aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: csak isten bocsáthat meg [only god forgives] (2013) Cseh Dániel
2013. augusztus 04. 21:00:00

Kategória: film 28 komment

Nicolas Winding Refn túl messzire ment. Új filmjét a cannes-i fesztiválon füttykoncert fogadta, a vetítés során távozó kritikusok életük egyik legborzalmasabb élményéről számoltak be, a recenziók öncélú brutalitást, vontatott, mesterkélt cselekményt és bántóan minimalista színészi játékot említenek. A megannyi remek alkotás után végül Drive című, méltán kultikus státusznak örvendő filmjével a nagyközönség szívébe is bebocsátást nyerő dán rendező nem tudta, hol a határ. Only God Forgives című, a bangkoki alvilág mocsarában elmerülő szerzeményével bezárta az ajtót a lábnyomában haladó nézők előtt. Vitathatatlan sorok, a többi pusztán értelmezés kérdése. Nicolas Winding Refn ugyanis valóban túl messzire ment. 90 perces lázálmában fügét mutatott mindennek, ami valaha keretek közé szorított egy alkotót, eltörölte a szabályokat, és elfoglalta méltó helyét a legnagyobbak, Bergman, Pasolini és Godard mellett.

Only God Forgives.jpg

Refn alkotásaiban a történet kivétel nélkül minden esetben másodlagos. Cselekmények, fordulatok és emberek helyett érzelmek, fogalmak és szimbólumok bástyáiból épül fel az alkotó vára. Az Only God Forgives szólhatna egy Julian nevű drogkereskedőről, akit bátyja halálán való kényszerű bosszúvétele vívódásra késztet, egy nevén nem nevezett rendőrfőnökről, aki minden írott törvényt arcon köpve oszt igazságot és egy anyáról, aki elnyomás alatt tartja gyermekét, de nem tesz így. Álcázhatná magát egy véres, fordulatos bosszúfilmnek, hamis illúziókat ültetve ezzel a néző fejébe, de nem tesz így. Helyette elmeséli a legősibb történetet Jóról, Gonoszról és a két végtelen erő között felőrlődő Emberről, szól bűnről, bűnbocsánatról, a helyes útról letérő, a visszaúton rendre megbotló, megváltást kereső eltévedt bárányról. Szól Istenről, szól az Ördögről, szól az Édenkertben tévelygő első Teremtményről, aki vásárra viszi a bőrét, hogy megtanulja a Jó és a Rossz fogalmát.

A lesújtó kritika azt mondja, az Only God Forgives nehezen dekódolható. A lesújtó kritika azt mondja, az Only God Forgives öncélúan brutális. A lesújtó kritika azt mondja, az Only God Forgives vontatott. A lesújtó kritika téved. Az Only God Forgives, lévén a mindenség alapjait alkotó történetet hivatott elmesélni, minden, csak nem nehezen dekódolható. Elvárja a figyelmet, elvárja a megértés irányába mutató szándékot. Az Only God Forgives tisztában van vele, hogy a figyelmet a kényelmi állapotból való legrövidebb úton történő kirántással tudja magáévá tenni, ezért végtelenül brutális, brutalitásának azonban célja van. Az Only God Forgives végtelen tartalommal, megannyi szimbolikus képpel és mozdulattal, több szálon futó cselekménnyel, elemi üzenettel, ősi kérdésekkel tölti meg játékidejének minden másodpercét, teszi ezt hidegen, feszülten, türelmesen, az érzelmek skáláját végponttól végpontig bejáró utazásra invitálva a befogadót.

Martinez vérfagyasztó szerzeményei, Smith festményszerű, az utóbbi esztendők mezőnyéből magasan kiemelkedő képei, Gosling hátborzongatóan minimalista, mégis kifejező játéka, a szerepében rémisztő boldogsággal fürdő Scott Thomas, a semmihez nem fogható jelenléttel bíró Pansringarm, és a kritikákból rendre kifelejtett, ugyanakkor legalább annyira zseniális Phongham alkotják a kötőanyagot. Ők, és a film többi megnevezhető, kézzel fogható, értelmezhető pozitívuma segítenek felfogni a felfoghatatlant, megérteni azt, ahogy Refn megfogja a hetedik művészetet, és arra használja, amiért megteremtetett. Megalkot valamit, aztán leteszi a földre, kívül a komfortzónánkon. Hogy a kényelmet választva, a messzi távolból ítélkezünk felette, vagy kimerészkedünk oda, ahol emberemlékezet óta nem jártunk, és engedjük, hogy megtörténjen velünk a film, már csak rajtunk múlik.rating-10.gif

Kapcsolódó anyag:
Csak Isten bocsáthat meg - KONTRA

Only God Forgives Poster.jpg

„Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.”

Ézsaiás könyve (55:7)

Címkék

kritika thriller drama crime kristin scott thomas ryan gosling nicolas winding refn 10csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr185445154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cseh Dániel · http://aeonflux.blog.hu/ 2013.08.04. 21:03:32

Tekintettel a film összetettségére, többféle különböző lehetséges olvasatára és értelmezésére hamarosan spoileres kibeszélő is fog születni a témában!

OneBoy FromBrasil 2013.08.04. 21:12:45

Na erről van szó...erre számitva ülök be megnézni. :-)

szkristof92 2013.08.04. 21:16:33

Nem számítottam rá, hogy 10/10-et fog kapni (kíváncsi vagyok mi lesz ZF véleménye róla) de ez mindenképp biztató. Jómagam megvárom a mozipremiert, hogy aztán beszállhassak a kitárgyalásba. :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.08.04. 21:33:03

@szkristof92: A szerző is megvárta a mozipremiert - az angolt :) -, és én is meg fogom várni, mert az előzetesek alapján ez egy olyan darabnak tűnik, melyet KISZABOTT nagy vásznon kell látni.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.08.04. 21:40:27

Egyetértek a kritikával, bár nálam csak 8 - 8,5/10 (viszont 1-2 újranézést még tuti megél, aztán lehet változik a vélemény)

Refn - Gosling páros látszik, hogy nagyon jól működik, és bár Gosling most kevesebbet szerepelt a kamerák előtt, mint a Driveban, de hozta azt, amit a film elvárt, hozta azt a rettentően magas színvonalat, amit a film hozott.

megosztó a film? Igen. De az efféle művészi filmeknél ez általában így is van. A rendező nem popcorn filmet készített, így csak az fogja élvezni, aki azonosulni akar a filmmel, és úgymond "együtt lélegzik" a rendezővel. Nekem sikerült, és tetszett is a film. Lassú és unalmas? Lassúnak, lassú, de ez adja a báját. Unalmasnak meg egyáltalán nem unalmas. Egyszerűen csak letaglózó.

Jason13 2013.08.04. 21:41:24

Remek írás,nekem is nagyon tetszett a film,ha minden jól alakul,már csütörtökön az első vetítésen ott leszek a vetítőteremben,mert ezt tényleg látni kell moziban.

galamb01 2013.08.04. 21:50:40

lesz róla normális kritika is, vagy csak ilyen másodkezes?

ungverjaland 2013.08.04. 22:02:38

Én valahol középtájon állok a film megítélésével kapcsolatban. Aki úgy ül neki, hogy egy Drive-hoz hasonló filmet fog látni, az nagyon utálni fogja. Aki úgy ül neki, hogy teljesen nyitott bármire, még ő is lehet hogy nagyon utálni fogja.

Hogy lassú és unalmas-e a film? Szerintem nem. Legalábbis lassúnak lassú, de nem a lassúság megy a film rovására. Unalmasnak sem unalmas, a túlburjánzó vizualitásával folyamatosan van mit nézni és figyelni. Az alapvető problémám a filmmel kapcsolatban az, hogy üres. Ez nem lenne probléma, ha az ürességnek lenne célja. És persze van is célja. Az üresség maga a film. Csak akkor elgondolkozhatunk azon, hogy nem öncélú ez egy kicsit? Amit Refn felépít az egy érdekes koncepció. Sőt mondhatni nagyon hatásos koncepció, amiben a szereplők és a film maga egymásra támaszkodó motívumrendszerben működnek. Ezzel csak az a baj, hogy ez stílusgyakorlatnak nagyon jó, de filmnek szerintem kevés. Nekem legalábbis kevés.

McCl@ne 2013.08.04. 22:05:05

@ungverjaland: "üres", "kevés"... Mi hiányzik neked a filmből? Mi az, ami itt nincs meg, de egy másik, hasonló, ám jobb alkotásban megvan?

ungverjaland 2013.08.04. 22:15:27

@McCl@ne: Üres, mert gyakorlatilag nincs cselekmény. Üres, mert gyakorlatilag nincs karakterfejlődés. Sőt, karakterek sem nagyon vannak. Üres térben mozgó üres karakterek. Mint írtam, ez az üresség nyilvánvalóan maga a koncepció. Ezt értem. És ez tulajdonképpen működik is. De nekem ez a koncepció önmagában kevés.

McCl@ne 2013.08.04. 22:29:46

@ungverjaland: nincs karakterfejlődés???
Nincs cselekmény? :O
SPOILER
SPOILER
SPOILER

Julian bűnbánata és felelősségvállalása mi, ha nem karakterfejlődés?
A karakterek hogy a bánatba lennének már üresek? Önmagukban is tökéletesen megállnák a helyüket, de még ott van mindennek a tetejében, amit szimbolizálnak, ha egyáltalán egyszerű szimbolikáról beszélünk csak!
Későbbre tartogattam, de ezek fényében egyértelmű: hiába hangoztatod, nem értetted a filmet.

Winkie 2013.08.04. 22:32:41

"ez egy olyan darabnak tűnik, melyet KISZABOTT nagy vásznon kell látni."

És kicseszettül így van! Nagyon látványos a film, nagyvászonra való nagy felbontásban.
Bár nálam "csak" 9/10 a film, ott van az idén látott legjobbak között. És örülök, hogy végre nem a magyar címen rugóznak. Az Irgalmatlan hatalmas félrefordítás lett volna...

KeriJoe 2013.08.04. 22:37:24

Voltak jó pillanatai a filmnek de amikor a tényleges 85 perces játékidőből 10 perc arra megy hogy a főmufti rendőrfőnök borzasztóan énekel a beosztottainak két vérfürdő közt, ott elszakadt a cérna. Értem én hogy művészi szintekről beszélünk és ezzel a rendező azt akarta bemutatni a maga nyelvén hogy az összes rendőr úgy táncol ahogy a főgenya fütyül, de ez akkor is sok. A túlzott művésziesség ma már nem divat, a kritikusok is utálják és az átlag néző is, a filmbuzik is, mindenki, pár "pszichopatát" kivéve. Ennyi.

ungverjaland 2013.08.04. 22:46:37

@McCl@ne: ALIG van cselekmény és karakterfejlődés. És mint mondtam, nem is ezzel van a baj. Hanem azzal, hogy szereplők díszletként vannak odarakva, hogy ezt a szimbólumokból összetákolt koncepciót megtartsa. Félreértés ne essék, nyilvánvaló, hogy egy egészet áthatja egy freudi szimbólumrendszer, amiben ezek a szereplők jól értelmezhetőek, és egy koherens egészet alkotnak. Ezzel nincs is gond, de nekem egy jó filmhez kevés. És nem, nagyon is értettem a filmet, ezért írtam, hogy én díjazom a film alapkoncepcióját, de nekem ennél több kell. Ezzel együtt egy 6/10-et szerintem simán kiosztok rá az ötlet miatt, de nekem nem több ennél.

Drakeamarth 2013.08.04. 22:49:04

Ez egy bűnös hely... Ez egy bűnös város.

Wintermoots (törölt) 2013.08.04. 23:03:18

elhatároztam, hogy kizárólag akkor fogok negatívkodni egy film kapcsán, ha nagyon indokolt. nehogy már én legyek az aki mindig kifogásokat keres:)
de csak holnaptól érvényes ez, most még van egy órám.
írtam, töröltem, újraírtam, töröltem:)
mindenesetre azért a bergman-pasolini-godard mellé helyezéssel vigyázni kell, történeti jelentősége aligha lesz akkora mint emezeké, függetlenül attól, tetszik-e nekünk vagy sem.

Wintermoots (törölt) 2013.08.04. 23:04:54

"I grew up in a cinema family. My parents were brought up on the French New Wave. That was God to them, but to me it was the antichrist, and how better to rebel against your parents than by watching something your mother is going to hate, which were American horror movies. When I saw Texas Chain Saw Massacre, I realized: I don't want to be a director, I don't want to be a writer, I don't want to be a producer, I don't want to be a photographer, I don't want to be an editor, I don't want to be a sound man. I want to be all of them at once. And that film proved that you can do it because that movie is not a normal movie."

a rendezőt idéztem, ezzel mindent elmondtam, amit szerettem volna.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2013.08.04. 23:45:17

@ungverjaland: Akartam én is írni, de nagyjából tökéletesen összefoglaltad, amit gondolok. (Mondjuk engem ez a szimbólumrendszer sem nyűgözött le.)

Annyit még, hogy kíváncsi leszek arra a kibeszélőre, a sok értő embernek mi jött át ebből a "bonyolult" történetből. (Csak mert idáig az értés - nem értés témakörében konkrétumok nem igazán kerültek elő.)

Nepi_ 2013.08.05. 07:50:00

Eléggé meglepett ez a maximális pontszám. Ebből látszik ahány ember, annyi ízlés. Nekem egy keserves kínszenvedés volt az egész, a közel másfél órás játékidőt kb. két és fél órának éltem meg. Pedig nagyon vártam. Viszont egy nulla cselekménnyel megáldott öncélú művészfilmet kaptam. A képi világa gyönyörű volt, de a tartalom… Nicolas Winding Refnnek nem lenne szabad forgatókönyvet írni. A Driveot szerettem, a Bronson már túl beteg volt, ott számomra Tom Hardy zseniális játéka tette még nézhetővé, de ez az Only God Forgives… Szerintem már önmagában az is árulkodik a produkcióról, hogy Gosling össze is kapott a rendezővel a film elkészítése után…

Kovács Erzsébet 2013.08.05. 09:22:49

@Wintermoots: De azért ebben az is benne van, hogy az emberre ugyanolyan erősen, meghatározóan hat, ami (a szülei ízlése, itt az újhullám) ellen küzd, mint amivel küzd.

dracoo 2013.08.05. 10:04:46

Akartam erről a filmről írni, nagyon akartam, de még párszor meg kell néznem hozzá. Ez egy beteg világ, ahol sokszor az tűnik normálisnak, ami nem az - és fordítva. Annyit elöljáróban megjegyeznék, hogy annyira azért nem voltak szépek a képek, mint inkább hangulatosak; nem egyszer szörnyen giccsesnek találtam a helyszíneket, a világítást például. Kétségtelen azonban, hogy mind-mind hozzáadtak valamit a hangulat megteremtése érdekében, s számomra nem is volt annyira zavaró. Hogy értelmezést is idekeverjek kicsit, nos... Nem keverek, mert el tudom fogadni mások véleményét a filmről, ugyanakkor sajátos életfilozófiámnak hála azt vettem észre, itt még a legártatlanabb szereplő sem ártatlan, senki és semmi nem tud maradéktalanul szeplőtelen lenni. Csak a gonoszság foka, mértéke változó, s bár csak Isten bocsáthat meg, Ő sem fog. Még párszor meg kell néznem a filmet...

Ui.: nekem valahogy nem tartoznak a kedvenceim közé Refn filmjei, de a Drive pl. kivétel volt, és lehet, kezdek hozzászokni a stílusához, mert ez is esélyes... Más, nagyon más, de jó.

Wintermoots (törölt) 2013.08.05. 14:16:30

@Kovács Erzsébet:

persze, ez is benne van.
(és ő még mondhatta, hogy a szülei által nézett filmeknek volt egy határozott karaktere---"modern", "posztmodern" művészfilmek. (ahogy korábban is volt "papa mozija" és hasonlók)
vajon mondjuk a 90-es évek közepe utáni filmeken felnőtt generáció esetében beszélhetünk-e hasonlóról, van-e itt is olyan karaktere a filmeknek ami ellen a gyerekek majd lázadhatnak?)

Kovács Erzsébet 2013.08.05. 14:47:09

@Wintermoots: Ne légy ilyen pesszimista. :-) Minden nemzedék elemi igénye, hogy meghatározhassa magát a múltjával szemben, bármi is legyen az.

Kovács Erzsébet 2013.08.05. 14:49:22

@dracoo: Miért, a Drive esztétikája nem a giccs határán egyensúlyozott (rózsaszín tipográfia, szintizene)? Mint ma sokan, valószínűleg ő is ellenpontozásra használ giccset.

Wintermoots (törölt) 2013.08.05. 17:18:02

@Kovács Erzsébet:

(az állandó kritizálást és negatív megjegyzéseket el tudom hagyni, de a pesszimizmusom már sajnos nem...)
ezt úgy értettem, hogy olyan történeti jelentőségű alkotások, mint anno az említett művészfilmek, nem igazán vannak itt nyugaton (máshol persze lehetnek), ill. eleve kevesebb befolyással bírnak a játékfilmek az emberekre szerintem (van sok valóságshow, rengeteg tévésorozat, videoklipek stb, régen kevesebb volt)

dracoo 2013.08.06. 01:09:55

@Kovács Erzsébet: ööö, de. Csak ott nem volt annyira kirívó számomra, mint ennél.

szkristof92 2013.08.11. 19:05:01

Na én is megnéztem az év talán legmegosztóbb filmjét és azt kell mondanom, hogy bár nekem tetszett, azt is abszolút megértem, aki a plafonra mászik tőle. Nagyon hangulat és emberfüggő alkotás, sok ok miatt. A 90 perces játékidőt, a lassú tempó és a minimalista dramaturgia miatt kettőnek érzi az ember, a karakterek inkább szimbólumok mint hús-vér emberi szereplők, nagyon sötét és nyomasztó atmoszférája van, és az erőszakábrázolás Refn legtöbb filmjéhez hasonlóan brutális. A rendezői életműben leginkább a Fear X-hez és a Valhalla Rising-hoz tudom hasonlítani, bár azoknál sokkal befogadhatóbb volt számomra, noha ennek is vannak momentumai, (pl. SPOILER: amikor Julian felfedezi az anyja holttestét, akkor felvágja a hasát és belenyúl, WTF?) amiket nem tudtam hova tenni. Szóval nem volt egy olyan foghúzós élmény, mint amilyennek sok negatív kritika leírta, de nem mestermű, amilyennek itt le van írva, mert végig volt benne valami távolságtartó modorosság, ami miatt nem lehetett olyan katartikus mint anno két éve a Drive. Azt viszont most aláírom, hogy a film hangulatnak teljes átéléséhez mozivászon szükségeltetik, mert valósággal pulzál minden képkockája, hihetetlenül dinamikus és erős színvilággal dolgozott itt Refn még magához képest is. 7/10

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása