Ez a fiú egy enigma. Márványból faragott arcának mozdulatlanságától megilletődik az ember: ha vidám, ha dühös, ha bánatos, ha szerelmes, érzéseit a kiismerhetetlenség álcája mögé rejti, és hogy szemlélőjét még inkább zavarba ejtse, mindent elkövet annak érdekében, hogy félmeztelenül járhasson-kelhessen, és tökéletes idomaival még a legelszántabb kurkászokat is térdre kényszerítse.

Ez a fiú egy enigma. Márványból faragott arcának mozdulatlanságától megilletődik az ember: ha vidám, ha dühös, ha bánatos, ha szerelmes, érzéseit a kiismerhetetlenség álcája mögé rejti, és hogy szemlélőjét még inkább zavarba ejtse, mindent elkövet annak érdekében, hogy félmeztelenül járhasson-kelhessen, és tökéletes idomaival még a legelszántabb kurkászokat is térdre kényszerítse.

Taylor Lautner mellett még a pszichiáternek álcázott Sigourney Weaver is csak egy díszlet, társaságában még az amúgy vadregényes kalandokat ígérő szemöldökkel rendelkező Lily Collins is csak "plusz egy fő", Jason Isaacs és Maria Bello gyorsan leírható ágyútöltelék, Michael Nqvist és Alfred Molina pedig olyan szürke aspiránsok, akik ugyan hatalmas arzenállal érkeznek, de szerencsétlenkedésüknek és eme fiúcsoda jelenlétének hála vízszintesen vagy megalázva távoznak.

Taylor Lautner mellett még a kétszeres Oscar-jelölt John Singleton (Boyz n the Hood, anyone?) sem foglalkozik azzal, hogy mi a rendező feladata, és hagyja, hogy kamerája hosszan, kitartóan fürkéssze ezt az arcot, hátha végre megmozdul; nem számít, hogy épp akciójelenetet vagy drámai fordulatokat kellene sémába rakni, mert addig senki nem csinálhat semmit, se vágó, se operatőr, se akciókoreográfus, amíg ki nem derül, mit is akar mondani ez a 19 éves fiúnak álcázott örökké élő tündeherceg.

A forgatókönyvírót is megdöbbenti a felelősség: ugyan ki ő, hogy mondatokkal és motívumokkal ruházza fel ezt a félistent? Nem is teszi, hisz minden jön magától, és ha mégse, hát oda se neki, az a bomba mindig izgalmasabb, amelyik nem robban fel: kizárt, hogy Taylor Lautner titkát meg lehessen fejteni a film végéig. S a szkripter egyébként sem hülye: esze ágában sincs megformálni és összekötni a történéseket, vagy akár egy pillanatra is elvonatkoztatni az adonisztól, hogy más karakterek is árnyékot vethessenek, hisz azzal megtörné ezt a hipnotikus béklyót, melyet Taylor Lautner köt a néző tekintetére.

Ezt a törést pedig sem ők, sem mi, sem az ég nem viselné el, hisz mi lenne ezzel a világgal Team Jacob nélkül?