lumú@müpa. tulajdonképpen távol állnak tőlem az amperben, voltban vagy joule-ban mérhető, számomra transzcendens csodák, s ludvig múzeumban megtekinthető rezonancia kiállítás sem hozta közelebb hozzám az elektromos kisülések és elsülések művészetét. már csak azért sem, mert a napokban tomboló vihar rendesen kicsinálta a kiállított berendezések felét, így a prezentáció csak korlátozott formában tekinthető meg, s a kissé túltöltött felvigyázó nénik még akkor is rád szólnak, hogy "ne nyúlj hozzá!", ha éppenséggel olyan gizmót figyelsz, aminek az a lényege, hogy hozzányúlj...

egy emelettel odébb az eurovisions fotókiállítás keretében az EU-hoz nem rég csatlakozott országokban járt fotósok műveit lehet megcsodálni. szépség helyett profánság, folklór helyett elmaradottság, spiritusz helyett lelki sivárság: ezt sugallja a jókora átfedésekkel dolgozó prezentáció, mintha a fotósok csakazt kérdeznék, hogy "ezeket az országokat mi a faszért vettük fel?!" persze, a szlovéneknek jó, mert riviérás a tengerpartjuk.

az állandó kiállítás menti meg a lumú rezüméjét: nem is a két picasso (a harmadik kölcsönben van), meg a másik kettő warhol, inkább a hordozható macskakő, amitől még most is mosolyra áll a szám, meg a hadititok című kompozíció, amelytől röhöghetnékem támad, annyira banális és álszent.

amúgy a művészetek palotája - mint építmény - előtt le a kalappal: az épület mindenkiből mást hoz ki. a partnernőmet a szocialista vasútállomásokra emlékeztette, engem pedig a hatvanas évek sci-fijeire: retrospektív jövő, hm?