Hányszor hallhattuk a kereskedelmi, de még a közszolgálati hírműsorokban is, amint egy borzasztó tett után az elkövetőt a szomszédok visszahúzódó, csendes, mindig mosolygós és előzékeny illetőnek írták le. Együgyű módon hangzik az ilyesmi, ám éppen ezért fölösleges kételkedni a szavak őszinteségében.

Így van ez Bernie Tiede (Jack Black) esetében is, a texasi kisváros mintapolgárával, akit nagy becsben tart a közösség. A temetkezési vállalkozásnál dolgozó férfi mindenkinek igyekszik a kedvében járni, önzetlenül figyelmes, keresi mások társaságát, barátságát, s csupán egy a vágya: egy szép temetést rendezni mindenkinek. Az egyik ilyen temetés után látogatja meg az elhunyt felettébb gazdag özvegyét, Marjorie Nugentet (Shirley MacLaine), akivel hamarosan barátságot köt, s rengeteg időt tölt együtt. A lakosság ezt furcsán nézi, tekintve, hogy a nőt házsártos szipirtyóként ismerik, aki még saját családjával is hadilábon áll.

Bernie készséggel teljesíti Marjorie minden kérését, ám egy napon történik valami, ami mindent megváltoztat kapcsolatukban. Hamarosan megszaporodnak a Bernie fejéhez vetett kérdések, és a rámenős helyi kerületi ügyész, Danny Buck Davidson (Matthew McConaughey) is feltűnik a színen. Mikor fény derül az igazságra Marjorie hollétével kapcsolatban, a város lakói képtelenek elhinni az igazságot; teóriákat fabrikálnak, hogy a fejükben kialakított kép Bernie-ről ne szenvedjen csorbát. Nem képesek a puszta tényeknek hinni, ami Davidsont nehéz helyzetbe sodorja.

A Börni, az eszelős temetős igaz történeten nyugszik, és ilyen modorban is készült. A városlakókat játszó színészek (köztük alkalmanként McConaughey is) a kamerához beszélnek Bernie-ről, Marjorie-ról és az eseményekről, így mintha csak egy enyhén dramatizált dokumentumfilmet látnánk valamely ismeretterjesztő csatorna valós bűntényeket feldolgozó sorozatában. A megszólalók hiteles képet festenek a vidéki texasi, nagyvárosoktól és azok gondolkodásbeli irányzataitól messze eső közösségekről, szemléletről és értékekről, melyek meg nem másíthatók és meghatározzák a mindennapokat. A néhol szatirikus felhangokkal bíró megnyilvánulások Davidson felé, az áldozat és az elkövető szerepét cserélgetni próbálgató, a tett súlyát az áldozat enyhén szólva sem makulátlan jelleme miatt -valójában nem tudatosan- bagatellizálni igyekvő emberek precíz képet adnak arról, mikor akár az egyén, akár a közösség hitét, meggyőződését visszafordíthatatlanul megdönti egy tényező, ám nem képesek megbirkózni vele, levetni (pozitív előjelű) előítéleteiket, és tagadásba vonulnak.

Ez persze jelen esetben nagyon is érthető: Bernie valójában nem egy eszelős figura, pusztán pillanatnyi zavar lépett fel nála. Jack Black számára pedig jutalom ez a szerep: komikusi oldalát a megszokottnál visszafogottabban adhatja elő (hiszen egy morbidabb műről van szó), de jut ilyenből is, ahogy a drámai momentumokban sem szűkölködik a film, ráadásként pedig gyakran fakadhat dalra és még táncolni is módja nyílik. Shirley MacLaine ugyancsak remekül játszik, ez nyilván senkinek nem újdonság; az Oscar-díjas színésznő egyike azon keveseknek, akik minden életkorukat kiválóan állították mesterségük szolgálatába; elég csak a Legénylakás elbűvölően vonzó liftkezelő kisasszonyára gondolni, majd e mellé állítani Marjorie szerepét, akinek minden pillantásából sugárzik az, amit szomszédai leírnak. Matthew McConaughey a Lone Star - Ahol a legendák születnek után ismét egy texasi városban igyekszik érvényt szerezni az igazságnak, noha néhány árnyalattal sötétebb -vagyis önösebb- indíttatásból. Felkapottsága erre az évre eső alakításai révén (továbbiak: Magic Mike, Gyilkos Joe) talán túlzás, de tagadhatatlanul jobb színész már, mint a romantikus komédiás korszakában volt.

A Börni, az eszelős temetős főhőse az év egyik legfurcsább figurája, ezt csak nyomatékosítja, hogy valós személyről mintázták. E furcsaságtól Richard Linklater társíró-rendező nem akart nagyon elszakadni, inkább hagyta, hogy a néző is a texasi kisváros rezidensévé váljon, s a többiekkel együtt álljon Bernie pártjára, miközben azért Davidson szavaira is hevesen bólogat józan ítélőképességének engedelmeskedve. Ez a döntetlenség és a szokványos narratíva vegyítése az interjúszerűségekkel egyszerre válik erényévé és defektjévé a filmnek, nem is csoda, hogy a kritika jobban kedveli, mint a közönség. Eredeti darab, de maradéktalan befogadásához nem árt egy csöppnyi eszelősség.