aeon flux

ready for the action now, danger boy?

magyar box office: django elszabadul Takács Máté
2013. január 21. 19:40:40

Kategória: film 6 komment

Ahogy az várható volt, Quentin Tarantino új filmje alaposan megrengette a hazai mozikasszákat: a Django elszabadulra csaknem félszázezren voltak kíváncsiak a premier hétvégéjén, így egy hónap után először nem a Pi élete vagy A hobbit: Váratlan utazás trónol a toplista élén.

django_unchained_small.jpg

> új filmek
Tarantino első rendezése a magyar mozikban a Ponyvaregény volt, ami bizony évtizedének egyik emblematikus filmje, szóval ilyen kezdéssel jól meg lehet alapozni egy karriert. Az akkori 180 ezer nézőt ugyanakkor sem a Jackie Brown, sem a Kill Bill 1-2. nem érte be, bár mindegyik igen szépen muzsikált. A Halálbiztos is jobban futott arányaiban, mint a legtöbb helyen, de a Becstelen brigantyk volt három és fél éve, ami (világszerte) kihagyhatatlan eseménnyé tette QT-t. A Django elszabadul felé tehát már megemelt várakozással tekinthettünk, s a hétvége nemzetközi számai arról tanúskodnak, a viszontagságos időjárás sem állhatta az érdeklődők útját. Magyarországra ez kiváltképp igaz: a legkisebb kellemetlenség miatt is reklamáló közösség felvette a hótaposót, és 64 millió forintot tuszkoltak be 43 mozi pénztárába. Ez kiváló összeg, kerek 60%-kal magasabb a brigantyk kezdésénél, pedig már az sem adta kicsire. A Django javára azonban több tényező is dolgozott: egyrészt a Pi élete és A hobbit hosszas időzése a csúcson megmutatta, mennyire hiányzik egy "nagy" film a palettáról már több hete, továbbá a brigantykhoz képest egyenesebb sztorival és eladhatóbb színészgárdával bír jelen produkció, s nem utolsósorban szinkronizáltan került a mozikba. Az, hogy Tarantinónak tényleg szüksége van-e ilyesmire, most sem fog kiderülni, de tény, a kismillió nyelven szóló (és abból egy sem magyar) Becstelen brigantyk is már egy erősen szinkronigényes környezetben jutott 247 ezer eladott jegyig. Az InterCom reménykedhet éppenséggel hasonló számokban, bár nem túl valószínű, hogy még egy Pi élete került a kezükbe. Majd elválik, az alaposan megtöltött következő két hétvégén simán lehet ismételten első a Django elszabadul.

A nagy elszabadulás közepette kevesen vették észre a hét további filmjeit. A király látogatása című történelmi vígjáték hiába idézte meg címében is a legutóbbi dadogó György királyos opust (ami nem is olyan sokkal maradt le a 200 ezer nézőtől), s hiába fut szinkronizáltan, ráadásul 23 moziban, csupán 2332 ember fantáziáját mozgatta meg. Az így összegyűlt 3 millió forint kevés volt a top 10-be jutáshoz, úgyhogy a Big Bang Media kissé elszámolta a mértéket, már ami a moziszámot illeti, s valószínűleg ők is töprengenek rajta, hogy hogy van az, hogy itten csak Richard Gere kell a népnek.

Az InterCom tavaly jóformán csak biztos lóra tett. Oké, a Rém hangosan és irtó közel nem volt éppen az, de hát Tom Hankset és Sandra Bullockot külön-külön még csak-csak, így együtt azonban már nem lehet figyelmen kívül hagyni – gondolhatták a döntészek, mire a nézők meg jól rájuk cáfoltak. Az új évben a forgalmazó farkasszemet néz a cáfolatokkal és kicsiben is játszik ismét, ennek első (és remélhetőleg az erőtlen számok ellenére nem marad meg egyetlennek) példája A kezelés című drámai komédia. John Hawkes és Helen Hunt díjszezonos figyelmet kapott játéka már elég alapnak bizonyulhatott, hogy ez a Fox Searchlight-darab ne csak az HBO vagy a  Cinemax műsorán tűnjön fel másfél év múlva, ám kevesen értékelték az igyekezetet: 1,3 millió forint gyűlt össze négy moziból, 969 néző jóvoltából. A szex önmagában jó téma, ha magyarokat a mozikba kell csábítani, ám a vastüdő nem nyerő párosítás vele, úgy tűnik.

> korábbi filmek
A Pi élete tehát három hétnyi regnálás után visszavonulót fújt az élről, de ettől még most is jelentős forgalmat bonyolított. Egy hónappal bemutatója után még mindig 20 millió forint felett képviseli magát a hétvégi listán, összbevétele pedig a 350 milliót ostromolja. Eddig 240 ezren fizettek be a 11 Oscarra esélyes drámára, amivel 2012 tizedik legnézettebb filmje.

Bronzérmes a múlt héten jól startoló Napos oldal. Az érdeklődés nem csökkent vészesen a feliratos dramedy iránt, a Fórum Hungary terjesztése maga mögé bírta szorítani A hobbitot is. Ezalatt a ParaNorman és Dredd súlyos ütéseket szenvedett; a UIP animációs mozija felezte amúgy sem túl acélos nyitányát, így 11 nap alatt még csak 10 ezren látták. A Parlux által gondozott képregény-adaptáció ugyanakkor 65%-ot zuhant, teljesen lényegtelenítve kielégítő kezdését. Ugyancsak rosszul áll a szénája a Jack Reachernek, hiszen második hete fogy túlzott mértékben nézőközönsége; a UIP krimijére eddig csupán 38,7 ezren ültek be, és ebből már 45 ezer is nehezen lesz.


> végszó & ami jön
A Django elszabadul jókor jött jó helyre, hiszen ütős bemutatkozásával sikerült tartani a múlt hétvége a decemberi kínálatból élő forgalmát. A top 10-re tehát még most is több mint 100 ezren fizettek be, egyébként csupán 432-vel kevesebben, mint egy éve, amikor is ugyancsak egy 18-as karikás, két és háromnegyed órás, szinkronizált, neves rendezővel bíró produkció jelentette az újdonságot. A következő hétvégén a UIP két filmmel is jelentkezik; nyilván sem az Anna Karenina, sem a Kényszerleszállás nem pályázhat tízezres nagyságrendű kezdeti érdeklődésre, de azért illenék megpróbálniuk. A Fórum egy európai animációs filmmel nevez (Egyesült állatok), és hát állatokkal jobban lehet járni, mint zombikkal vagy videojátékokkal, de az igazi kérdés most az, Schwarzeneggerrel mennyire lehet még jól járni? Az Erőnek erejével a Django elszabadul közönségének jelentős hányadára számít a boldoguláshoz.

A TOP 10 (csütörtök-vasárnap)

# volt
#
film csüt-vas
Ft bevétel
változás Ft össz-
bevétel
össznéző
1 ú Django elszabadul
64,1m - 64,1m 48,616
2 1 Pi élete
22,0m -42,6% 347,2m 240,563
3 3 Napos oldal
12,3m -32,2% 35,6m 26,440
4 2 A hobbit: Váratlan utazás 12,3m -46,4% 489,9m 345,464
5 6 A nyomorultak
6,7m -40,2% 91,2m 73,689
6 4 Jack Reacher
6,1m -52,7% 51,0m 38,704
7 8 Az öt legenda
5,3m -30,2% 217,6m 169,756
8 7 ParaNorman
4,7m -50,1% 15,0m 10,365
9 5 Dredd
4,4m -65,0% 19,7m 12,938
10 9 A lehetetlen
3,3m -48,0% 23,8m 17,853

a cikk elkészültében segítségünkre volt: UIP-Duna Film

Címkék

western box office tarantino comedy drama jamie foxx bill murray leonardo dicaprio intercom helen hunt christoph waltz john hawkes magyarvalosag box office hazai big bang media

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr815033093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.21. 19:49:51

Szép ez az 50e, de manapság szerintem ezt már nehezen lehet megötszörözni (karácsony nélkül főleg). Jó lesz ez 150-180e nézőnek is. Annak is lehet ám örülni. :)

freddyD 2013.01.21. 20:49:18

ParaNorman bukása számomra rejtély. Főként ha megnézem, hogy az 5 Legenda mostanra 170.000-nél tart.Wtf?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2013.01.21. 21:09:49

@freddyD: Itthon nem sok embert érdekel egy "gyurmahorror". :\

freddyD 2013.01.21. 21:45:31

@Zalaba_Ferenc: Az még rendben is lenne, de egy orosz akcentussal beszélő télapó és az álommanó akkor miért érdekli őket? :S

David S. 2013.01.22. 00:17:47

Mióta ezeket az összefoglalókat olvasom, egyre elkeseredettebb vagyok. Mert ezek alapján az jön le h nálunk kb egy hónapban egy (max két) film siker, a többi mind bukás. :( Gondolom ennek az lesz a vége h az olyan bátor forgalmazók, mint a Parlux és a Big Bang alábbhagynak a lelkesedéssel, hiszen merészségüket nem igazán értékelik idehaza. :( Én továbbra is megváltom a jegyemet próbálkozásaikra, bár már látom h ez nem sokat segít. :( Ezek alapján meg már nem is reménykedem a The Master esetleges mozibemutatójában... :(

K. Kálmán 2013.01.22. 11:00:53

@Zalaba_Ferenc: A kislányomat és engem érdekelt volna, de hiába vagyunk megyeszékhely, a filmet nem vetítik. Ilyen okokból is esnek ki nézők.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása