aeon flux

ready for the action now, danger boy?

damon lindelof nem kér a prometheus 2-ből Zalaba_Ferenc
2012. december 20. 19:14:02

Kategória: film 35 komment

Gondolom, eme hír hallatán sokan a levegőbe bokszolnak örömükben, Damon lindelof ugyanis hivatalosan is megerősítette azt, ami korábbi megjegyzéseiből már sejthető volt, mi szerint nem vesz részt a Prometheus esetleges folytatásának megírásában. A részemről az egész Prometheus 2 projekt irányában rezignált vagyok, ugyanis nem hiszem, hogy meg kéne felelni azokat a kérdéseket, melyeket az első rész feltett, legalábbis nem egyértelműen, márpedig nem hinném, hogy a Prometheus 2-ben Ridley Scott meg merné azt lépni, ami miatt az első részt olyan sok kritika érte, nevezetesen hogy további kérdéseket tegyen fel.

Lindelof távolmaradását azzal indokolta, hogy egyszerre csak egy dologgal tud foglalkozni: az első filmre egy egész éve ráment, pedig akkor csak egy forgatókönyv átírásáról volt szó; a Prometheus 2 valószínűleg két egész évet elvenne az író-producer életéből, amire jelenleg nincs kapacitása, ugyanis most még a Star Trek folytatásával bíbelődik, aztán a Brad Birddel közös projekt megvalósítása és egy tévés projekt felépítése vár rá.

Ridley Scott ugyan jelezte, hogy folytatni kívánja a Prometheust, és ezt a Fox is támogatná, egyelőre azonban nincs közelebbi infó ezzel kapcsolatban. 

Címkék

sci fi ridley scott sequel damon lindelof prometheus

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr744975239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2012.12.20. 19:54:13

Most Damon Lindehof, vagy damon Iindehof vagy damon lindehof? Végül is csak 3 helyen 3 féle módon írtátok / írattátok.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.12.20. 20:07:45

Én mondjuk kifejezetten nem örülök neki, mert feltételezem voltak válaszai a saját maga által feltett kérdésekre. Gyakorlatilag létrehozott egy félkész koncepciót, aztán kihátrált belőle.

Kétségeim amúgy nekem is vannak a 2. résszel kapcsolatban, nem tudom hogyan lehetne visszahozni az első hangulatát, ha az lesz a sztori, hogy éppen a Paradise-on akciózik a két fsz.

@Tomi from Space: Egyik sem helyes, mert nem Lindehof, hanem Lindelof ;)

Lavmitendor 2012.12.20. 20:18:44

Nekem életem egyik legnagyobb filmes csalódása volt, szóval nem halnék bele ha hagynák a francba. Viszont egy írócsere lehet hogy eltudná indítani a sorozatot egy jó irányba.

spontan · http://erdekessegek.info 2012.12.20. 20:35:26

Az Honest Trailers jól felsorolta, hogy mi volt a baj a filmmel Még Lindelof is kitweetelte a videót azzal, hogy nem volt kellemes élmény neki a megnézése:

www.youtube.com/watch?v=RBaKqOMGPWc

Ppix 2012.12.20. 21:06:53

A Prometheus egy fos. Minden irányból széteső, szarul megírt hulladék.
index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2012/06/26/40_kinzo_kerdes_a_prometheus_utan/

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.12.21. 00:13:54

Most tényleg rosszul írtam vagy csak szopattok?

Drakeamarth 2012.12.21. 01:20:15

Még szerencse, hogy nálam egy jó filmélmény nem a létező (?) plothole-ok számában mérendő.

SemBoga 2012.12.21. 07:57:35

nekem is tetszett, volt egy hangulata - és én nem nagyon éreztem, hogy ne lenne egyben a maga módján, vagy ne lehetne hozzákapcsolni az alien filmekhez

kaamir 2012.12.21. 08:11:18

Mivel az egész Alien-franchise mára teljesen paródiába fulladt, én azért szívesen megnézném, ahogy Scott meg egy új forgatókönyvíró szenved, mint Pókember a Hortobágyon, hogy Lindelof katyvaszának valami értelmet adjanak. Szeretek én nevetni :)

batboy 2012.12.21. 09:05:17

Lindelof jó munkát végzett a Prometheus forgatókönyvvel, de azért az alapötlet gerincét Spaihts szállította, így a folytatásban az ő részvételének mindenképp örülnék.

RobertJ 2012.12.21. 12:39:40

A Prometheus szerintem egy nagyon gyengére sikerült film. A történet sem extra, de a rendezés már katasztrófa. Nagyon rövid idő alatt próbál a film nagyon sokat elmondani. Valahogy nem fokozódik az izgalom a film során, kiszámítható sok esetben. Sokkal inkább a látvány került előtérbe a történet rovására. Nem tudom, hogy érdemes-e folytatni... Inkább talán nem.

Lazók György · https://filmekapolcrol.blog.hu/ 2012.12.21. 12:49:37

Hívják Akiva Goldsman-t és garantált, hogy meglesz az első rész színvonala! :)

kyanzes (törölt) 2012.12.21. 12:56:20

Nem szabadott volna ennyire elszakadni a klasszikus alien szörnyektől. Akár még tűrhető is lehetett volna a film néhány "inner-jaw" mészárlással és karmoló idegenekkel, sziszegéssel, árnyékban lopakodó szörnyekkel.

Látvány persze jópofa volt, hangulat szintén, de nagyon zavaros volt a történet és a vágás is.

akut schizo effektív pszichózis 2012.12.21. 13:36:55

én se kérek lindelof-ból... scott lehetett volna körültekintőbb is, mikor rájött, hogy ő maga nem bír egy épkézláb történetet összehozni .

akut schizo effektív pszichózis 2012.12.21. 13:45:03

@danialves: nézd meg a lostot és rájössz, hogy lindelof se tud a saját kérdéseire válaszolni .. egyszerűen egy túlhájpolt íróról van szó ..

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2012.12.21. 13:46:59

gyűlölöm Lindelofot. fogta a kedvenc franchise-omat, beleszart a közepébe, és mint egy hurrikán, akkora károkat okozott a mítoszban, bedobott egy halom bullshitet, aztán most hagyja másra, hogy próbáljon valami értelmeset kihozni az ő zagyvaságokkal teli, rettenetesen rossz szkriptjéből, kedves Lindelof, a jó kurva anyádat! (a Prometheus nem a legrosszabb a szériából, de a legkártékonyabb rész. az AVP trash volt, és már ott is volt némi mítoszgyalázás, az AVP2 meg teljesen ártatlan volt, egy trash film, amit fel is vállalt az elsővel ellentétben, nem volt jó, de ártalmatlan volt.) mondjuk én már Ridley Scottért sem lelkesedtem, kellene egy olyan fiatal tökös, friss elképzelésekkel dolgozó rendező, mint anno Fincher, aki úgy tud és mer újítani, hogy közben nem tesz tönkre egy teljes franchise-t a baromságaival. (nekem van egy olyan régi vágyam, hogy Aronofsky csináljon egy Alien filmet, olyan fojtogató atmoszférával, mint a Pi-é, vagy a Requiem-é)

szkristof92 2012.12.21. 16:50:24

@mrscottpilgrim: "az AVP2 meg teljesen ártatlan volt, egy trash film, amit fel is vállalt az elsővel ellentétben, nem volt jó, de ártalmatlan volt.."

Nekem erre csak ennyi a válaszom.

aeonflux.blog.hu/2008/01/29/kritika_aliens_vs_predator_2_1

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2012.12.21. 17:30:22

@szkristof92: egyrészt az AVP2 nem igazán bolygatta meg a mítoszt (azt nem vitatom, hogy rettenetesen szar), viszont a Prometheus visszavonhatatlanul arcon szarta a teljes franchise-t a xenomorphok eredetének ritka rossz magyarázatával. az AVP2 egy rettenetesen rossz film, rosszabb a Prometheus-nál, de legalább nem tett semmi visszafordíthatatlan borzalmat, ellenben a Prometheus-szal

szkristof92 2012.12.21. 18:16:52

@mrscottpilgrim: Igazat is adhatnék de:
1. Nem vagyok gigantikus Alien fanatista, hogy kőkemény szigorúsággal ragaszkodjak bizonyos elemeihez, mint például az eredetük, arról nem is beszélve, hogy a készítők is számos alkalommal hangoztatták, hogy a Promit sem szabad egy abszolút Alien prequel-ként kezelni, én ergo nem is tettem.

2. Az AVP2 viszont totál ugyanabba a franchise kontextusba kívánja magát belehelyezni, mint az eredeti tetralógia, és így okoz károkat. Nekem az a film maga a "bika szeme előtt lebegtettet vörös posztó" kategória, kimondhatatlanul gyűlölöm minden képkockáját.

mrscottpilgrim · http://twitter.com/mrscottpilgrim 2012.12.21. 18:31:27

@szkristof92: az AVP messze rosszabb, mint az AVP2. az AVP-t annyira gyűlölöm, hogy az AVP2-t már nem tudom tiszta szívből, mert míg az AVP2 "tudja magáról", hogy trashfilm, addig az AVP úgy tesz, mintha nem az lenne

a Prometheus is rossz. nem annyira, mint a két AVP, de rossz. és igen, míg az AVP2 elmesél egy rossz sztorit rosszul az Alien-univerzumon belül, addig a Prometheus "átértelmezi" a teljes univerzumot, de borzasztó rossz irányba, degradálva a teljes franchise-t. amúgy a faszt nem prequel, az utolsó jelenetig még bele lehetne magyarázni (persze akkor is ott a Space Jockey), de az utolsó jelenet egyértelmű, ezen túl az "Alien márkanév alatt" lett eladva, ugyanaz az univerzum, szóval egyértelműen prequel (csak Scotték sejthették, hogy gáz lesz vele, és próbálták menteni a menthetőt - gondolom)

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.12.21. 18:32:06

@batboy: Én arra lennék kíváncsi, hogy Spaihts irománya mennyire zárt, szóval a kérdőjelek egy az egyben Lindelof érdemei?

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.12.21. 18:34:02

@mrscottpilgrim: Nem direkt prequel, csupán ugyanabban az univerzumbab játszódó sztori. Olyan, mintha Gothamben egy másik szuperhős kezdene ügyködni, és néha összehozná a sors Gordon felügyelővel.

batboy 2012.12.21. 20:23:01

@Zalaba_Ferenc: teljesen zárt, az ő forgatókönyvének a vége az Alien eleje, lezuhant Juggernauttal, kirobbant mellkasú Építésszel és egy rakat tojással a raktérben.

a fekete szmötyi ott is megvan, de a bevezetőn túl nincs nagy szerepe. az Építészek bázisán klasszikus tojásokat, arctámadókat és néhány újabb típust találnak, amivel feldobják a már ismert receptet (pl. csápos chestburster, stb.). a vallási allegóriák hiányoznak, az Építészek nem akartak a Földre jönni, Peter Weyland nincs, a cég a terraformációs technológia reményében megy az LV-426-ra (nem az LV-223-ra).

Shaw és David nem repülnek a végén sehová, a piramis aktiválódik és intergalaktikus jelet küld valahová az űrbe (valszeg az Építészeknek), ők pedig reménykednek, hogy majd valaki felszedi őket.

Zalaba_Ferenc · http://aeonflux.blog.hu 2012.12.21. 20:32:12

@batboy: És azt megmagyarázza, hogy mi hatására kövülnek meg az LV-426-on lezuhant Építész csontjai? Mert ahhoz általában kell néhány (ezer) évezred.

batboy 2012.12.21. 20:47:14

@Zalaba_Ferenc: egy részletet benéztem. itt is a Földre viszik a tojásokat, de a miértet egyáltalán nem feszegeti a forgatókönyv. ez csak egy nagy fordulat a végén, hogy hopp! a Földre indul, meg kell állítani mindenáron, így Janek belevezeti a Magellánt (ie. Prometheust).

hogy a kérdésre is válaszoljak: semmi magyarázat nincs a megkövesedésre. azt mondanám, hogy mondjuk kiszáradt a bioruha. amúgy David feje végignézi az ülésben az Építész halálát, amiből megszületik az Ultramorph, amivel Shaw fogócskázik a film végén.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.12.21. 21:16:44

@akut schizo effektív pszichózis: Volt szerencsém látni a Lostot, de azért ne hasonlítsunk már össze egy filmet egy sorozattal, amit évről-évre írnak úgy, hogy minden rész végére cliffhanger kell és bármelyik évad lehet az utolsó.
Egy filmnek elvileg zárt egészet kellene alkotnia, ha meg nem, akkor elvárható lenne, hogy megcsinálják a folytatást (éppen ezért gusztustalan most kihátrálni belőle). Én még örültem is, hogy nincs lezárva, mert így nem kell megerőszakolni a történetet, hogy lehessen még belőle mondjuk két film.

btw, a Lostban ha jól emlékszem szinte minden kérdésre megkaptuk a választ, az más kérdés, hogy nem olyanokat, amelyeket a nézők nagy része elvárt (hát ezért meg már tényleg baszódjon meg, nem? :D)

@Zalaba_Ferenc: ha nagyon érdekel:
Spaiths verziója: www.prometheusforum.net/Alien-Engineers.pdf

Sütemény1975 2012.12.22. 23:57:58

@spontan: ez a trailer zseniális volt. összefoglalja a sok sületlenséget.

Drakeamarth 2012.12.23. 01:11:46

Mindig meglep, mennyire heves reakciókat tud kiváltani egy film. Persze én könnyű helyzetben vagyok, mert imádtam a Prometheust, de abszolút át tudom érezni a csalódottak helyzetét is (én a Star Wars prequeleken vagyok hasonlóképpen kiakadva).

Az egyetlen, számomra kicsit érthetetlen dolog az az, hogy a Prometheus esetében a fújolók és utálkozók teljesen figyelmen kívül hagyják a profi rendezést, a pazar színészi játékot, a hihető, realisztikus effekteket és a meghatározó, valódi scifi-filmet idéző hangulatot. Mindezen jellemzők nem mondhatók el a SW prequelekről...

akut schizo effektív pszichózis 2012.12.26. 00:50:16

@danialves: nem akartam összehasonlítani, viszont amikor meghallottam, hogy lindelof beszáll a Prometheusba elkezdtem aggódni - és nem alaptalanul.

1. Scottnak fingja nem volt, mit akar csinálni, pedig már szinte ment a forgatás
2. ezt a szart szerződtették

LOST: most hirtelen nem jut eszembe gagyibb befejezés, mint a LOST-é volt

@Drakeamarth: amiről te írsz az csak manír. inkább arra gondolj, hogy ezzel a technikával és szinészekkel egy kva jó kis filmet össze lehetett volna hozni az "Alien univerzumban". ez egy elpazarolt lehetőség volt.

Ppix 2012.12.26. 20:21:34

@Drakeamarth:
Hát b+, amit írsz az olyan, mintha kiemelnéd, hogy milyen qrva szépen szól Bach kiszűrődő zenéje a Zeneakadémia mellett, miközben az utcán a csúcsforgalomban légkalapálnak.
Már ne is haragudj, de moziba az esetek többségében kisebb-nagyobb intellektuális elvárással is megyek, és leszarom milyen fasza a CGI, ha a film forgatókönyve egy 5 éves óvodás szintjére visszalépve is értékelhetetlen...
Hiába a szép tállalás, a pazar evőkészlet, ha a főétel egy darab szar.

Drakeamarth 2012.12.26. 23:04:01

@Ppix: Wow, ennyire rossz lett volna a film? Egy darab szar? 5 éves óvodás szint? Nincs ez egy kicsit túlhisztizve? Csak azért kérdem, mert
a) Ez csak egy film (utálom ezt az "érvelést", de tényleg így van)
b)Ez nem olyan vita, ami meggyőzés alapján működik. Számomra élvezetes volt a film, bejött, és bármilyen negatívan nyilatkoznak is róla, az élményt nem vehetik el tőlem (szerencsére).
c) Sokkal jobb szeretni valamit, mint utálni, ezért inkább szerencsésnek érzem magam.

Ppix 2012.12.28. 23:05:26

@Drakeamarth:
a) igen, ez csak egy film. De szar. Egy szelet süti is csak egy süti, de lehet odaégett hulladék és isteni remekmű is. tehát érdektelen a megjegyzésed.
b) Ebben igazad van, csak nehéz a szépségre koncentrálni, amikor ebben a filmben 3 percenként előjön valami totális logikai bukfenc.
Csak párat írok le.
1) Az elején az idegen a saját lebomló DNS-ével megtermékenyíti a földet. Bekeveri a vízbe. Ez hülyesség, mint egyszeri kisérlet, hülyesség mint evolúcióbiológiai megoldás. Ezzel képtelenség magyarázni akár a földi bioszférát és különösen képtelenség az emberi fajt. OK, nincs kifejtve, de ha valaki megpróbálná akkor elárulom hogy nem sikerülne...
2) Az idegen csillagrendszer barlangrajzokon feltárt "térképei" egy gyilkos katonai fegyverraktárhoz vezetik az expediciót. Ez miért is jó ötlet? Kurvára nem kellene reklámozni egy ilyen helyet...
3) A filmben többször kiemelik, hogy ez egy hiperdrága extrém űrexpedíció. Ehhez képest a résztvevők többsége egy balfasz, szakmaiatlan idióta. Mennyire hiteles az amerikai tinisorozatok szereplőinek szintjén sem megütő idiótákra bízni egy fontos missziót. Az egész fimben azt kell bámulni, hogy milyen lúzer hibákat követnek el.
c) No problem, én meg az értelmes filmeket szeretem. Ez nem ok arra, hogy szeressem a fost is.

Drakeamarth 2012.12.29. 02:25:07

@Ppix: Úgy látom, itt alapvetően arról van szó, hogy te kijelented, hogy a film szar. Régen én is ilyen voltam, mostanában azonban próbálok átállni a "szerintem szar" kategóriára. Még az az egy szó is hatalmas különbséget rejt magában. Azt gondolom te sem tagadhatod, hogy a Prometheus-t igenis sokan szeretik, és nem csak agyhalott idióták, hanem gondolkodó, értelmes, filmszerető egyedek (köztük eme blog gazdájával). Ezek után kijelenteni, hogy fos, elég nagy merészség. Neked nem jött be, amivel nekem semmi gondom sincs, de az mindig válaszkommentre ingerel, ha valaki a saját nézeteit vetíti ki a világra. Lehet, csak nem túl praktikus, mert rögtön céltáblát rajzol a homlokára.

A fent leírt logikai bakikat sem megcáfolni, sem igazolni nem tudom, mivel csak egyszer láttam a filmet. Akkor nem tűntek fel és nem is érdekelt, mert az élmény, amit nyújtott, bőven kárpótolt az esetleges logikátlanságokért. Minden filmben akadnak hibák, vagy esetleg olyan kreatív döntések, amik nem tetszhetnek bizonyos nézőknek. Ez rendben van, azonban (ahogy fent is írtam) csak azért, mert a Prometheus tudományos szempontból nem megkérdőjelezhetetlen és vannak benne logikai bakik, számomra még nem válik fossá.

Ppix 2012.12.29. 12:32:02

@Drakeamarth:
Ok, igazad van, ez csak az én véleményem.
Nekem az volt az érzésem hogy percenként szembejön valami dramaturgiai blődség, ezért hiába csili-vili film, nem tudtam élvezni. Ez van.

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása