Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

aeon flux

ready for the action now, danger boy?

démonok között: a magyar szinkron Takács Máté
2013. szeptember 18. 14:46:00

Kategória: film 6 komment

Nem precedens nélküli –lásd Sinister, de kétség kívül ritka dolog szinkronizált horrorfilmet találni a moziműsorban. (Mondjuk az utóbbi tagmondat a 'szinkronizált' nélkül is stimmel.) Ugyanakkor a holnaptól látható Démonok között egyúttal globális blockbuster is –hiszen már több mint 270 millió dollárt kasszírozott–, azoknak meg kijár az ilyesmi. Nálunk viszont rekordot várhatóan csak egyetlen aspektusban állít be: a közreműködő fiatalkorú szinkronszínésznők számában.

the_conjuring_lili_taylor.jpg


Vera Farmiga – Bertalan Ágnes. A Warren-házaspár egyik felét játszó Farmiga most először tűnik fel a hazai vásznakon szinkronizált filmben, magyar hangja pedig ugyanaz, akit Oscar-jelölt szerepe esetében, az Egek urában is hallhattunk. Sőt, egy tiszavirág életű sorozatban (Undercover) is Bertalan Ágnes szinkronizálta.

Patrick Wilson – Széles Tamás. Wilsont korábban Miller Zoltán magyarította kétszer is moziban (A szupercsapat, Ébredj velünk!), de ezeken kívül is találkozhattunk már ezzel a párosítással. Széles Tamás egy teljesen új ember az ő esetében.

Lili Taylor – Kisfalvi Krisztina. Taylornak több volt a magyar hangja eddig, mint égen a csillag, de Kisfalvi Krisztina legalább ismétlődő a névsorban, lévén másfél évtizede akadt egy videofilm, aminél rá esett a választás. A legtöbbször egyébként Zakariás Éva szinkronizálta.

Ron Livingston – Czvetkó Sándor. A Livingstont eddig tolmácsoló hazaiakkal is Dunát lehetne rekeszteni, és egészen elképesztő nevek is elfordulnak (úgymint Gergely Róbert), de például Miller Zoltán és Széles Tamás is, s most Czvetkó Sándor bővíti ezt a listát.

valamint:
Morganna Bridgers – Sipos Eszter
John Brotherton – Zöld Csaba
Shanley Caswell – Hermann Lilla
Shannon Cook – Czető Roland
Steve Coulter – Orosz István
Kyla Deaver – Károlyi Lili
Mackenzie Foy – Jelinek Éva
Marion Guyot – Molnár Zsuzsa
Sterling Jerins – Vida Sára
Joey King – Győriványi Laura
Hayley McFarland – Koller Virág
Arnell Powell – Maday Gábor
Amy Tipton – Bálizs Anett

a magyar változat munkatársai:
magyar szöveg: Tóth Tamás
hangmérnök: Illés Gergely
rendezőasszisztens és vágó: Kajdácsi Brigitta
szinkronrendező: Csörögi István

A filmet az InterCom mutatja be szeptember 19-én. Eredeti nyelven a Cinema City Aréna, Debrecen, MOM Park és Szeged vetíti.

the_conjuring_hun_poszter.jpg

Címkék

horror szinkron intercom patrick wilson zöld csaba james wan czvetko sandor toth tamas szeles tamas bertalan agnes csörögi istvan czetö roland koller virag kisfalvi krisztina orosz istvan kajdacsi brigitta jelinek eva illes gergely

A bejegyzés trackback címe:

http://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr685522294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.09.18. 14:57:57

hm, kíváncsi vagyok.
Kritika lesz?

m.martin91 2013.09.18. 15:26:48

A Csöröginek már az elnök végveszélyben c. film kapcsán is voltak érthetetlen húzásai, itt egy van, de az pont az egyik főszereplőhöz kapcsolódik. Nem tudom Széles Tamás hogyan került képbe, de az ő hangját és Wilson fejét nagyon nehéz elképzelni együtt. Az rendben van, hogy Miller Zoltánra nem számított, vele egyébként is nehéz lenne elképzelni egy horrorfilmet, de a második lehetőség elméletileg Stohl András kellett volna, hogy legyen. Széles Tamás nagyon komoly hibának tűnik, s mivel a filmnek lesz folytatása, ez a következő részre is kihathat. Tény, hogy a Csörögi nagy név a szakmában, de érdemes lenne elgondolkodnia azon, hogy mostanában milyen munkákat adott ki a kezei közül. Persze nyilván látni kell a filmet, előzetesen könnyű kritizálni, de ez a páros elsőre nagy melléfogásnak tűnik nekem.
A többi viszont rendben van, Vera Farmiga hangja adott volt, Livingston-nak pedig Czvetkó Sándor kifejezetten jó választás, teljes mértékben illik rá.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.09.18. 15:31:54

félOFF: Menjetek a fácséra, mert egy villámjáték keretében jegyet nyerhettek a film ma esti, premier előtti előadására!

www.facebook.com/AeonfluxHUN

TomPowell25 2013.09.18. 16:46:46

@m.martin91: Igen, nekem is ez a párosítás szúrt a leginkább szemet, mert Wilsonhoz tökéletesen passzol Miller Zoltán, aki viszont lehet, hogy a 2 kaliber szinkronja miatt nem ért rá. Viszont Széles jelenleg az egyik legjobb a szakmában, tehát ilyen téren nem nagyon féltem a minőséget. A Livingstone-Cvetkó párosítás pedig telitalálat szerintem is.

nandy89 2013.10.11. 20:33:06

hol lehet megnézni magyar szinkronnal online? :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Filmes naplók

Beszélt