Újabb házasság köttetett a mennyek országában. Miután pálcát tört* Tim Burtonnel, Henry Selick a mesék nagy tudójával, Neil Gaimannal lépett frigyre, s gyermekük maga a megtestesült tünemény - kisebb hibákkal. Példának okáért elcsábíthatták volna Danny Elfmant, hisz Bruno Coulais és a They Might Be Giants hümmögéssel elslamposkodott dalszövegei nem okoznak maradandó lerakódást az ember emlékezetében, ugyanakkor a film képi világa ismét olyan fantasztikumot zúdít a gyanútlan szemlélőre, hogy az a moziból kifelé jövet "kérek még!" kiáltással akár már vissza is fordulna, ha nem kellene átvészelni a lassú és meglehetősen hideg nyitányt, ami egy bizonyos ajtó feltárulásával szerencsére utazósebességre kapcsol - nem száguld Pixar vagy PDI módra; engedi, hogy szemlélődj, szaglássz és ízlelj, s néha-néha elismerősen csettints a nyelveddel: ebben az évtizedek óta lenézett bábanimációban még mennyi lehetőség rejlik!
*Eme információ lehet légből kapott. Ne tessék tényként kezelni.
Az oldalon található tartalmak kizárólag
