aeon flux

ready for the action now, danger boy?

díjszezon 2011: golden action boy-jelöltek Zalaba_Ferenc
2011. március 31. 07:40:05

Kategória: 139 komment

Gyerünk, gyerünk! Még ma éjfélig lehet szavazni!

Nagy örömünkre szolgál, hogy immáron negyedszer hirdethetjük meg az évenként megrendezésre kerülő GOLDEN ACTION BOY díjat (a korábbiakért irány az archívum!), melyet Te, kedves olvasó ítélhetsz oda a film legnagyobb kiválóságainak. A tavalyihoz hasonlóan idén is 8 kategóriában indítottunk jelölteket és ezúttal is 8 fő tolta össze a gógyiját. Annyi a változás csupán, hogy az Oscar-díjhoz hasonlóan mi is 10 filmet indítotunk a legfontosabb kategóriában, illetve tavaly nem készült kielégítő mennyiségű (minőségű?) animációs film, ezért ebben a kategóriában idén csak három jelölt indul.

A jelöltek között lehet egy-két olyan cím, melyet látva talán felvonjátok a szemöldökötöket, de amíg nem vezetik be a globális filmforgalmazást, addig a világnak eme kevésbé felvilágosult szögletében csak sajátos szabályok szerint tudtuk összegyűjteni a választható filmek csoportját úgy, hogy jó ízlésünknek megfelelően senki se maradjon ki. A szabály valahogy úgy hangzott, hogy "a következő produkciók választhatók: 1. a 2010-ben készült bármely játék- és dokumentumfilm, 2. 2010. március 1-je és 2011. február 28-a között Magyarország moziban, DVD-n vagy BD-n bemutatott filmek VAGY 3. bármely olyan tavaly látott film, amit korábban még nem jelöltünk (mert megfelelő forrás híján nem lehetett megtekinteni)". Tudom, kicsit ködös, de a nomináltak listája majd segít a kiigazodásban.

A szavazás ezúttal is teljesen nyilvános: a voksokat kommentek formájában lehet leadni, azaz a szavazásban bárki részt vehet (még a szerkesztők is), sőt, ha érvényes e-mail címet adsz meg vagy élő freeblog-regisztrációval bírsz, még nyerhetsz is, ugyanis a résztvevők között egy 10 DVD-ből és 1 BD-ből álló filmes ajándékcsomagot sorsolok ki. A szavazatok leadási határideje 2011. március 31., éjfél. Utána sorsolunk, eredményt hirdetünk és reggelig bulizunk a sztárokkal. Vagy nélkülük. Lássuk a nomináltakat!

Gyerünk, gyerünk! Még ma éjfélig lehet szavazni!

Nagy örömünkre szolgál, hogy immáron negyedszer hirdethetjük meg az évenként megrendezésre kerülő GOLDEN ACTION BOY díjat (a korábbiakért irány az archívum!), melyet Te, kedves olvasó ítélhetsz oda a film legnagyobb kiválóságainak. A tavalyihoz hasonlóan idén is 8 kategóriában indítottunk jelölteket és ezúttal is 8 fő tolta össze a gógyiját. Annyi a változás csupán, hogy az Oscar-díjhoz hasonlóan mi is 10 filmet indítotunk a legfontosabb kategóriában, illetve tavaly nem készült kielégítő mennyiségű (minőségű?) animációs film, ezért ebben a kategóriában idén csak három jelölt indul.

A jelöltek között lehet egy-két olyan cím, melyet látva talán felvonjátok a szemöldökötöket, de amíg nem vezetik be a globális filmforgalmazást, addig a világnak eme kevésbé felvilágosult szögletében csak sajátos szabályok szerint tudtuk összegyűjteni a választható filmek csoportját úgy, hogy jó ízlésünknek megfelelően senki se maradjon ki. A szabály valahogy úgy hangzott, hogy "a következő produkciók választhatók: 1. a 2010-ben készült bármely játék- és dokumentumfilm, 2. 2010. március 1-je és 2011. február 28-a között Magyarország moziban, DVD-n vagy BD-n bemutatott filmek VAGY 3. bármely olyan tavaly látott film, amit korábban még nem jelöltünk (mert megfelelő forrás híján nem lehetett megtekinteni)". Tudom, kicsit ködös, de a nomináltak listája majd segít a kiigazodásban.

A szavazás ezúttal is teljesen nyilvános: a voksokat kommentek formájában lehet leadni, azaz a szavazásban bárki részt vehet (még a szerkesztők is), sőt, ha érvényes e-mail címet adsz meg vagy élő freeblog-regisztrációval bírsz, még nyerhetsz is, ugyanis a résztvevők között egy 10 DVD-ből és 1 BD-ből álló filmes ajándékcsomagot sorsolok ki*. A szavazatok leadási határideje 2011. március 31., éjfél. Utána sorsolunk, eredményt hirdetünk és reggelig bulizunk a sztárokkal. Vagy nélkülük. Lássuk a nomináltakat!

LEGJOBB FILM

127 HOURS
ANIMAL KINGDOM
BLACK SWAN
EL SECRETO DE SUS OJOS
EXIT THROUGH THE GIFT SHOP
KICK-ASS
THE KING'S SPEECH
THE ROAD
THE SOCIAL NETWORK
TRUE GRIT

LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM

FANTASTIC MR. FOX
HOW TO TRAIN YOUR DRAGON
TOY STORY 3

LEGJOBB RENDEZŐ

Darren Aronofsky (BLACK SWAN)
Banksy (EXIT THROUGH THE GIFT SHOP)
Joel & Ethan Coen (TRUE GRIT)
David Fincher (THE SOCIAL NETWORK)
Edgar Wright (SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD)

LEGJOBB SZÍNÉSZ

Jeff Bridges (TRUE GRIT)
Leonardo DiCaprio (SHUTTER ISLAND)
Colin Firth (THE KING'S SPEECH)
Andrew Garfield (THE SOCIAL NETWORK)
Viggo Mortensen (THE ROAD)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ

Annette Bening (THE KIDS ARE ALL RIGHT)
Melissa Leo (THE FIGHTER)
Natalie Portman (BLACK SWAN)
Hailee Steinfeld (TRUE GRIT)
Emma Stone (EASY A)

LEGJOBB FORGATÓKÖNYV

ANIMAL KINGDOM (David Michod)
SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD (Michael Bacall, Edgar Wright)
THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin)
TOY STORY 3 (Michael Arndt, John Lasseter, Andrew Stanton, Lee Unkrich)
TRUE GRIT (Joel & Ethan Coen)

LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS

THE AMERICAN (Martin Ruhe)
THE ROAD (Javier Aguirresarobe)
A SINGLE MAN (Eduard Grau)
THE SOCIAL NETWORK (Jeff Cronenweth)
TRUE GRIT (Roger Deakins)

LEGJOBB FILMZENE

BLACK SWAN (Clint Mansell)
HARRY POTTER AND THE DEATHLY SHADOWS PT. 1 (Alexandre Desplat)
INCEPTION (Hans Zimmer)
THE SOCIAL NETWORK (Trent Reznor & Atticus Ross)
TRON LEGACY (Daft Punk)

kövess minket facebookon!

Címkék

z rainbow brumi aeonflux dijszezon daesu dick laurent golden action boy samlowry the hungarian dijszezon 2011

A bejegyzés trackback címe:

https://aeonflux.blog.hu/api/trackback/id/tr114539357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ismeretlen_1975 2011.02.26. 10:40:32

LEGJOBB FILM BLACK SWAN LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ Viggo Mortensen (THE ROAD) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS A SINGLE MAN (Eduard Grau) LEGJOBB FILMZENE THE SOCIAL NETWORK (Trent Reznor & Atticus Ross)

Ismeretlen_141758 2011.02.26. 11:11:53

Film: Az út Rendező: Edgar Wright Animációs film: Fantasztikus Róka Úr Színésznő: Natalie Portman Színész: Jeff Bridges Forgatókönyv: A félszemű Fényképezés: Az amerikai Zene: Inception (Zimmer)

ElderPredator 2011.02.26. 12:05:01

LEGJOBB FILM: BLACK SWAN LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: TRUE GRIT (Joel & Ethan Coen) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE: INCEPTION (Hans Zimmer)

Carpeks 2011.02.26. 12:11:13

LEGJOBB FILM: BLACK SWAN LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: FANTASTIC MR. FOX LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: THE AMERICAN (Martin Ruhe) LEGJOBB FILMZENE: TRON LEGACY (Daft Punk)

Ismeretlen_97684 2011.02.26. 12:27:28

Legjobb film: The Social Network Legjobb animációs film: Toy Story 3 Legjobb rendező: David Fincher Legjobb színész: Jeff Bridges Legjobb színésznő: Natalie Portman Legjobb forgatókönyv: The Social Network Legjobb fényképezés: True Grit Legjobb filmzene: Inception

Echte 2011.02.26. 12:29:58

LEGJOBB FILM: EL SECRETO DE SUS OJOS LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Leonardo DiCaprio (SHUTTER ISLAND) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: TOY STORY 3 (Michael Arndt, John Lasseter, Andrew Stanton, Lee Unkrich) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE: TRON LEGACY (Daft Punk)

Ismeretlen_170296 2011.02.26. 12:33:35

Legjobb film: Kick-Ass Legjobb animációs film: How to train your dragon Legjobb rendező: Edgar Wright Legjobb színész: Leonardo Dicaprio Legjobb színésznő: Natalie Portman Legjobb forgatókönyv: Michael Bacall, Edgar Wright Legjobb fényképezés: Javier Aguirresarobe Legjobb filmzene: Hans Zimmer

Ismeretlen_180621 2011.02.26. 12:39:54

LEGJOBB FILM: Kick-Ass LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: How to train your dragon LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: TRUE GRIT (Joel & Ethan Coen) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE: INCEPTION (Hans Zimmer)

gadgetgirl 2011.02.26. 13:29:28

Legjobb film: Kick-Ass Legjobb animációs film: How to train your dragon Legjobb rendező: Joel és Ethan Coen (True Grit) Legjobb színész: Jeff Bridges Legjobb színésznő: Melissa Leo Legjobb forgatókönyv: True Grit (Joel és Ethan Coen) Legjobb fényképezés: Jeff Cronenweth (The Social Network) Legjobb filmzene: Inception (Hans Zimmer)

feri · http://mozisblog.blogspot.com 2011.02.26. 13:34:19

LEGJOBB FILM BLACK SWAN LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM HOW TO TRAIN YOUR DRAGON LEGJOBB RENDEZŐ DARREN ARONOFSKY LEGJOBB SZÍNÉSZ JEFF BRIDGES LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ NATALIE PORTMAN LEGJOBB FORGATÓKÖNYV TRUE GRIT LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE SOCIAL NETWORK LEGJOBB FILMZENE TRON LEGACY

CortezCorleone 2011.02.26. 13:48:29

LEGJOBB FILM THE SOCIAL NETWORK LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ Viggo Mortensen (THE ROAD) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS A SINGLE MAN (Eduard Grau) LEGJOBB FILMZENE THE SOCIAL NETWORK (Trent Reznor & Atticus Ross)

Ismeretlen_87377 2011.02.26. 14:02:10

LEGJOBB FILM: El Secreto de sus ojos LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: Toy Story 3 LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (Black Swan) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (The King's Speech) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (Black Swan) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: The Social Network (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: True Grit (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE: Inception (Hans Zimmer)

wertert 2011.02.26. 14:15:02

Legjobb film: 127 Hours Legjobb animációs film: Fantastic Mr. Fox Legjobb rendező: Darren Aronofsky Legjobb színész: Leonardo DiCaprio Legjobb színésznő: Natalie Portman Legjobb forgatókönyv: Animal Kingdom Legjobb fényképezés: A Single Man Legjobb filmzene: Inception

Ismeretlen_178211 2011.02.26. 14:35:54

Legjobb film: The Social Network Legjobb animációs film: Toy story 3 Legjobb rendező: Darren Aronofsky Legjobb színész: Leonardo Dicaprio Legjobb színésznő: Natalie Portman Legjobb forgatókönyv: The Social Network Legjobb fényképezés: The Road Legjobb filmzene: Inception

lewton 2011.02.26. 15:35:03

LEGJOBB FILM BLACK SWAN LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV TRUE GRIT (Joel & Ethan Coen) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE INCEPTION (Hans Zimmer)

monsterzero 2011.02.26. 17:05:39

LEGJOBB FILM: BLACK SWAN LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: FANTASTIC MR. FOX LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Leonardo DiCaprio (SHUTTER ISLAND) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Annette Bening (THE KIDS ARE ALL RIGHT) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: THE AMERICAN (Martin Ruhe) LEGJOBB FILMZENE: TRON LEGACY (Daft Punk)

thedistance 2011.02.26. 17:29:28

LEGJOBB FILM: KICK-ASS LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ: David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Andrew Garfield (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Melissa Leo (THE FIGHTER) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: TOY STORY 3 (Michael Arndt, John Lasseter, Andrew Stanton, Lee Unkrich) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: THE SOCIAL NETWORK (Jeff Cronenweth) LEGJOBB FILMZENE: TRON LEGACY (Daft Punk)

Ismeretlen_22788 2011.02.26. 17:41:36

Legjobb film: 127 HOURS Legjobb animációs film: FANTASTIC MR. FOX Legjobb rendező: David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) Legjobb színész: Andrew Garfield (THE SOCIAL NETWORK) Legjobb színésznő: Natalie Portman (BLACK SWAN) Legjobb forgatókönyv: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) Legjobb fényképezés: A SINGLE MAN (Eduard Grau) Legjobb filmzene: THE SOCIAL NETWORK (Trent Reznor & Atticus Ross)

Ismeretlen_154334 2011.02.26. 17:42:40

LEGJOBB FILM: Black Swan LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: Toy Story 3 LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: TOY STORY 3 (Michael Arndt, John Lasseter, Andrew Stanton, Lee Unkrich) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE: BLACK SWAN (Clint Mansell)

Gábor 2011.02.26. 18:59:07

Legjobb film: Animal Kingdom LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: FANTASTIC MR. FOX LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky Legjobb színész: Jeff Bridges LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Hailee Steinfeld LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: True Grit Legjobb fényképezés: The Road Legjobb filmzene: Black Swan

Ismeretlen_178753 2011.02.26. 20:13:23

Legjobb film: KICK-ASS Legjobb animációs film: TOY STORY 3 Legjobb rendező: DAVID FINCHER Legjobb színész: LEONARDO DICAPRIO Legjobb színésznő: EMMA STONE Legjobb forgatókönyv: TOY STORY 3 Legjobb fényképezés: THE SOCIAL NETWORK Legjobb filmzene: TRON LEGACY

toomy 2011.02.26. 21:25:56

Legjobb film: El secreto de sus ojos Legjobb animációs film: TOY STORY 3 Legjobb rendező: David Fincher Legjobb színész: Colin Firth Legjobb színésznő: Natalie Portman Legjobb forgatókönyv: THE SOCIAL NETWORK Legjobb fényképezés: TRUE GRIT Legjobb filmzene: INCEPTION

Ismeretlen_76970 2011.02.26. 21:48:18

film: 127 hours anim: fantastic mr. fox (veri a legjobb filmet is) rendező: wright színész: mortensen színésznő: portman script: toy story 3 (sorkint megverik, atyaég) fényképezés: deakins filmzene: daft punk Pár sorban: tavaly az Inception volt a legjobb film. Fincher alibizett. Sorkin is. Lufi of the year. Az animációk baromi jók, több a lélek, a kraft bennük, mint az élőszereplős társaikban. A True Grit klassz, de nincs Coen fingerprint. Az meg kell. Damon parádés. Külföldi filmek most is zsebre teszik akármikor Hollywoodot. Hooper qva jó, de a King's Speach a leggyengébb filmje.

Dylan 2011.02.26. 22:28:01

1.) Legjobb film: The Road 2.) Legjobb animációs film: Toy Story 3 3.) Legjobb rendező: David Fincher 4.) Legjobb színész: Colin Firth 5.) Legjobb színésznő: Natalie Portman 6.) Legjobb forgatókönyv: The Social Network 7.) Legjobb fényképezés: A Single Man 8.) Legjobb filmzene: Tron Legacy

M 2011.02.27. 00:08:31

1.) Legjobb film: Black Swan 2.) Legjobb animációs film: How To Train Your Dragon 3.) Legjobb rendező: Darren Aronofsky 4.) Legjobb színész: Colin Firth 5.) Legjobb színésznő: Natalie Portman 6.) Legjobb forgatókönyv: The Social Network 7.) Legjobb fényképezés: True Grit 8.) Legjobb filmzene: Black Swan

travis bickle 2011.02.27. 00:08:54

Legjobb film: 127 HOURS Legjobb animáció: TOY STORY 3 Legjobb rendező: Darren Aronofsky Legjobb színész: Jeff Bridges Legjobb színésznő: Natalie Portman Legjobb forgatókönyv: Toy Story 3 Legjobb fényképezés: Roger Deakins Legjobb filmzene: Social Network

janivankenobi 2011.02.27. 00:20:58

Legjobb film: THE ROAD Legjobb animációs film: HOW TO TRAIN YOUR DRAGON Legjobb rendező: Edgar Wright Legjobb színész: Viggo Mortensen Legjobb színésznő: Natalie Portman Legjobb forgatókönyv: SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD Legjobb fényképezés: THE ROAD Legjobb filmzene: INCEPTION (Hans Zimmer)

DCIJB 2011.02.27. 03:44:35

Legjobb film: TRUE GRIT Legjobb animációs film: FANTASTIC MR. FOX Legjobb rendező: David Fincher Legjobb színész: Jeff Bridges Legjobb színésznő: Hailee Steinfeld Legjobb forgatókönyv: THE SOCIAL NETWORK Legjobb fényképezés: TRUE GRIT Legjobb filmzene: THE SOCIAL NETWORK

hahakocka 2011.02.27. 09:21:37

LEGJOBB FILM BLACK SWAN LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM FANTASTIC MR. FOX LEGJOBB RENDEZŐ Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV ANIMAL KINGDOM (David Michod) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE AMERICAN (Martin Ruhe) LEGJOBB FILMZENE INCEPTION (Hans Zimmer)

merliner 2011.02.27. 09:55:12

LEGJOBB FILM:The Social Network LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: Toy Story 3 LEGJOBB RENDEZŐ: Danid Fincher (The social Network) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Jeff Bridges (True Girt) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (Black Swan) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: The social network (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: Ture Girt (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE: Inception (Hans Zimmer)

MontanaMarinoManning 2011.02.27. 11:15:02

Legjobb film: The Road Legjobb animációs film: Fantastic Mr. Fox Legjobb rendező: Darren Aronofsky Legjobb színész: Viggo Mortensen Legjobb színésznő: Natalie Portman Legjobb forgatókönyv: The Social Network Legjobb fényképezés: The Road Legjobb filmzene: The Social Network

exile 2011.02.27. 11:27:23

Legjobb Film - Kick-Ass Legjobb Animációs Film - Toy Story 3 Legjobb Rendező - Edgar Wright Legjobb Színész - Leonardo DiCaprio Legjobb Színésznő - Annette Bening Legjobb Forgatókönyv - The Social Network (Aaron Sorkin) Legjobb Fényképezés - The Road (Javier Aguirresarobe) Legjobb Filmzene - The Social Network (Trent Reznor & Atticus Ross)

Ismeretlen_82259 2011.02.27. 18:57:54

Legjobb film: Black Swan Legjobb animációs film: Toy Story 3 Legjobb rendező: Darren Aronofsky Legjobb színész: Colin Firth Legjobb színésznő: Natalie Portman Legjobb forgatókönyv: Toy Story 3 Legjobb fényképezés: True Grit Legjobb filmzene: Inception

Gameface 2011.02.27. 21:55:00

úgy látom a király beszéde el lesz picsázva :-) zippy, hogyhogy mr. vejstejn nem fizette be a szerkesztőséget egy karibi-nyaralásra?

cs-robert 2011.02.28. 09:39:32

LEGJOBB FILM: BLACK SWAN LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: HOW TO TRAIN YOUR DRAGON LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: TRUE GRIT (Joel & Ethan Coen) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: THE ROAD (Javier Aguirresarobe) LEGJOBB FILMZENE: INCEPTION (Hans Zimmer)

"L" 2011.02.28. 13:17:09

LEGJOBB FILM BLACK SWAN LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ Andrew Garfield (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE SOCIAL NETWORK (Jeff Cronenweth) LEGJOBB FILMZENE TRON LEGACY (Daft Punk)

csiporog 2011.02.28. 22:08:16

Legjobb film: Black Swan Legjobb animációs film: Fantastic Mr. Fox Legjobb rendező: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) Legjobb színész: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) Legjobb színésznő: Natalie Portman (BLACK SWAN) Legjobb forgatókönyv: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) Legjobb fényképezés: A SINGLE MAN (Eduard Grau Legjobb filmzene: TRON LEGACY (Daft Punk)

Ismeretlen_16964 2011.03.04. 10:17:44

LEGJOBB FILM THE ROAD LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ Edgar Wright (SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD) LEGJOBB SZÍNÉSZ Viggo Mortensen (THE ROAD) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE ROAD (Javier Aguirresarobe) LEGJOBB FILMZENE INCEPTION (Hans Zimmer)

Hunibacsi 2011.03.04. 10:18:33

LEGJOBB FILM THE SOCIAL NETWORK LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM HOW TO TRAIN YOUR DRAGON LEGJOBB RENDEZŐ David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ Leonardo DiCaprio (SHUTTER ISLAND) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE AMERICAN (Martin Ruhe) LEGJOBB FILMZENE TRON LEGACY (Daft Punk)

Hunibacsi 2011.03.04. 10:21:25

Na basszus ez kimaradt: LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN)

Hesztia 2011.03.04. 11:07:31

LEGJOBB FILM: BLACK SWAN LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ: David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: A SINGLE MAN (Eduard Grau) LEGJOBB FILMZENE: BLACK SWAN (Clint Mansell)

Boomer 2011.03.04. 17:16:36

film: EL SECRETO DE SUS OJOS animációs: TOY STORY 3 rendező: Banksy (EXIT THROUGH THE GIFT SHOP) színész: Leonardo DiCaprio (SHUTTER ISLAND) színésznő: Natalie Portman (BLACK SWAN) szkript: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) fényképezés: THE ROAD (Javier Aguirresarobe) zene: INCEPTION (Hans Zimmer)

urobee 2011.03.04. 17:56:46

EGJOBB FILM THE SOCIAL NETWORK LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ Leonardo DiCaprio (SHUTTER ISLAND) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE AMERICAN (Martin Ruhe) LEGJOBB FILMZENE TRON LEGACY (Daft Punk)

Ismeretlen_99954 2011.03.04. 22:31:41

LEGJOBB FILM Scott Pilgr... BLACK SWAN LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM FANTASTIC MR. FOX LEGJOBB RENDEZŐ Banksy (EXIT THROUGH THE GIFT SHOP) LEGJOBB SZÍNÉSZ Christian B... Jeff Bridges (TRUE GRIT) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD (Michael Bacall, Edgar Wright) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE SOCIAL NETWORK (Jeff Cronenweth) LEGJOBB FILMZENE Scott P... THE SOCIAL NETWORK (Trent Reznor & Atticus Ross)

klaca 2011.03.05. 17:01:18

LEGJOBB FILM BLACK SWAN LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ Edgar Wright (SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD) LEGJOBB SZÍNÉSZ Andrew Garfield (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Hailee Steinfeld (TRUE GRIT) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV TOY STORY 3 (Michael Arndt, John Lasseter, Andrew Stanton, Lee Unkrich) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE BLACK SWAN (Clint Mansell)

Ismeretlen_146045 2011.03.05. 22:25:47

LEGJOBB FILM - TRUE GRIT LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM - FANTASTIC MR. FOX LEGJOBB RENDEZŐ - Darren Aronofsky LEGJOBB SZÍNÉSZ - Jeff Bridges (TRUE GRIT) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ - Emma Stone (EASY A) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV - SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD (Michael Bacall, Edgar Wright) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS - TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE -INCEPTION (Hans Zimmer)

2011.03.06. 19:23:01

LEGJOBB FILM - KICK-ASS LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM - TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ - Edgar Wright (SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD) LEGJOBB SZÍNÉSZ - Leonardo DiCaprio (SHUTTER ISLAND) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ - Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV - TOY STORY 3 (Michael Arndt, John Lasseter, Andrew Stanton, Lee Unkrich) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS - THE SOCIAL NETWORK (Jeff Cronenweth) LEGJOBB FILMZENE - INCEPTION (Hans Zimmer)

Barbi 2011.03.08. 13:48:15

Legjobb film: Black Swan Legjobb animációs film: How to train your dragon Legjobb rendező: Darren Aronofsky (Black Swan) Legjobb színész: Leonardo DiCaprio (Shutter Island) Legjobb színésznő: Natalie Portman (Black Swan) Legjobb forgatókönyv: Scott Pilgrim Vs. The World (Michael Bacall, Edgar Wright) Legjobb fényképezés: The Road (Javier Aguirresarobe) Legjobb filmzene: Tron Legacy (Daft Punk)

kirijima 2011.03.12. 18:56:35

Legjobb film: EL SECRETO DE SUS OJOS Legjobb animációs film: FANTASTIC MR. FOX Legjobb rendező: Darren Aronofsky Legjobb színész: Jeff Bridges (TRUE GRIT) Legjobb színésznő: Natalie Portman (BLACK SWAN) Legjobb forgatókönyv: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) Legjobb fényképezés: TRUE GRIT (Roger Deakins) Legjobb filmzene: INCEPTION (Hans Zimmer)

todie 2011.03.12. 19:03:37

LEGJOBB FILM TRUE GRIT LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM HOW TO TRAIN YOUR DRAGON LEGJOBB RENDEZŐ Joel & Ethan Coen (TRUE GRIT LEGJOBB SZÍNÉSZ Viggo Mortensen (THE ROAD LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Hailee Steinfeld (TRUE GRIT) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV TRUE GRIT (Joel & Ethan Coen) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE AMERICAN (Martin Ruhe) LEGJOBB FILMZENE INCEPTION (Hans Zimmer)

hamu 2011.03.12. 22:30:33

LEGJOBB FILM THE SOCIAL NETWORK LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ Viggo Mortensen (THE ROAD) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE ROAD (Javier Aguirresarobe) LEGJOBB FILMZENE INCEPTION (Hans Zimmer)

Gameface 2011.03.12. 23:07:11

a 10 jelölt filmet majd állítsd sorba szavazatok szerint, és küldd el a listát Harvey-nak.

G3rY 2011.03.12. 23:53:41

LEGJOBB FILM 127 HOURS LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ Leonardo DiCaprio (SHUTTER ISLAND) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD (Michael Bacall, Edgar Wright) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE SOCIAL NETWORK (Jeff Cronenweth) LEGJOBB FILMZENE INCEPTION (Hans Zimmer)

Ismeretlen_84013 2011.03.13. 08:06:22

Legjobb film: Kick-Ass Legjobb animációs film: Toy Story 3 Legjobb rendező: David Fincher (The Social Network) Legjobb színész: Colin Firth (The King's Speech) Legjobb színésznő: Emma Stone (Easy A) Legjobb forgatókönyv: Aaron Sorkin (The Social Network) Legjobb fényképezés: Eduard Grau (A Single Man) Legjobb filmzene: Hans Zimmer (Inception)

Ismeretlen_1068 2011.03.13. 13:55:27

91: Szerintem Weinstein bácsi erre küldene egy linket a boxofficemojóhoz. :)

Deadly 2011.03.13. 14:08:41

akkor én is: LEGJOBB FILM EXIT THROUGH THE GIFT SHOP LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE AMERICAN (Martin Ruhe) LEGJOBB FILMZENE TRON LEGACY (Daft Punk)

VVega 2011.03.14. 01:04:30

LEGJOBB FILM EL SECRETO DE SUS OJOS LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Hailee Stansfield (TRUE GRIT) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV TOY STORY 3 (Michael Arndt, John Lasseter, Andrew Stanton, Lee Unkrich) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE AMERICAN (Martin Ruhe) LEGJOBB FILMZENE TRON LEGACY (Daft Punk)

m@rCi 2011.03.21. 13:44:11

LEGJOBB FILM THE KING'S SPEECH LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM HOW TO TRAIN YOUR DRAGON LEGJOBB RENDEZŐ Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE INCEPTION (Hans Zimmer)

kekec 2011.03.24. 15:06:17

Legjobb Film: The Road Legjobb Animációs Film: How to Train Your Dragon Legjobb Rendező: Joel & Ethan Coen Legjobb Színész: Viggo Mortensen Legjobb Színésznő: Hailee Steinfeld Legjobb Forgatókönyv: Toy Story 3. Legjobb Fényképezés: The Road Legjobb Filmzene: Inception

Deli Gábor · http://deligabor.atw.hu 2011.03.24. 15:14:42

LEGJOBB FILM: KICK-ASS LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Viggo Mortensen (THE ROAD) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE: INCEPTION (Hans Zimmer)

Ismeretlen_122737 2011.03.24. 16:24:44

LEGJOBB FILM: BLACK SWAN LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: THE SOCIAL NETWORK (Jeff Cronenweth) LEGJOBB FILMZENE: INCEPTION (Hans Zimmer)

E · http://hamis-autostop.deviantart.com 2011.03.25. 09:18:28

film - animal kingdom animációs film - toy story rendező - banksy színész - bridges színésznő - steinfeld forgatókönyv - animal kingdom/scott pilgrim fényképezés - true grit filmzene - the social network

Ronin 2011.03.25. 09:29:09

Legjobb film: Animal Kingdom Legjobb animációs film: Toy Story 3. Legjobb rendező: Darren Aronofsky (Fekete hattyú) Legjobb színész: Viggo Mortensen (Az út) Legjobb színésznő: Natalie Portman (Fekete hattyú) Legjobb forgatókönyv: Animal Kingdom (írta: David Michod) Legjobb operatőr: Javier Aguirresarobe (Az út) Legjobb filmzene: Black Swan (szerezte: Clint Mansell)

szunyoghalo · http://szunyoghalo.tumblr.com 2011.03.25. 10:26:34

LEGJOBB FILM: EL SECRETO DE SUS OJOS LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ: Joel & Ethan Coen (TRUE GRIT) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Leonardo DiCaprio (SHUTTER ISLAND) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: THE SOCIAL NETWORK (Jeff Cronenweth) LEGJOBB FILMZENE: TRON LEGACY (Daft Punk)

szunyoghalo · http://szunyoghalo.tumblr.com 2011.03.25. 10:32:33

Ugyan a szavazatom végleges, ma még azért megnézem az Animal Kingdom-ot.........

freddyD · http://blogolkodom.blog.hu 2011.03.25. 10:32:35

LEGJOBB FILM: 127 HOURS LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN)LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Hailee Steinfeld (TRUE GRIT) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: TOY STORY 3 LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: THE ROAD LEGJOBB FILMZENE: INCEPTION (Hans Zimmer)

GunnerTom 2011.03.25. 11:57:44

Legjobb film: 127 hours Legjobb animációs film: How to train your dragon Legjobb rendező: Darren Aronofsky (Black swan) Legjobb színész: Leonardo DiCaprio (Shutter island) Legjobb színésznő: Natalie Portman (Black swan) Legjobb forgatókönyv: The social network (Aaron Sorkin) Legjobb fényképezés:The Road (Javier Aguirresarobe) Legjobb filmzene: Inception (Hans Zimmer)

Helsing · http://helsing.blog.hu 2011.03.25. 16:36:58

legjobb film: The Social Network animációs film: How To Train Your Dragon rendező: David Fincher színész: Viggo Mortensen színésznő: Natalie Portman forgatókönyv: The Social Network fényképezés: The Social Network zene: The Social Network

sohse 2011.03.25. 18:14:27

LEGJOBB FILM: TRUE GRIT LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: HOW TO TRAIN YOUR DRAGON LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Hailee Steinfeld (TRUE GRIT) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE: INCEPTION (Hans Zimmer)

Pizsama 2011.03.25. 19:38:59

LEGJOBB FILM: THE SOCIAL NETWORK LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ: David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Viggo Mortensen (THE ROAD) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: TOY STORY 3 (Michael Arndt, John Lasseter, Andrew Stanton, Lee Unkrich) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: THE ROAD (Javier Aguirresarobe) LEGJOBB FILMZENE: TRON LEGACY (Daft Punk)

les grossman · http://horrorgeeks.blogspot.com/ 2011.03.26. 00:04:49

LEGJOBB FILM KICK-ASS LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ Leonardo DiCaprio (SHUTTER ISLAND) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Emma Stone (EASY A) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE AMERICAN (Martin Ruhe) LEGJOBB FILMZENE INCEPTION (Hans Zimmer)

Ismeretlen_182185 2011.03.26. 15:05:27

Legjobb film: True Grit Legjobb animációs film: Toy Story 3 Legjobb rendező: Darren Aronofsky (Black Swan) Legjobb színész: Jeff Bridges (True Grit) Legjobb színésznő: Hailee Stansfield (True Grit) Legjobb forgatókönyv: The Social Network (Sorkin) Legjobb fényképezés: The American (Martin Ruhe) Legjobb filmzene: Inception (Hans Zimmer)

Ismeretlen_53881 2011.03.26. 16:54:37

Legjobb film: 127 hours Legjobb animációs film: Toy Story 3 Legjobb rendező: Darren Aronofsky Legjobb színész: Colin Firth Legjobb színésznő: Natalie Portman Legjobb forgatókönyv: Animal Kingdom Legjobb fényképezés: The American Legjobb filmzene: Black Swan

GhostPunk 2011.03.27. 03:05:41

Legjobb film: THE SOCIAL NETWORK Legjobb animációs film: HOW TO TRAIN YOUR DRAGON Legjobb rendező: David Fincher Legjobb színész: Colin Firth Legjobb színésznő: Natalie Portman Legjobb forgatókönyv: THE SOCIAL NETWORK Legjobb fényképezés: TRUE GRIT Legjobb filmzene: THE SOCIAL NETWORK

Ismeretlen_59128 2011.03.29. 22:18:52

LEGJOBB FILM: The Social Network LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: Toy Story 3 LEGJOBB RENDEZŐ: Danid Fincher (The Social Network) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Jeff Bridges (True Girt) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (Black Swan) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: The Social Network (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: Ture Girt (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE: The Social Network(Trent Reznor & Atticus Ross)

Fairlane 2011.03.31. 08:11:53

LEGJOBB FILM : THE SOCIAL NETWORK LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM : TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ : David Fincher LEGJOBB SZÍNÉSZ : Colin Firth LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ : Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV : THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS : THE SOCIAL NETWORK (Jeff Cronenweth) LEGJOBB FILMZENE : INCEPTION (Hans Zimmer)

tomi72 2011.03.31. 08:23:26

Legjobb film: El Secreto de sus ojos Legjobb animációs film: Fantastic Mr. Fox Legjobb rendező: Joel & Ethan Coen (True Grit) Legjobb színész: Viggo Mortensen (The road) Legjobb színésznő: Hailee Stansfield (True Grit) Legjobb forgatókönyv: Toy story 3 (Michael Arndt, John Lasseter, Andrew Stanton, Lee Unkrich) Legjobb fényképezés: The American (Martin Ruhe) Legjobb filmzene: Black Swan (Clint Mansell)

purple rain 2011.03.31. 08:33:14

LEGJOBB FILM - THE ROAD LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM - TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ - DARREN ARONOFSKY LEGJOBB SZÍNÉSZ - VIGGO MORTENSEN LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ - NATALIE PORTMAN LEGJOBB FORGATÓKÖNYV - THE SOCIAL NETWORK LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS - THE AMERICAN LEGJOBB FILMZENE - INCEPTION

gyuri 2011.03.31. 09:43:45

LEGJOBB FILM: BLACK SWAN LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Leonardo DiCaprio (SHUTTER ISLAND) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: THE AMERICAN (Martin Ruhe) LEGJOBB FILMZENE: THE SOCIAL NETWORK (Trent Reznor & Atticus Ross)

Ismeretlen_88813 2011.03.31. 10:06:50

LEGJOBB FILM THE SOCIAL NETWORK LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM HOW TO TRAIN YOUR DRAGON LEGJOBB RENDEZŐ Edgar Wright (SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD) LEGJOBB SZÍNÉSZ Andrew Garfield (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD (Michael Bacall, Edgar Wright) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE SOCIAL NETWORK (Jeff Cronenweth) LEGJOBB FILMZENE TRON LEGACY (Daft Punk)

coman023 2011.03.31. 10:07:16

LEGJOBB FILM: EL SECRETO DE SUS OJOS LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: FANTASTIC MR. FOX LEGJOBB RENDEZŐ David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) [de egyébként James Franco] LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: THE AMERICAN (Martin Ruhe) LEGJOBB FILMZENE: THE SOCIAL NETWORK (Trent Reznor & Atticus Ross)

adodaniel 2011.03.31. 10:19:23

LEGJOBB FILM: KICK-ASS LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Annette Bening (THE KIDS ARE ALL RIGHT) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: TRUE GRIT (Joel & Ethan Coen) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: THE AMERICAN (Martin Ruhe) LEGJOBB FILMZENE: INCEPTION (Hans Zimmer)

Ismeretlen_82723 2011.03.31. 10:25:24

LEGJOBB FILM TRUE GRIT LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ Joel & Ethan Coen (TRUE GRIT) LEGJOBB SZÍNÉSZ Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Hailee Steinfeld (TRUE GRIT) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE HARRY POTTER AND THE DEATHLY SHADOWS PT. 1 (Alexandre Desplat)

wetbow 2011.03.31. 12:10:51

Legjobb film: Black Swan Legjobb animációs film: Fantastic Mr. Fox Legjobb rendező: David Fincher (The Social Network) Legjobb színész: Colin Firth (The King's Speech) Legjobb színésznő: Melissa Leo (The Fighter) Legjobb forgatókönyv: David Michod (Animal Kingdom) Legjobb fényképezés: Eduard Grau (A Single Man) Legjobb filmzene: Trent Reznor & Atticus Ross (The Social Network)

molgyorgy 2011.03.31. 12:52:17

LEGJOBB FILM THE SOCIAL NETWORK LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ Leonardo DiCaprio (SHUTTER ISLAND) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE ROAD (Javier Aguirresarobe) LEGJOBB FILMZENE INCEPTION (Hans Zimmer)

essence 2011.03.31. 12:53:40

LEGJOBB FILM TRUE GRIT LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ Joel & Ethan Coen (TRUE GRIT) LEGJOBB SZÍNÉSZ Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Hailee Stansfield (TRUE GRIT) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE INCEPTION (Hans Zimmer

andrew1975 2011.03.31. 13:27:44

LEGJOBB FILM: BLACK SWAN LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Andrew Garfield (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE: INCEPTION (Hans Zimmer)

wayage 2011.03.31. 14:29:02

Legjobb film: The Social Network Legjobb animációs film: Toy Story 3 Legjobb rendező: David Fincher (The Social Network) Legjobb színész: Leondardo DiCaprio (Shutter Island) Legjobb színésznő: Hailee Steinfeld (True Grit) Legjobb forgatókönyv: The Social Network (Aaron Sorkin) Legjobb fényképezés: True Grit (Roger Deakins) Legjobb filmzene: Inception (Hans Zimmer)

Daemiaen 2011.03.31. 15:53:59

LEGJOBB FILM THE SOCIAL NETWORK LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Emma Stone (EASY A) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS THE AMERICAN (Martin Ruhe) LEGJOBB FILMZENE THE SOCIAL NETWORK (Trent Reznor & Atticus Ross)

Scal · http://www.fatumteam.com 2011.03.31. 17:31:59

LEGJOBB FILM - KICK-ASS LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM - FANTASTIC MR. FOX LEGJOBB RENDEZŐ - Edgar Wright (SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD) LEGJOBB SZÍNÉSZ - Andrew Garfield (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ - Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV - SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD (Michael Bacall, Edgar Wright) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS - THE ROAD (Javier Aguirresarobe) LEGJOBB FILMZENE - TRON LEGACY (Daft Punk)

Bika92 2011.03.31. 18:24:28

LEGJOBB FILM: Kick-Ass LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: How to train your dragon LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: TRUE GRIT (Joel & Ethan Coen) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE: INCEPTION (Hans Zimmer)

tarax 2011.03.31. 19:04:02

LEGJOBB FILM: EL SECRETO DE SUS OJOS LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: TOY STORY 3 LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Emma Stone (EASY A) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV:TOY STORY 3 (Michael Arndt, John Lasseter, Andrew Stanton, Lee Unkrich) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: THE ROAD (Javier Aguirresarobe) LEGJOBB FILMZENE: INCEPTION (Hans Zimmer)

Ismeretlen_41270 2011.03.31. 20:30:01

LEGJOBB FILM: THE SOCIAL NETWORK LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: HOW TO TRAIN YOUR DRAGON LEGJOBB RENDEZŐ: David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE: THE SOCIAL NETWORK (Trent Reznor & Atticus Ross)

Zeusz 2011.03.31. 20:45:27

LEGJOBB FILM: KICK-ASS LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: HOW TO TRAIN YOUR DRAGON LEGJOBB RENDEZŐ: Darren Aronofsky (BLACK SWAN) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: TRUE GRIT (Joel & Ethan Coen) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE: INCEPTION (Hans Zimmer)

san-say 2011.03.31. 21:22:29

LEGJOBB FILM: THE SOCIAL NETWORK LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM: HOW TO TRAIN YOUR DRAGON LEGJOBB RENDEZŐ: David Fincher (THE SOCIAL NETWORK) LEGJOBB SZÍNÉSZ: Leonardo DiCaprio (SHUTTER ISLAND) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ: Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV: THE SOCIAL NETWORK (Aaron Sorkin) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS: TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE: INCEPTION (Hans Zimmer)

Jack Skellington 2011.03.31. 22:28:47

LEGJOBB FILM Black Swan LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM Toy story 3. LEGJOBB RENDEZŐ Edgar Wright (SCOTT PILGRIM VS. THE WORLD) LEGJOBB SZÍNÉSZ Colin Firth (THE KING'S SPEECH) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Natalie Portman (BLACK SWAN) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV ANIMAL KINGDOM (David Michod) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS TRUE GRIT (Roger Deakins) LEGJOBB FILMZENE TRON LEGACY (Daft Punk)

Ismeretlen_1068 2011.03.31. 23:10:31

És akkor végül(?) én: LEGJOBB FILM Animal Kingdom LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM Toy Story 3 LEGJOBB RENDEZŐ Banksy (EXIT THROUGH THE GIFT SHOP) LEGJOBB SZÍNÉSZ Viggo Mortensen (THE ROAD) LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ Emma Stone (EASY A) LEGJOBB FORGATÓKÖNYV TOY STORY 3 (Michael Arndt, John Lasseter, Andrew Stanton, Lee Unkrich) LEGJOBB FÉNYKÉPEZÉS A SINGLE MAN (Eduard Grau) LEGJOBB FILMZENE TRON LEGACY (Daft Punk)

anita 2011.04.01. 10:00:41

Ó, hát nem elfelejtettem szavazni?!

Ismeretlen_148340 2011.04.02. 18:56:08

Ki nyert? Igazából az érdekel, hogy milyen címek voltak az ajándékcsomagban...

Ismeretlen_1068 2011.04.02. 19:09:41

Remélem, holnap sikerül összesítenem és sorsolnom. Ha nem, akkor majd a jövő héten. :)

Az oldalon található tartalmak kizárólag
18 éven felülieknek ajánlottak.
A belinkelt video- és hanganyagok tartalmáért nem vállalunk felelősséget

Facebook

Beszélt

Filmes naplók

süti beállítások módosítása