagyon szépen kigyűjtötték azokat a művészeket, híres történelmi személyeket, akik antiszemiták voltak, és mégis nagyon szépen megéltek, illetve elismertek lettek.

Szóval mellé.

Sírköves Slomó 2014.02.02. 18:34:21

@Fatal Error! System Halted!: Na ja, csak azért van a meta, mert a mainstream-ben ezek az emberek nem antiszemiták.

Metá-t meg csak az antiszemetek olvasnak.

MACISAJT 2014.02.02. 18:40:13

Már akkor ki kellett volna közösíteni, mikor a felesége arra ment haza hogy éppen a Koreából importált kiskorú nevelt lányát kúrja...
(az hogy utána elvált és elvette a kiskorút, azzal sokat segített, tényleg.)

De hát mint tudjuk, az e fajta körökben más a mérce.
Polanski is leitatott majd megerőszakolt egy 13 éves lányt, utána vígan él Párizsban illetve járja a világot,a nagyon szigorú USA igazságszolgáltatása valahogy évtizedek óta nem éri utol.(ő nem Snowden, vagy a Wiki leaks-es menekülő).
Ha nagyon előkerült a téma, akkor rendezett egy két holokaustfilmet.

Business as usual.

Sírköves Slomó 2014.02.02. 18:42:14

@MACISAJT: Ennyi csak jár nekik, hisz túlélták a holokausztborzalmakat.

Fatal Error! System Halted! 2014.02.02. 18:45:30

@♔batyu♔: tehát szerinted zsidó vagyok. Nem talált.
Ellenben én biztosan tudom, hogy te antiszemita vagy.

MACISAJT 2014.02.02. 18:47:20

@Sírköves Slomó:

Ez a pöcs?
Ez bizony Konigsberg néven 1935-ben Brooklynban született és ottani héber iskolába járt.

Holle anyó 2014.02.02. 18:47:20

@♔batyu♔: Az én lányommal nem csinálná, mert vigyázok rá.Történetesen elváltam amikor 12 évesek voltak a lányaim, pasim is volt, de sosem találkoztak, azt sem tudták, hogy van. A jelenlegi párommal is csak akkor ismerkedtek meg, és akkor költöztünk össze, amikor már nekik is volt pasijuk.

Nem olyan bonyolult ez....

Sírköves Slomó 2014.02.02. 18:48:19

@MACISAJT: Na ez is azt jelenti hogy túlélte a holokausztot.

Te nem tucc zsidó fejjel gondolkodni, az a bajod.

gyerekpornó rendező 2014.02.02. 19:04:08

Mekkora hazugsagok mar ezek, mikor valakinek 20 ev mulva eszebe jut, hogy ot molesztalta, az akkora mar ismert, sikeres, gazdag szinesz uzletember.
Az emberek meg egyszeruen irigyek, ezert imadjak ha egy gazdag hires embert tonkretesznek, akar hazugsag aran is.

Szerintem felesleges belekeverni a szexualitast. Minden evben az oscar dij utan, sorsoljanak ki egy hireseget, akit a csocselek szorakoztatasara nyilvanosan kivegeznek, es akkor csocselek jol erezne magat.

Gallion 2014.02.02. 19:16:47

Kár hogy a megjegyzéseknél a téma a turbó magyarok pörgésére futott ki. Pedig érdekes volt a felvetés.

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2014.02.02. 19:41:09

Rohadt pedófil bűnőzőt lelőni mind egy kútyát!!! Igenis ezt kéne csinálni vele ha híress ha nem!!! Az úndoríttóság embertelenség ilyen szintje nézzen mindenki tükőrbe aki az ilyen embert védi aki ilyen filmeket néz!!! Mert az is megérne pár évet aki ezek után még nézi ennek a rohadéknak a filmjeit!!! Igenis tisztelt libernyákok vannak bűnők amikre nincs bocsánat!!! Aki Gyereket sőt Kis Gyereket sexuálisan mólesztál azt a tőrvény teljes erelyével kell űldőzni egy pillanatra se békét hagyni neki akár 99 évessen is igen!!! És ha elkapták akkor kiherélés kínzások aztán be a bőrtőnbe a kan négerek közé!!! Igen ez a Woody Allen ezt érdemli és ugyanezt érdemlik azok is akik ilyen embert ilyen cselekményeket még védenek!!! Undoríttó aljas állat dolog ez tőletek!!!!!

Nyílméregbéka 2014.02.02. 19:49:31

Hozzá akartam szólni, de megjelent az indexes söpredék, és elment a kedvem. Pedig a téma megérne egy komolyabb vitát.

Taxman 2014.02.02. 20:12:13

Na akkor még egyszer:

444.hu/2014/01/29/ot-dolog-amit-erdemes-megismernie-mielott-iteletet-mond-magaban-woody-allen-gyerekmolesztalasi-ugyeben/

Kéretik ezt is elolvasni!!!

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2014.02.02. 20:19:27

Van az a régi kis modoros anekdota, nem emlékszem már rá pontosan, de arra megy rá, hogy te elvetetted volna magzatként Beethovent, megválasztottad volna Hitlert és hasonlók.
Bár eredetileg nem ez a lényege, de számomra pont azt jelképezi, hogy alaphelyzetben a tv mögött ülve pont leszarod, hogy a rendező pedofil volt-e. Pl. most néztem egy filmet, a stáblistáig azt sem tudtam, ki rendezte, és most is csak egy névvel vagyok beljebb.

Az már egy más kérdés, hogy az információ birtokában mihez kéne kezdeni, de azt hiszem a fenti példából is látszik, hogy ez nem igazán elementáris része a műélvezetnek.

Folytattam már vitákat erről, és ott szóba jött az, hogy nem lehet elválasztani a kettőt, mert a művész szükségszerűen megjelenik a műveiben, de akkor mi van? Láttam már olyan filmeket, amik sokkal betegebb gondolatokat prezentáltak, mint bármelyik számkivetett rendező vagy gondolkodó, pedig azokat elvileg makulátlan életű emberek alkották.

Németh Barna 2014.02.02. 22:27:12

Woody Allen hamisnak és szégyenteljesnek tartja ex-nevelt lánya vádjait.

variety.com/2014/film/news/woody-allen-calls-sexual-abuse-claims-untrue-and-disgraceful-1201083173/

Egyébként ha sok évvel ezelőtt már nyomozást folyt az ügyben és a hatóságok nem találtak semmi terhelőt ellene, akkor vajon most mit akartak elérni Farrow-ék?

mucsailajos (törölt) 2014.02.02. 23:08:35

Woody Allen emberileg nem nulla akkor sem, ha molesztált. Hanem egy olyan ember, aki egyszer bűnt követett el. Tudomásul kell venni, hogy az ember nem fekete vagy fehér, időnként művelhet elfogadhatatlan dolgokat is. De ha emberileg nulla lenne, akkor nem lehetne művész sem.

isvaen 2014.02.02. 23:14:19

anno, amikor farrow állt elő a sztorival, allen vállalta a hazugságvizsgálót, farrow nem. itt nem lehet igazságot tenni.
a filmjei ettől függetlenül jók. ez kb olyan mint A vadászat-ban. ki hisz kinek...

mucsailajos (törölt) 2014.02.02. 23:19:15

Amúgy meg az egész pedofilhiszti egy méretes baromság.

Alfoldi Robert. 2014.02.03. 02:35:33

Szerintem a kiscsaj erezze magat megtisztelve, hogy egy ilyen nagy sztar mint Woody Allenn foglalkozott vele. Akarmit is csinalt vele, legyen ra buszke, hogy ilyen hatassal volt ra.

Ez az ugy is csak, Woody Allenn rendkivuli nagysagat, sokszinuseget mutatja.

kescefko19 2014.02.03. 07:01:23

@Alfoldi Robert.: Ez vicc, vagy tényleg ekkora seggfej vagy?

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2014.02.05. 11:31:23

"együtt kell-e kezelnem az embert és a művészt? Te hogy vélekedsz?"

Amíg nem bizonyított Allen bűnössége addig erről totál feleslegesnek tartok értekezni. Legalábbis vele kapcs. (Általánosságban meg most nincs kedvem belemenni, mert úgy elég sok tényező függvénye.)
@MACISAJT: Soon-Yi már nem volt kiskorú. Ez is egy tipikus tévhit WA.nek kapcs.
@végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll: jól van, pihenj.
@girllover: de legalább egy vicces troll :)

convar · http://docs.google.com/document/d/1C9jtT9NLDNv_80m_U9Pv5X_LwJb3bFUqhOMhafMalGg/ 2014.02.05. 11:33:25

@convar: WA.nek --> WA-nel (a WA egyébként Woody Allent takar, ha vkinek esetleg nem volna tiszta)

isvaen 2014.04.26. 10:47:25

hát a bryan singer DVD-kkel mi lesz?

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása