Zombifilmből annyi van, mint zombi egy magára valamit is adó zombifilmben. Elképesztően sok. Mivel George A. Romero napszakos trilógiájában mindent elmondott, amit a témakör horrorban és társadalomrajzban eredeztethető magjáról el lehet mondani, így eme zsáner csupán műfaji evolúciójának - ha úgy tetszik: mutációjának - köszönheti a túlélést. Ez a fejlődés leginkább a komolytalan irányba tart és szó se róla, az elmúlt években akadt már néhány ügyesebb próbálkozás (említeném gyorsan a FIDO-t, mielőtt mindenki a SHAUN OF THE DEAD-re asszociálna, talán nem véletlenül). A földteke csillagos-sávos felén mostantól a ZOMBIELAND is jegyezve van a referenciaművek birodalmában, ami leginkább a stúdió által prezentált hátszélnek köszönhető, mivel ötletek és megvalósítás tekintetében eme mű csupán lábjegyzetet érdemelne a nagy zombitológiában.
Zombifilmből annyi van, mint zombi egy magára valamit is adó
zombifilmben. Elképesztően sok. Mivel George A. Romero napszakos
trilógiájában mindent elmondott, amit a témakör horrorban és
társadalomrajzban eredeztethető magjáról el lehet mondani, így eme
zsáner csupán műfaji evolúciójának - ha úgy tetszik: mutációjának -
köszönheti a túlélést. Ez a fejlődés leginkább a komolytalan irányba
tart és szó se róla, az elmúlt években akadt már néhány ügyesebb
próbálkozás (említeném gyorsan a FIDO-t, mielőtt mindenki a SHAUN OF
THE DEAD-re asszociálna, talán nem véletlenül). A földteke
csillagos-sávos felén mostantól a ZOMBIELAND is jegyezve van a
referenciaművek birodalmában, ami leginkább a stúdió által prezentált
hátszélnek köszönhető, mivel ötletek és megvalósítás tekintetében eme
mű csupán lábjegyzetet érdemelne a nagy zombitológiában.
Ugyanakkor nem lehet elmenni az üdítő tény mellett, hogy eme film bitangul szórakoztató. Naprakész módon vegyíti az Apatow-generáció dumagépes esetlenségét (Michael Cera 2.0, azaz Jessie Eisenberg személyében) egy letűnt évtized machizmójával (Woody Harrelson végre ismét zsákol) és szélesen vigyorogva ereszt golyót a narratív elvárások bűzölgő testébe.
Példának okáért eme film nem rendelkezik expozícióval. A zombik vannak, ez ellen nem lehet mit tenni, maximum szellemesen adagolt regulák betartásával adaptálódni a helyzethez. Például soha ne használj nyilvános wc-t, mert ott sebezhető vagy. Az "in medias res" kezdés ugyan nem ismeretlen a zombifilmek világától, ellenben a globális helyzetjelentés hiánya annál inkább. A ZOMBIELAND ugyanis soha nem kalandozik el négy főhősétől (csupán néhány, általuk megélt flashback formájában), és nem is túlzottan izgatja, mi zajlik a világban, így aztán bátran lehet lógni velük és örvendezni az apró dolgok felett - egy Csingacsuk Happy Box üzlet szétverésének, egy csóknak, egy felaprított élőholtnak és más mindennapos élmények megélésének.
Eme spórolós megközelítésben rejlik a film csapdája is, hisz a szemet gyönyörködtető helyzetek, tagadhatatlanul pofás (és nem meglepő módon ízléstelen) poénok mellől azért hiányzik az az állásfoglalás, amely eme zsánerben mindig tettenérhető. Ez a zombivilág ugyanis olybá tűnik, mint egy nagy hullámvasút - izgalmas, heyenként lélegzetelállító, helyenként félelmetes -, melynek élménye kb. addig tart, ameddig az út maga. Néha azonban ennyi is elég.