aeon flux

ready for the action now, danger boy?

csapda: a magyar szinkron Takács Máté
2013. március 03. 10:16:00

Kategória: film 16 komment

A jövő héttől belesétálhatunk Dwayne Johnson új akciófilmjébe a mozikban, és ahogy azt a Big Bang Mediától már megszokhattuk, ezúttal sem kell olvasással bajlódnunk, így minden tekintet a főszereplő izmaira szegeződhet.

snitch_small.jpg

Dwayne Johnson – Kamarás Iván. A múmia visszatérben két szó nem sok, annyi se jutott az egykori pankrátornak, ám A Skorpiókirály óta jó párszor találkozhattunk vele a vásznon szinkronizált körülmények között, mindig valaki más tolmácsolásában: az említett spin-offban Selmeczi Roland, A Boszorkány-hegyben Barabás Kiss Zoltán, a Pancser police-ban Galambos Péter, a Halálos iramban: Ötödik sebességben Schneider Zoltán, az Utazás a rejtélyes szigetrében Maday Gábor szólaltatta meg, most pedig Kamarás Iván is beáll a sorba, a G.I. Joe: Megtorlással pedig újabb névvel bővül e névjegyzék egy hónap múlva.

Susan Sarandon – Kovács Nóra. Igen terebélyes az a lista, amit Kovács Nóra magáénak tudhat csak a tavalyi évből: Rebecca DeMornay, Michelle Pfeiffer, Emma Thompson, Sally Field, Anjelica Huston, Cate Blanchett, és bizony alig két hónapja hallhattuk Susan Sarandonként is a Végzetes hazugságokban.

Barry Pepper – Szakács Tibor. Barry Pepper ezúttal is elég sajátos kinézetű figurát játszik, s hozzá egy meglehetősen eredeti magyar hangot talált a szinkronrendező. Szakács Tibor viszonylag kevés ilyen jellegű munkája közé tartozik az Apokalipszis most első szinkronja (Laurence Fishburne) és a Hitman - A bérgyilkos (Henry Ian Cusick).

Benjamin Bratt – László Zsolt. Nem először bízták László Zsoltra Brattet: Az Adroméda-törzs tévéfilm-változatában már hallhattuk őt, de ettől eltekintve ez is egy újszerűnek mondható választás.

Michael Kenneth Williams – Dolmány Attila. Aki magyarul nézi a Drót és a Gengszterkorzó című televíziós sorozatokat, nem fog csalódni: azokban is ugyanez a felállás.

Melina KanakaredesŐsi Ildikó. Hasonlóképpen, ez a társítás is televíziós gyökerekkel rendelkezik, méghozzá a New York-i helyszínelőkből eredve.

valamint:
Jon Bernthal – Pál Tamás
Jason Douglas – Törköly Levente
Jayson Floyd – Pavletits Béla
Rafi Gavron – Fehér Tibor
David Harbour – Csankó Zoltán
Kym Jackson – Balogh Anikó
Lela Loren – Pálmai Anna
Spencer Miller – Straub Martin
JD Pardo – Horváth Illés
Tim J. Smith – Bolla Róbert
Darnell Trotter – Nagy Zsolt
Nadine Velazquez – Szávai Viktória

a magyar változat munkatársai:
magyar szöveg: Szekeres Viktor
hangmérnök: Erdélyi Imre
szinkronrendező: Aprics László

A filmet március 7-én mutatja be a Big Bang Media.

snitch_hun_poszter.jpg

Címkék

szinkron thriller kamaras ivan action susan sarandon benjamin bratt barry pepper törköly levente magyarvalosag crime movie dwayne the rock johnson big bang media dolmany attila laszlo zsolt csanko zoltan feher tibor kovacs nora ösi ildiko szavai viktoria palmai anna szekeres viktor aprics laszlo straub martin pal tamas bolla robert szakacs tibor erdelyi imre

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr315114167

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.03.03. 10:23:43

sikerült két fantasy címet rápakolni egy földi akciófilm plakátjára.

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.03. 10:26:36

@Adam Van Helsing: A kettő együtt félmillió nézővel bír itthon. Ez a film már annak egytizedével is nagyon boldog lenne. :)

Adam Van Helsing · http://helsing.blog.hu 2013.03.03. 10:29:23

@Takács Máté: értem én az üzleti részt, de attól még hülyén néz ki :-))

goodjohnwin 2013.03.03. 10:35:37

elmegy a BBM a francba, az Ígéret földjént se játsszák sehol eredetiben. Ez valami nagyon ostoba új trend, remélem, nem szoknak rá tartósan

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.03. 10:37:29

@Adam Van Helsing: Ki tudja, lehet, hogy The Rock ebben is repked egy óriásdongó hátán, és akkor máris megvan a kapcsolat!

Takács Máté · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.03. 10:38:31

@goodjohnwin: Ahhoz kivételesen jó szinkron készült, szóval csak emiatt nem érdemes kihagyni.

Amúgy meg már rég rá vannak szokva. :)

m.martin91 2013.03.03. 14:31:13

The Rock-ot szerintem Galambos Péter-nek kellett volna szinkronizálnia. A nagydarab, kigyúrt afro színészekre az ő hangja illik rá leginkább. Szerintem ez egy komoly hiba a szinkronrendező részéről.

lisztes · http://www.facebook.com/LisztesMegmondjaATutit 2013.03.03. 15:31:39

Nehezen tudom Kamarás Iván hangját elképzelni hozzá, de majd kiderül :)

Sütemény1975 2013.03.03. 15:50:08

az mér régen rossz, ha valakinek bajlódnia kell az olvasással...

IvánBélaCsubakka · http://ivanbelacsubakka.blog.hu 2013.03.03. 16:37:00

Kamarás Iván? Gratulálok. Ennél nehezebben lehetett volna szarabbat választani. Így nem nézem meg moziban, majd itthon feliratosan. Egyébként az Erőpróba című filmben Fekete Ernő szinkronizálta Johnsont, nekem az a párosítás jött be legjobban.
A Csapda szinkronos trailerét megnézhetitek az alábbi linken. A trailer szinkronja nyilván szar, de legalább meg lehet nézni, milyen lesz Kamarás Iván hangja Dwayne Johnson arcával.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.03.03. 17:37:09

@m.martin91: Én Galambost mindenféle afroamerikai szinkronizálásától eltiltanám. Szerinte feka = flegma. Csak. És. Kizárólag.

m.martin91 2013.03.04. 11:55:42

@IvánBélaCsubakka: Hát, szerintem ez borzasztó. Legalábbis így elsőre.

@Zalaba_Ferenc: De még mindig jobb, mintha zsákbamacskát választanának (pl. Kamarás). Lehet, hogy Galambos nagyképűen csinálja, de én speciel őt szoktam meg, hogy ha ilyen erőteljes afro színészekről van szó, mint The Rock.

galamb01 2013.03.04. 15:12:22

Galambos most nincs Magyarországon.

m.martin91 2013.03.04. 16:58:54

@galamb01: Hol van és mikor jön vissza?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.03.18. 10:31:47

megnéztem és bár ne tettem volna.
egyrészt a film is unalmas, másrészt rock hangja is szörnyű. :S

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása