aeon flux

ready for the action now, danger boy?

kritika: halálos iramban 6. [fast & furious 6] (2013) Zalaba_Ferenc
2013. május 16. 14:14:00

Kategória: film 35 komment

Dom, Brian és a többiek a jól megérdemelt hereverésüket töltik, mikor egyszer csak felbukkan Hobbs (Dwayne Johnson), aki a két rész között a mindenre elszánt üldözőből hirtelen puszipajtássá vedlett át, és a banda segítségét kéri egy könyörtelen gazfickó, Owen Shaw (Luke Evans) kézre kerítésében, cserébe amnesztiát ígér, továbbá Dom kezébe nyom egy képet a halottnak hitt Lettyről (Michelle Rodriguez), aki mostanság Shawval csapatja (ahogy azt a filmben mondják). Akcióra fel.

fast&furious6_620.jpg

Súlyos sorokat pazaroltam el a cselekmény összefoglalására, és valószínűsíthetően többet kotlottam rajta, mint Chris Morgan tette azt a forgatókönyvön, és ezúttal még a "nem létezik forgatókönyv" szófordulatot sem lehet elsütni, ugyanis sajnos létezik forgatókönyv, és vannak benne mondatok meg történések, de az előbbiek nem akkor viccesek, amikor azok szeretnének lenni, az utóbbiakban pedig annyi értelem sincs, mint egy kiszuperált gumiabroncsban. Persze, önző és buta dolog lenne ezeket az "apró" hibákat felrónom egy olyan franchise hatodik részének, amely már fogantatásakor is kizárólag az adrenalinról, a tesztoszteronról és a gázolajról szólt (az egyéb nedveket pedig a nézők szolgáltatták), de olyan jó volt látni, ahogy a körbe-körbeautókázásból fokozatosan egyfajta szajré-széria nőtte ki magát lüke, túldimenzionált, de szerethető figurákkal, melyekhez végül egy olyan ellen is társult, akit szívből lehet szeretni (ez volt az ötödik rész).

Ez az új epizód viszont elég sokat pedálozik azért, hogy ragyogóra polírozott nimbuszát lerombolja, mert alig van benne olyan perc, hogy valamelyik szereplő ne mondjon vagy tegyen valami égbekiáltó baromságot, és még feszítsen is hozzá. A benyögések hatványozódásával párhuzamosan laposodnak el a poénok, és ezt ellenpontozandó majd mindenki karikatúrát farag magából (aki eddig még nem volt az, persze). Még Dwayne Johnson is rossz és rosszul időzített beköpésekkel pumpálgatja a virtuális keménykedést, pedig ő aztán igazán ért ahhoz, hogy brutálisan ciki filmekből emelt fővel jöjjön ki.

Ami a cselekményt illeti, bizonyos fordulatokat simán le lehetne nullázni azzal, ha valaki időközönként felvenné a telefont, és odaszólna egy másik figurának, aki épp csapdába sétál, hogy ne tegye azt. Terítékre kerülnek olyan szuperfriss történetbéli eszközök is, mint az amnézia, vagy a szándékosan fogságba vonuló gonosz, aki mindezt azért teszi, mert "része a tervnek". És az utolsó harmadban kalapból előhúzott nyusziként egy árulót is sikerül bedobni a közösbe, aminek csupán annyi jelentősége van, hogy ő meg ő is megverekedhessen egymással.

Még szerencse, hogy eme harmadik harmadban már a kutya se foglalkozik ezekkel a dolgokkal, hisz a vásznon épp autós-repülős égszakadás-földindulás zajlik. A fizikának és logikának ezúttal sincs semmi szerepe, de még a kontinuitásnak se nagyon (hacsak nem a földkerekség leghosszabb leszállópályájára gondolok, mikor a "folytonosság" szót említem), ellenben a nézőnek olyan elképesztő autó-akrobatikában lehet része, amilyen a világon nincs. Emlékszem, amikor tátott szájjal néztem a T2 kamionos jelenetét, vagy Cameronnál maradva a True Lies repülős finisét: nos, ezek az akciók már sehol sincsenek ahhoz, ahol most tart a filmvilág. S hogy ez mennyire jól, azt majd a box office dönti el.

Mindenesetre a hetedik résznek már a stáblista közben megágyaznak, melynek minőségére eme futam szereplése valószínűleg nem lesz hatással, pedig nem lenne rossz, ha majd egy kicsit jobban ráfeküdnének a karakterisztikára, ha már ennyi jó kiállású emberük van hozzá. Igazán nem kérek sokat.

Kapcsolódó anyag:
Halálos iram - kritika
Halálos iramban: Ötödik sebesség - kritika

kövess minket facebookon és twitteren!

Címkék

kritika 5csillagos action michelle rodriguez sequel cars vin diesel paul walker fast and furious justin lin gina carano luke evans dwayne the rock johnson

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr135303088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dean6 2013.05.16. 14:20:34

Hasonló pontot kapott nálad,mint az előző rész,ami nekem nagyon nagy meglepetés volt.Baromi jól szórakoztam rajta akkoriban,újranézve pár napja már nem volt olyan nagy a lelkesedés,de még mindig korrekt akció-orgia lett.Ettől sem várok sokat,csak zúzzon akinek zúznia kell! A karakterek úgy is elviszik a hátukon a filmet,nem kell ide nagy történet.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.16. 14:21:43

A folytonosság már régen halott eme szériánál, hiszen Hannak is elvileg annak kéne lennie a Tokiói hajsza alapján. :)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.16. 14:22:21

@Dean6: AZ utolsó fél óráig eléggé négyesre állt a dolog, de az az elképesztő cirkuszolás ott a végén azért felhúzta kicsit, de a hatos ötöse azért elég messze van az ötös hatosától. :)

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.05.16. 14:23:14

Jason Statham 5 secnél többet szerepel benne? Vagy annyit kapott, mint Diesel a Tokiói hajszában?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.16. 14:23:34

@Takács Máté: Képzeld, van ám timeline-ja a szériának. :) Ilyen sorrendben követik egymást:

1, 2, 4, 5, 6, 3. Pontosabban van még egy apró kis kavar, de az már spoiler lenne.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.16. 14:24:46

@REMY: Nem tudom, mennyit kapott Disley a Tokióiban, ugyanis azt a filmet a mai napig nem bírtam végignézni. :) A The Stath szereplésének mennyisége meg legyen meglepi, ha már az IMDb sikeresen lelőtte a poént.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.16. 14:39:08

@Zalaba_Ferenc: Annyit kapott Diesel abban kb., mint Arnold Az Amazonas kincsében. Na jó, egy szóval és egy másodperccel többet. :)

szkristof92 2013.05.16. 14:44:08

Nekem az ötödik 2011 legnagyobb guilty pleasure-je volt. Remélem ez lesz 2013-é. :)

Bublos Zoltán 2013.05.16. 15:06:45

Én erre önszántamból először nem is akartam elmenni. Habár az 5. rész jó volt, szóval azért szórakoztam rajta, de a forgatókönyv olyan volt mintha két hiperaktív 8 éves írta volna (itt most a film végére gondolok leginkább).

De mivel később kiderült hogy apámat ezzel is megakarjuk lepni születésnapjára, így úgy tűnik hogy mégis csak meg fogom ezt nézni. Majd csak nem lesz olyan rossz. :D

OneBoy FromBrasil 2013.05.16. 15:13:34

és Gina Carano? ...hány mondata-ütése van?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.16. 15:24:21

@Takács Máté: Ennél azért többet dolgozik a The Stath, de túlzásba nem viszi.

McCl@ne 2013.05.16. 15:28:07

Ha annyira 5|10, mint amennyire az előző 6|10 volt, akkor minden rendben :) Nem is számítottam másmilyen értékelésre.
Azért kérdezek, ha már ilyen - feleslegesen - szerencsés voltál, hogy láttad: miben más ez, mint az 5. rész?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.16. 16:12:13

@McCl@ne: Miért feleslegesen? Nem értem, azért, mert nem voltam tőle elragadtatva? Csak azokra a filmekre járjak, azokról a filmekről írjak, amitől tuti el leszek ragadtatva? Honnan tudjam előre, mitől leszek elragadtatva, és mitől nem? :)

De hogy a kérdésed kevésbé piszkálódó részére is válaszoljak: az a baj, hogy butább volt, mint az előző, ami persze szintén buta volt, de szórakoztatóan buta, ez a fejezet esetenként viszont már bántóan buta volt.

És nem szeretem az olyan hányaveti megoldásokat, ahogy Letty-t visszahozták, ahogy az előző rész 1-2 szereplőjét egyszerűen leírták, vagy a szimpla oda nem figyelés. Például hárman dumálgatnak egy garázsban, két feladat között viccelődnek, semmi extra: lezajlik a jelenet, utána megérkezik kocsival A Szikla, és mi az első mondata: "elég a pofázásból, feladat van". Honnan a francból tudta, hogy ezek épp nem dolgoztak, hanem dumáltak? Onnan, hogy a fogatókönyvíró tudta, és elfeledkezett arról az apróságról, hogy amit ő tud, azt a karaktereinek nem feltétlenül kell tudnia. Tényleg apróság, de sok kis ilyen apróság azért okoz némi bosszúságot (a nagy baromságok mellett persze :).

McCl@ne 2013.05.16. 16:28:22

@Zalaba_Ferenc: Nem feltétlenül piszkálódásnak szántam, inkább csak jelezni akarta, hogy borítékolható volt ez az értékelés, ami mondjuk jóval negatívabb, mint szinte bárhol (most nem akarok még rotten átlaggal jönni, mert korai, de elég jó eddig).
Aki rendszeres olvasó itt, az tudja, hogy pl. nem szereted Vin Dieselt, vagy azt, hogy a Fast Five kritika is inkább tűnik első olvasatra legalább egy 7-esnek, de mintha kötelezően legörbülne a pontszám. Tudom, hogy utálod az ilyen megállapításokat, nem is basztatásnak szánom. Inkább furcsa, hogy nem küldtél el magad helyett valakit - ilyen kaliberű filmre biztos ráharaptak volna - vagy nem bíztad másra az írást, hiszen ha én tudom rólad, hogy nem vagy oda mondjuk a főszereplőért, akkor neked is tudnod kell :)
Illetve ennél még a Geekzen jól megfogalmazott jelenség viccesebb, amikor a kritikusok hevesen kérik az elnézéseket azért, mert jól szórakoztak a filmen, és ugyan próbálják a lehető legjobban lehúzni a pontszámot a végén, de üvölt az egészről, hogy marha jól szórakoztak. Ezt az 5. résznél éreztem az írásodon, most már nem, csak tényleg nem értem, hogy mit vártál. Persze aztán lehet, hogy jövő héten én is csalódottan jövök ki, de kétlem.

Arra még nagyon kíváncsi lennék, hogy a szinkron milyen lett, de az ilyen "csapatás, veretés, tépünk-vagy-lépünk" borzalmak miatt már jó előre nagyon félek :( Eleve Diesel/Rock szinkronnal egy tragédia...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.16. 16:31:04

spoilermentes?! :D:D:D:D:D:D:D

egyébként meg, majd ha kijön, vagy lesz a neten megnézem, de a Riddick, nah az bitangul néz ki!

drazsika 2013.05.16. 16:31:55

Ciki vagy nem, én ezt a filmet jobban várom mint a Star Treket. Az ötödik részt teljes szívemből szeretem és a trailereket látva akcióból itt sem lesz hiány. Imádtam hogy tényleg autókat törtek és kaszkadőröket használtak és be kell vallanom hogy én még a karaktereket is csípem, Dwayne Johnson pedig nagyon jól ismerte fel hogy milyen filmben szerepel. Justin Lin nem csodálom hogy nem vállalta a hetedik részt ilyen határidőre, alig várom hogy milyen munkát kap legközelebb (gyanítom hogy amilyet csak akar). Az akciók amúgy vannak olyan jók mint az előző filmben?

McCl@ne 2013.05.16. 16:35:57

@doggfather: Remélem kamerás verziót nézel majd és az én fejem fog belelógni. Az ugyanis jó nagy, de persze úgyis mindegy, igaz? ;)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.16. 16:39:22

@McCl@ne: :D:D

nem, valószínű mozi lesz belőle, de hogy nem premier az tuti, majd ha egyszer nagyon unatkozom.

Az az igazság, hogy szidom ezt a szériát mint a bokrot, de csípem Rock-ot is, mindegy miben játszik, Diesel meg riddick óta istencsászár nálam. :)

Csak az fáj, hogy nem azt csinálja, illetve nem abból készül a 6ik, hanem ebből a sokkal gyengébb alapanyagból. :S

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.16. 17:02:25

@McCl@ne: Nem utálom én a Dieselt, csak a filmjei egy részét nem szeretem. :) AZ ötödik nagyon kellemes meglepetés volt, és igazából a negyediket is képes voltam értékelni (főleg a tragikus harmadik után :), szóval az előjelek és a várakozásom pozitív volt, ehhez képest kissé csalódottan jöttem ki a moziból. A "tentpole" filmekről amúgy általában én szeretek írni, de ha szépen megkéred Barnát, akkor lehet, hogy összedob majd ő is egy szösszenetet. Ha jól tudom, ő nagy fan. :)

McCl@ne 2013.05.16. 17:03:23

@doggfather: Kíváncsi lennék, hogy mi a problémád a sorozattal (kizárólag a Diesel főszereplésével készült részeket vonom ide, a 2. és 3. rohadt gagyi spin-offok a szememben)... Jó lenne már olvasni egy összeszedett véleményt erről, mert ez a "nahát, ebben gyors autók és izmos pasik meg jó nők vannak? pfuj!" színvonal, amit a művészfilmeket épp az adott héten felfedezők képviselnek, nos... rohadt fárasztó. Mielőtt félreértés lenne, kritikus tollából ilyet nagyon ritkán olvas az ember, pont a nézők egy rétege szokott halálosan megsértődni, amiért nem olvasnak fel egyik részben sem Edgar Allan Poe-tól, és semmiféle mögöttes értelmezés nincs a gyorsulási versenyek, megélhetési/robinhood-bűnözés mögött :)
A Point Break remake-je, és annak az - átmeneti 4. rész után a Fast Five-val - totálisan jó irányt vett továbbgondolása... én így tekintek a F&F sorozatra.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.16. 17:03:49

@McCl@ne: Kár is lenne szépíteni, a szinkron nem túl jó. Eleve nem szeretem, ahogy Galamb lazára veszi a figurát, de ezúttal még magán is túltett.

drazsika 2013.05.16. 17:07:48

@Zalaba_Ferenc: ugye a MOM-ban lesz eredeti nyelvű kópia?

m.martin91 2013.05.16. 17:32:18

The Rock szinkronja ugye nem Schneider Zoltán? Ugye nem...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.16. 17:39:00

@McCl@ne: már valahol írtam, hogy az a bajom vele, hogy míg az első részben diesel bandája amolyan gettókemény kölykök voltak, addigra az 5ik részre ocean 11-es terveket szövögető szuperkatona lett mind aki mindenhez ért. (jól lő, jól vezet, jól sexel, jól verekszik, mindenkit átver stb.)

Ami miatt tetszett az első (és a második rész is nekem) az pont elveszett a 3ik résztől.

És egyre jobban távolodik a fast & furius érzéstől.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.16. 17:40:22

Világos, hogy kell egy frencsájszank valami evolúció ha nem akar unalmas, és önismétlő lenni, csak szerintem ez az evolúció nem sikerült jól, de legalábbis nem tetszik.

McCl@ne 2013.05.16. 22:37:58

@doggfather: "5ik részre ocean 11-es terveket szövögető"
...ez volt a "kössünk rá egy több tonnás széfet 2 sokszáz lóerős autóra és húzzuk keresztül mindenen", ugye? :D
Ehhez képest az első rész súlyosan túlvariált kamionfosztásai is elképesztő komplexitással bírnak :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.17. 10:28:29

@McCl@ne: nem a terv maga, hanem ahogy körül állják az asztalt, hogy húde gondolkodunk, aztán lesz belőle egy keresztülhúzás. :)

Bublos Zoltán 2013.05.17. 12:51:16

Hát, ha beleszólhatok, ez az Ocean's 11-es húzás nekem is szemet szúrt. Teljesen olyan érzésem volt mint az Olasz melónál, ami nagyon gáz, mivel ez egy Halálos iramban film. Nekem az első kettő tetszett eddig a legjobban. Meg a negyedik rész is tetszett valamennyire, csak aztán jött az ötödik rész ami nagyon bugyuta történettel bírt.

Spawn85 2013.05.17. 23:43:50

@Takács Máté: Ha jól tudom, Justin Lin egyszer nyilatkozta, hogy a Tokiói Hajsza után készült filmek időben előtte játszódnak, ezért van még életben Han.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.05.18. 07:18:43

@Spawn85: Oké, oké, ez nyilvánvaló, de már annyi részt nyomnak be a Hajsza elé, hogy Sung Kang és Vin Diesel öregember lesz, mire időben egymásba csúsznak a részek...

skaven 2013.05.19. 15:01:39

nem volt ez annyira veszes. az akciojelenetek baromira jol vannak benne megcsinalva, ha nem gondolunk bele egyikbe sem hogy mekkora baromsag, akkor jol el lehet lenni a film alatt. de teny hogy az elozo resz jobb volt.

Dean6 2013.05.23. 18:55:57

Nem volt rossz,de szerintem az 5.rész jobb volt.Az akciók tényleg látványosak,bár kicsit hosszúak voltak,de azért volt benne pár mellébeszélgetés,amelyeket rövidebbre is vághattak volna. Ezzel a résszel bezárult az eddigi franchise,végre behozták a 3.részt is.A + jelenet megmosolyogtató volt,már csak az kellett volna,hogy Audival jöjjön :) Jó volt,de szerintem az évenkénti egy rész kicsit gyors lesz,itt is érezhető volt,hogy kicsit kevés volt az alapanyag.Egy kicsit erőltetett volt. Az elején a montázs elég nosztalgikus volt,jó ötlet volt.Mindezek után iszonyat jó szórakozás,és a karakterek elviszi a hátukon a filmet,meg persze az akciók.7/10
7/10

szkristof92 2013.05.24. 20:20:42

Az ötödikhez hasonló (sőt azt nálam egy hajszállal fel is múló), hihetlenül szórakoztató akcióabszurditás, amiben a fizika és a realitás annyira nincs jelen, hogy szinte az ember azt gondolja, hogy Vin Diesel és gárdája vagy titánacélból van és nem izomból, vagy ez az egész egy másik dimenzióban játszódik, ahol nincsenek szabályok. De valahol pont ez adja meg az egésznek a báját, na meg az, hogy abszolút nem veszi magát komolyan. Bűnöd élvezet a javából. 8.5/10

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.08.18. 14:34:41

megnéztem és unalmas volt, de nagyon. :S

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása